Mobilokon már játszható az új Pókember

  • Írta: fojesz
  • 2014. április 20.
  • Letöltés
Link másolása
Egyre inkább közeledik az új Pókember-film premierje, ezzel párhuzamosan pedig a játékadaptáció egyes változatai is kigördülnek a boltokba. A sort a mobilos játékok nyitották, ezekkel már játszhattok is!

Androidon és iOS-en már tölthető a The Amazing Spider-Man 2, 5 dollárt kell érte fizetni, de természetesen appon belül is lehet költeni - tudjátok, extra kosztümökre, meg ilyesmi.

A játék egyébként a szabadon bejárható New Yorkkal várja a játékosokat, itt lehet ugrálni és felfedezni, no meg persze verekedni, a mezei rosszfiúkon túl olyan gonoszokkal, mint Venom, Green Goblin, Electro vagy Kraven. A történet egyébként nagyjából párhuzamos a május 1-jén mozikba kerülő filmével, de a szokásos recept szerint itt is lesznek meglepetések a hosszabb játékidő érdekében.

14.
14.
Tyranio
#12 A GTA-s példa még csak nem is sugallja meddig fog tartani egy generáció, de ha még is: A GTA SA 2004-ben lett kiadva, míg a mobilos verzió 2013-ban a GTA V után 3 hónappal. Ha már ilyen egyszerűen akarunk gondolkodni és a példánál maradni, akkor ez azt jelenti, hogy 2 teljes értékű számozott folytatás (+standalone kiegészítők) jelenik meg minden új CSAK ÁTPORTOLT (nem új játék) mobilos verzió után? A fejlődés üteme szerintem nyilvánvaló.

Honnan vetted, hogy rohamosan csökken? De még ha így is volna, az általában azt jelenti, hogy gyorsabban fejlődik (azért minden váltás után nyilvánvalóak a változások) ergo az emberek(és itt nem a magyar vásárlókra gondolok) inkább vesznek egy új konzolt (amin tudod futtatni a régebbi játékokat), mintsem 10 évvel ezelőtti (vagy olyan szinten álló) játékokkal játszanak egy tenyérnyi kijelzőn.

Én még mindig azt mondom, korai és balga dolog a konzolok vesztét megjövendölni egy PS2 szintű pókember játék láttán. A PC-t pedig nem kell félteni.

Ami a hordozható rendszereket illeti, nos az igény és a konzol már évtizedek óta létezik (Gameboy, PSP, Wii U, PS vita ect.), de a felállás nem változott. Íme egy primitív példa (nem vagyok szakember): Bármilyen fejlettek is legyenek a mobilod alkotóelemei, a konzolokba több fér el.

Aki a minőséget föl kívánja áldozni azért, hogy a buszmegállóban és a vécén tudjon a telefonjával játszani (mert komolyan miért is szakadnál ki egy pillanatra is) annak lelke rajta, de készüljön fel, hogy az élmény, valószínűleg egy jó pár évvel, talán egy évtizeddel mindig le lesz maradva.
13.
13.
Cristiano
nem rossz videó alapján:)
11.
11.
zimonyini
Megvettem, imádom. :)
10.
10.
dante92
Az első rész telón pár órára le tudott kötni. Ennek is adok egy esélyt :)
9.
9.
Tyranio
#5 Valóban, a telefonok fejlődnek, de ahogy mondtam a konzoloknál sem állt meg a fejlődés. Mire a telefonok elérik azt a szintet, hogy a GTA 4 (hogy a te példáddal éljek) fusson rajtuk, addigra talán már GTA 6 és egy újabb generációváltás is lesz és így tovább a jelenlegi világ végéig.

A funkciókkal kapcsolatban, nos igen, valóban nem tudom az utcán használni, felhívni embereket, fényképeket készíteni, közösségi oldalakra felcsatlakozni vagy zsebre rakni a játékkonzolomat, de végső soron nem is ez a céljuk és nem is fejlesztik ezeket a funkciókat. Az asztali gépek és laptopok is rengeteg mindent tudnak, még sem szorították ki a konzolokat a piacról.

Vitathatatlan, hogy a telefonok népszerűek és sok cég akar felugrani erre a "bandwagon"-ra a könnyű pénzszerzés érdekében (új Age of Empires játék, régi játékok, addiktív indie játékok kiadása mobilra vagy akár ez a pókember játék), de kétlem, hogy egy hóbort meglovagolásán kívül több lenne vagy lesz az okostelefonok játékkonzol oldala.

Akárhogy is, majd meglátjuk pár évtized múlva. Ha mégis kiszorítanák a konzolokat, akkor jövök neked egy sörrel.
8.
8.
markoci555
nekem nem gyün be, ráadásul 5 dollárt érte? na nem
7.
7.
zsocwargear
Vigyázz, mert ezt is a Gameloft "fejlesztette", ami egyenlő a csilli-villi gagyival.
6.
6.
crytek
Ez most a nagygépekre szánt game 1az1-be csak mobilra vagy full más a történet?

Amugy ez a mobil gameing akkor lenne érdekes ha lenne valami statisztikai kimutatás hogy miket vittek végig vagy mibe mennyi időt raktak az emberek ez megdöbbentően siralmas lenne. Szerintem a mobil nem igen való játékra.
4.
4.
Tyranio
#2 Igen sokat fejlődött a monokróm snake óta, de azért túlzás azt állítani, hogy ezek kiszorítják a konzolokat bármikor a jövőben. Ha belegondolsz a konzolok is hasonló ütemben fejlődtek a 8-bites játékok kora óta, szóval ha nem zárják be a bazárt most azonnal nem hiszem, hogy bármilyen telefon vagy hordozható konzol be tudná érni őket a fejlődésben (nem, hogy kiszorítani).

Maga az összehasonlításnak sincs sok értelme, hiszen két külön ligában játszanak. A tizenévesek most már tudnak pók-emberezni tanóra közben, a gyümölcs vagdosás és a madár dobálás mellett, ennyi az egész.
1.
1.
LtK
Mobilos játékok között kiemelkedőnek tűnik.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...