Film készül a Dead Rising alapján

  • Írta: fojesz
  • 2014. június 21.
  • Cooltúra
Link másolása
Film készül a Dead Rising-sorozat alapján, azonban a trendeknek megfelelően ez sem kerül mozikba, a Sony egyik filmes szolgáltatásán keresztül kezdik el majd terjeszteni. Négy főszereplője lesz.

A Variety jelentése szerint film készül a Dead Rising-sorozat alapján, az adaptáció a zombiapokalipszis kezdeteihez vezet vissza bennünket, és négy főszereplője lesz, akik a fertőzés mögött álló vírus forrását fogják kutatni a történet során. Hogy mennyire kötődik a sztori játékokhoz, azt nem tudni.

A Dead Rising-film nem kerül mozikba, digitálisan válik elérhetővé, elsőként a Sony tulajdonában lévő Crackle szolgáltatásban. Üröm az örömben, hogy a PS3-as, PS4-es, Xbox 360-as és Xbox One-os alkalmazással is rendelkező Crackle csak Amerikában és Ausztráliában érhető el, nekünk várnunk kell rá: a nemzetközi premier később várható, de a Halo 4: Forward Unto Dawnt terjesztő Content Media felel érte.

Egyébként pörögnek az események a Dead Rising körül, tegnap kiderült, hogy a korábban Xbox One-exkluzív harmadik rész szeptember 5-én jön PC-re is.

13.
13.
GAMEROD
Érdekes hogy pont a Sony amire nem is nagyon jelent meg a játék se.
12.
12.
Ecneb
#11: Nézd meg a kettő felhasználó regi időpontját.... szaporodik!
11.
11.
Hoshigaki Kisame
Christiano le ír vmit utána következő kommentjében meg is cáfolja azt:D
Amúgy pont szeptember 5.-én van a szülinapom
10.
10.
Cirstiano
#6: nem biztos hogy nem lesz pocsék film
8.
8.
Effecta
Vicces, hogy a SONY rábólint, holott nem jött ki PS4-re a játék.
7.
7.
Effecta
Ezt már nem forgatták le Holtak Hajnala címmel?:P
6.
6.
Cristiano
#2: nem biztos az hogy pocsék film lesz
5.
5.
Ra1D3n
És a millió+1-edig zombiapokalipszises film is terítékre került... Csodálatos... Nem hiszem el, hogy még nem unják a zombi témát. Nevetséges ez a filmipar, meg az emberek is, hogy ugyanazt a szart még sokadszorra is benyelik, ezáltal azt tükrözik vissza, hogy erre van igény. Broáh!
4.
4.
Ecneb
#3: Sajnos most nagyon felkapott téma, szóval más adaptációra nem számíts, amg nem futja ki magát a dolog...
3.
3.
mestermagyar
Basszus, hogy én mennyi értelmesebb játékot találnék arra, hogy filmet készítsenek belőle...
1.
1.
Raam989
"Üröm az örömben, hogy a PS3-as, PS4-es, Xbox 360-as és Xbox One-os alkalmazással is rendelkező Crackle csak Amerikában és Ausztráliában érhető el, nekünk várnunk kell rá: a nemzetközi premier később várható"
És akkor csodálkoznak a kiadók, meg a készítők, hogy a torrentezés miatt a premier országokon kívül mindenhol megbukik a produktum...
Ha érdekelne a téma, biztosan első nap húznám le a torrentes verziót, de utána minden bizonnyal már egy fillért nem adnék érte...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...