Hamarosan leleplezik az AC: Cometet

  • Írta: zoenn
  • 2014. július 11.
  • Hír
Link másolása
A március óta emlegetett Assassin's Creed: Comet első részleteire már nem kell sokat várnunk, a Ubisoft megígérte, hogy az Xbox 360-ra és PS3-ra érkező epizódról "hamarosan' fellibben a fátyol.

Az idei E3 egyik nagy hiányzója az Assassin's Creed: Comet volt. Mint ismert, idén két Assassin's Creedet kapunk: a PC-re, Xbox One-ra és PS4-re érkező Unity mellett a régi konzolok tulajdonosai sem maradnak parlagon.

A Ubisoft vezérigazgatója, Yves Guillemot a befektetőknek tartott pénzügyi értekezleten megerősítette, hogy a Comet munkacímen futó alkotásról hamarosan még több információt osztanak meg a nagyközönséggel.

A Unity októberben landol a boltokban, és a franciák már korábban elhintették, hogy a Comet is ugyanebben az időszakban jelenik meg a tervek szerint. A kiszivárgott pletykák szerint a játék a Black Flag folytatása lesz, ismét Amerikában játszódik, bár főhőse ezúttal a templomosok sorát erősíti.

25.
25.
azazel
Az se volna hátrány ha rendesen működne már az Assassin rend a városban és nem kellene megint egyedüli faszként jelölteket kutatgatni, hanem tényleg profi őrangyalokat kapnánk magunk mellé. Ahogyan azt Altair létrehozta..
24.
24.
havasibenzso
ez igazábol már annyira nem érdekel mert eddig jó volt de mostmár átment egy monoton csépelős játékká a unity rohadt jo lesz de szerinem erről már nem sok bőrt kéne lehúzni vagy hozzanak valami mégnagyobb ujítást.mert egy coop mód még nem az amit egy ilyen kaliberű játéktól várunk..
23.
23.
csaszi2
#20: Nem biztos, de szerintem valószínűbb annál, hogy végig templomosként kéne működni. Hisz a templomosok azért győztek mindig, mert nagy a politikai befolyásuk, és ezért szinte végtelen számú emberrel rendelkeznek.

Persze fasza lenne, ha a templomosok szemszögéből élhetnénk át az egész játékot, de szerintem nem így lesz.
22.
22.
Tyranio
#19 Hát az igen csak érdekes volna. A másik irányba érthető, ha egy Assassin kiábrándul az orvgyilkosok elveiből és radikálisabb megoldásokat választ a templomosok köreiben, de egy Templomos átállni? A Templomosok sohasem árultak zsákbamacskát a céljaikkal és az eszközeikkel kapcsolatban és, hogy ha egy templomost nem zavarja az már az elején akkor kétlem, hogy a jövőben, a munkája során fogja.

Csinálják csak végig az elejétől a végéig templomossal. Elvégre nem számít melyik Assassin milyen horderejű kampányban vesz részt és teljesíti, mindig a templomosok győznek. Mármint eddig minden AC játékban a testvériség megmentése az állandóan felülkerekedő templomosoktól teszi ki a játék elejét. (AC-ben megostromolnak és onnan kell visszaszorítani, AC 2-ben, brotherhoodban megölik az éppen aktuális Assassin rokonokat és vissza kell venni a várost, AC relevations-ban helyre kell pofozni a török testvériséget, az AC 3-ban szinte nincsenek is jelen az elején, Black Flags-ban, ugyancsak a pusztulás szélén állnak, ameddig nem lépsz közbe.)

Tök mindegy, hogy minden lényegesebb csatát az Assassinok nyernek meg és a templomosok helyi rendje felszámolásra kerül, mindig visszajönnek olyan erővel ami semmissé teszi az előző vereséget.

Egyszer már bemutathatnák, hogy miért is van ez.
21.
21.
Juha
#15 úgy értem, hogy a BF karaktere a 3.rész karakterének nagyapja, ha jól érzékelem. Ezek szerint a BF folytatása az AC3, csak sokat baszkódnak az idöben.
Én egy olyan AC-nek örülnék, ahol létrejön a két rend egyes emberek közõtt, és én választhatok, melyik utat követem, és alakíthatnám is a történelmet évszázadokon át... tudom, a játékipar még nem tart itt, de ezt várom a jövötöl :-)
20.
20.
#19: Ugyan miért lenne ez olyan biztos?

#18: Rossz példa, a Modern Warfare 2-t egy ideig pont hogy a COD megnevezés nélkül emlegették, aztán rájöttek hogy a név nélkül kevesebb eladást produkálna, és visszakapta. De lehet pont ettől lesz jó példa.. végül is pontosan emiatt marad meg majd az AC neve is. :)
19.
19.
csaszi2
#17: Annak ellenére, hogy templomos lesz a főkarakter, biztos lesz a szereplő életében egy pálfordulás (mondjuk a tutorial után), amikor átáll az Assassinokhoz.
18.
18.
Tyranio
#17 Assassin's Creed: Templar's Creed? Nem hangzik túl logikusnak.

Tudom, hogy te nem gondoltad bele az Assassin's Creed-et, de szerintem ne számíts arra, hogy kihagyják a franchise nevét. Ez olyan mintha szimplán Modern Warfare-nek neveznék a CoD MW, a Call of Duty lehagyásával.
17.
17.
robi009
ha már templomos főszereplőt kapunk akkor lehetne a neve Templars Oath vagy Templars greed , szerintem legalábbis így lenne logikus .
16.
16.
Tyranio
#5 Azért a kalózokat sem kell félteni. Nem voltak túl elegánsak vagy körmönfontak, de nem hiába kellet olyan nagy erőfeszítéseket tenni a leterítésük érdekében.

Ami a kort illeti, szerintem csak az Októberi forradalomig tudnának elmenni játékban, mint ahogy tették regényben. Azon túl, már csak olyan nevetséges lenne mint az AC3 desmondos részeinél (amikor a pisztolyt 10-15 másodpercig tart rád fogni és minden lövés után el kell játszaniuk ezt a pózsorozatot). Szóval ne aggódj, lesz itt még középkor meg reneszánsz. Ha minden évben 1 AC-t kapunk akkor mindjárt mennek is visszafelé.
15.
15.
csaszi2
#14: Nem, a Black Flag, az az AC4, és annak a standalone DLC-je volt a Freedom Cry.
14.
14.
Juha
Hmm.... A Black Flag folytatása nem az AC3?
Lehet én vesztettem el a fonalat vhol?
12.
12.
csaszi2
#11: Szeretem az AC-t, és örülök, hogy még kiadnak ps3-ra egy új játékot, de akkor ne ugyan azt akarják eladni, mint ami a Black Flag, vagy a Freedom Cry volt.
11.
11.
Ghost26Dave
#8 Mert most mir vársz?Sztem örülnöd kéne annak is hogy adnak még ki act erre a genre.
10.
10.
#7: Még régen olyan hír is volt (nem itt), hogy a második rész eredetileg a maják/aztékok idejében játszódott volna.
9.
9.
crytek
Várom ezerrel.Az okádék fos szar unalmas riherongy első részen kívül mindegyik zsírkaraj.
8.
8.
csaszi2
Nem valami biztató, hogy a BF folytatása lesz. Ebből nekem annyi jött le, hogy lesz egy új map, egy új sztori, de semmi újítás vagy játékmechanikai változtatás nem lesz benne.
7.
7.
rocijoci
Olvastam olyan cikket is hogy az okori rómába fog játszodni Ceasar(Asszem így kell írni) idejébe!
6.
6.
NoRush
#5: Nekem sem igazán tetszik az a vonal, amit jelenleg erőltetnek. Jó játékok ezek is, csak nem éppen Assassin's Creed-nek nevezném őket.

A mondandóddal is teljesen egyetértek, az Assassinok elméletileg valódi gyilkológépek, aztán nesze. Lassan egy paraszt is kinyírná őket, ha úgy szottyanna hozzá kedve. Beteges.
5.
5.
Csak nehogy megint az legyen, mint Haytham vagy Edward esetében. Nem is assassinok. Durván irreális volt Edwarddal "tanulatlanul" halomra ölni az elvileg gyilkológép assassinokat. A kezdeti részekben még féltek tőlük, most meg már ott tartunk, hogy semmivel sem többek egy templomosnál, sőt még egy kalóznál sem. De mivel az alap játékmenetet kéne ehhez átalakítani, nekem az is elég ha legalább egy kicsit visszafogják magukat.

És azért egy új időszak se ártana. Gondolom megtalálták az ideális korszakot, ahol a technika elég előrehaladott a különféle lőfegyverekhez stb, de még a közelharcnak is nagy szerepe van. Nem értem miért nem mehetnénk visszafele az időben, le lehetne ezeket cserélni egyszerű távolsági fegyverekre is. Az utóbbi részek mechanikájával még Altairnál is működött volna simán.
2.
2.
Tyranio
"bár főhőse ezúttal a templomosok sorát erősíti."

Már éppen ideje volt. Tekintve, hogy lassan a templomosok szimpatikusabbak lesznek mint az Assassinok és már önismétlésbe megy át a játék abból a perspektívából.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...