Napi WTF: Elérhető az Én kicsi Tescóm

  • Írta: zoenn
  • 2014. július 19.
  • Hír
Link másolása
Egy magyar nyelvű mobiljátékon pörög a fél internet. Az Én kicsi Tescómban egy hipermarket üzemeltetése lesz a becses feladatunk, minden fontos aspektusra kitérve - még az áruház díszítése is ránk hárul.

Érdekes és egyben ritka kezdeményezéssel állt elő az egyik neves áruházlánc magyar részlege. Az Én kicsi Tescómban egy hipermarket üzemeltetésével leszünk elfoglalva, a program szépen végigvezet minket a fontosabb dolgokon: miután berendeztük és feldíszítettük saját boltunkat, az árurendeléssel, az árufeltöltéssel és az irodai papírmunkával is nekünk kell foglalkoznunk.

Műfaját tekintve tehát egy stratégiával (urambocsá' tycoonnal) van dolgunk, és a látvány is elég kellemes.

Az alkalmazás remek marketingeszköz, elvégre a játékban szereplő akciók megegyeznek a valódi áruházak aktuális árleszállításaival, így ha nincs nálunk a legfrissebb szórólapjuk, csak be kell lépnünk az appba. Ráadásul barátainkkal is köthetünk üzletet, és heti kihívásokat teljesíthetünk különféle jutalmakért.

A fejlesztést a magyar Possible Games végezte, az Én kicsi Tescóm iOS-re és Androidra is elérhető - ráadásul a fogadtatása is kedvező.

24.
24.
Thevon
#23: Sajnos ez a gond az ilyen nagyker üzletekkel, hogy nem törődnek az emberi jogokkal pl: aldi ,tesco ,lidl ezek a legrosszabbak.De mondjuk a Reál is az volt.
23.
23.
bema695
#21: én még 2-3 éve voltam ott diák melón árufeltöltőnek. első héten elküldtem a főnököt a picsába, aztán mondták, hogy többet nem kell jönni. aki viszont szereti, hogy úgy beszélnek vele mint a kutyával, annak kifejezetten ajánlom :)
22.
22.
daenath
Anyam, mi kovetkezik meg ezutan, komolyan mondom a jatekipar egyre a retardaltak fele halad.
21.
21.
Thevon
#18: Miért milyen volt?
20.
20.
Naridar
Ha nincs benne átcímkézés, dolgozó-kizsákmányolás és beszállító-tönkretétel, akkor nem szimulátor, hanem csak casual árkád s**r :D
18.
18.
Extol
Mindjárt hányok... Elég volt az a pár hónap amikor a TESCO-ban dolgoztam, azóta rémálmaim vannak
17.
17.
Kiralydari
#11: az csak a legújabb frissítés dátuma :) én kicsivel több mint 2 hete játszom már
16.
16.
markoci555
Nyomon lehet követni a kiskereskedők tönkremenetelét, meg hogy mennyi romlott árut sikerül eladnunk?
15.
15.
Thevon
Most, hogy van Tesco szimulátor jön az Auchan szimulátor is.
14.
14.
Thevon
#11: Érdekes mert egy héttel ezelőtt ezzel játszottam.
13.
13.
batnor
#11: iTunes megjelenés:
2014/05/23
update 1.2: 06/18
update 1.3: 07/16
update 1.3.1: 07/18
12.
12.
dante92
#11: Asszony már egy hónapja ezt tolja... Sőt, kétszer újra kellett kezdenie. Egyszer csak úgy gondolt egyet a játék és kitörölte a Teskóját. Pedig sokáig játszott vele.
11.
11.
zoenn
#9: Google Play, megjelenés: 2014. július 18.
10.
10.
Neo1989
#4: Nem mint ha a videojátékozás akkora angol tudást igényelne.
9.
9.
Thevon
Érdekes, hogy 1 héttel később tűnik fel mindenkinek ez a játék.
8.
8.
Tyranio
#7 Én normális emberekről beszéltem akiknek felkelti a figyelmét a 100 forinttal olcsóbb kukorica, elvégre azoknak szólnak ezek az akciók. Kétlem, hogy aki egy rekesz lóbányaiért jár a teszkóba, azt érintenék ezek a leárazások.
7.
7.
Bobby Kotick
#2: Senkinek mi?
Hát ezen jót nevettem.
Kell ugye sörre, cigire, plazma tv törlesztőre, meg különben is a pénzt beosztani a tudjukkik szokták.
6.
6.
Yanez
Vannak benne bossharcok is? Mert akkor mehet a kassza-bolás!
4.
4.
msmester
Fura, de legalább magyar...
3.
3.
Uborka2
#2: Simpsons hűtőmágnesekkel lesznek traktálva.
2.
2.
Tyranio
Remélem lehet az összes akciót a hónap végére tenni amikor senkinek sincs pénze, Angry Birds vattatyúk pontokkal traktálni a vásárlókat és minden akciós termékből csak 10 darabot árulni.

Ha nem autentikus akkor engem hagyjanak ki belőle.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...