Watch Dogs - kötelező a Uplay

  • Írta: zoenn
  • 2014. április 8.
  • Hír
Link másolása
A Watch Dogs PC-s verziójához kötelezően telepítenünk kell a Uplayt is, még akkor is, ha a Steamen vásároltuk meg a játékot. Tegyük össze a kezünket és reménykedjünk, hogy a szerverek bírni fogják a terhelést!

A Uplay használatára utaló nyomok nem légből kapottak: már a hivatalos rendszerkövetelmények megerősítésekor (ami a közhiedelmekkel ellentétben nem a múlt hétvégén látott napvilágot, hanem tavaly októberben) is szerepelt az adatok között egy "harmadik féltől származó DRM" bejegyzés. A gyanúnk beigazolódott: a PC-s verzió futtatásához valóban szükségünk lesz a Ubisoft saját programjára.

Hasonlóan a Far Cry 3-hoz, Splinter Cell: Blacklisthez és az Assassin’s Creed IV: Black Flaghez, a Watch Dogs is elérhető lesz a Steamen, de ekkor is kötelező lesz a Uplay szolgáltatás használata, amit a játékosok - teljesen jogosan - erősen bírálnak. Míg a Games for Windows Live néhány hónapon belül megszűnik, a Uplay mellett a franciák mind a mai napig kitartanak.

Ezt minden rajongónak le kell nyelnie. A játék május 27-én érkezik.

24.
24.
hedzsooo
Nana, hogy kell UPlay, MIÉRT MI A MANÓT képzeltetek? :D Az lenne a hír, ha a Battlefield 5-höz, v. pl. a CRYSIS 4-hez nem kellene majd az EA kliense, az Origin, v. ha pl. NEM kellett volna a UPlay a Watch Dogs-hoz, de tudom az összes többi külföldi, meg hazai oldala is leghozta ezt a baromi "nagy" hírt, h kell a UPlay a Watch Dogs-hoz. Egyébként a UPlay sokat javult az indulás óta szerintem (6 Ubi játékot toltam még csak rajta keresztül az indulása óta.), többet legalábbis, mint az Origin. Igaz, az EA-ás Origin is javult, már legalább nem fagy ki, de azért a funkciók benne még mindig elég szegenyesek, nagyon puritán pl. a Steam-hez képest... Mondjuk nálam a lényeg, h játszani tudjak a játékokkal, ha annyira elég a kliens hozzá, akkor már az OK nálam, ha meg még haverokat is lérek rajta a multihoz, az +1 jó pont! :)
23.
23.
Lacek896
#19: +1

Ghost recon Future Soldier-ben 3 kimaxolható kasztból kettő megvolt amikor egy szerver összeomlás után elvesztek a mentéseim. Far Cry 3 multiban 60 szint után kezdhettem elölről.

A gond nem az hogy használni kell, hanem az hogy instabilabb mit a többi kliens együttvéve.
22.
22.
bodortamas1
#21: off: Ő nem Kemuri :)

A cikkről szólva; szerintem egyáltalán nem probléma, hogy az Ubisoft nem hagy fel az Uplay-el. Aki meg lusta napi egyszer bejelentkezni rá, az vessen magára.
21.
21.
frenkyboyhun
#17: Haggyukmár ... ő tudod ,hogy mindent megold ...... szuper kemuri nemismer lehetetlent.
20.
20.
mestermagyar
Szarnak a torrenttől mi? Hiába, a crackerek mindent megoldanak.
19.
19.
névtelenség
Heroes 6-hoz kötelezően használom az Uplay-t.
Én a helyetekben rettegnék...
17.
17.
kopic
#16: Neked semmi sem az, csak az értelmes, és helyes mondat írása igaz ?
15.
15.
Fooxfire
Engem nem zavar hogy Uplay-es ... csak az lenne a jó ha megveszem a boltba és akkor stem-en tudom aktiválni persze uplay-logg al :D
Mint ahogy például APB-t futtatom steam-en és utána bejelentkezek külön az APB be !!
\o/ az lenne a szép világ
12.
12.
headhunter86
#9: Használom is. De nem chatelésre. Nagyon ritkán inkább csak.
Amiért használom, az az, hogy lássam mennyit és mivel játszok.
9.
9.
zoenn
#4: Erre szolgál a Raptr.
7.
7.
SimánCsakEgyGémerVagyok
#6: A Steam 48.9 MB-ot használ, az Origin 48.4 MB-ot. Te miről beszélsz?
6.
6.
Grabowsky30+
Van 8 játékom ehhez 4féle háttérproginak kell futni! Bár ez biztosan nem fog változni, de legalább normálisan lennének megcsinálva! Lassan azért kell több memória, mert a háttérprogi megzabálja a játék elöl! :)
4.
4.
headhunter86
Igazán felvásárolhatná a STEAM a Uplay-t, meg az Origin-t is. Milyen szép világ is lenne az. Persze ilyen nem lesz.
Egy helyen elérhető lenne az összes haver.
3.
3.
SimánCsakEgyGémerVagyok
Persze, hogy mindenki bírálja a jupléjt, hiszen finoman szólva, hibás a termék...pl, ha újra szeretném telepíteni az AC 1-2-3 játékokat, akkor minden egyes peccset külön le kell tölteni, azokat külön fel kell telepíteni...
2.
2.
Ma már ez nem gáz, így is van a gépen Steam, Blizzard App, stb.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...