Kalózok kezében a Modern Combat 5

  • Írta: Arell
  • 2014. július 22.
  • Hír
Link másolása
A promóció, melynek keretében néhány szerencsés korábban próbálhatta ki a mobilos FPS-sorozat következő epizódját, balul sült el. A játékot ugyanis néhány nap alatt több mint háromezer példányban töltötték le illegálisan.

A Modern Combat 5: Blackout promóciójának keretében a Gameloft egy nyereményjátékot indított, ahol a tét a mobilos FPS-széria következő tagjának korai hozzáférése volt. A dolgok gyorsan elfajultak, mivel a játékot péntekre fel is törték, és ezrével kezdték el letölteni a kiadás előtti napokban.

A fejlesztő sajtónyilatkozatában megerősítette, hogy a kezébe vette a helyzetet. "A Modern Combat 5 kiadását megelőzően több lopott változat is forgalomba került, melyekben azóta bekapcsoltuk a kalózellenes funkciót, aminek hatására a nemhivatalos változatok és illegálisan letöltött applikációk megbénultak" - közölte a cég.

A Gameloft közösségi igazgatója Florian Weber így fogalmaz a játék facebookos csoportjában: "Elhihetitek, hogy eléggé bosszant a dolog. Szégyellje magát mindenki, aki már megszerezte az MC5-öt! Nektek készítjük a játékokat, ti pedig mást sem tesztek, mint ellopjátok?" Egy későbbi hozzászólásában a felbőszült Weber kitiltással fenyítette be azokat, akikről bebizonyosodott, hogy idejekorán birtokukba került a játék.

A hétvégén több izgága twitteres felhasználó is hivalkodott a hekkelt verzió birtoklásával, amely amellett, hogy lopott, még végtelen lőszerhasználatot is enged az online játékban. A feltört appot több mint háromezren töltötték le tegnapig.

A mindössze hét dollárért elérhető alkalmazás július 24-én debütál az iOS és Android rendszereken.

8.
8.
Giggsy
Na azért a Gameloftot egy percig sem kell sajnálni. A mocskos free-to-play modelljükkel, meg az in-app-purchase-ekkel a FIZETŐS játékaikban is. Ezzel nem azt mondom, hogy jogos dolog lopni, de a Gameloft egy EA, Activision szintű harácsolós banda, akinek a játékai gyakran még két-három hónap után sem játszhatóak rendesen.
Ja, egyébként ugyebár mindig azzal jönnek az iOS mellett érvelők, hogy mert bezzeg az Androidon lopják az alkalmazásokat. Nos, a Modern Combat 5-ből KIZÁRÓLAG az iOS verzió került ki a netre :D

Egyébként elvonatkoztatva a lopástól, én annak idején a Modern Combat 4-et megvettem, de hiba volt. Nagyon szép, meg minden, de érintőképernyőn FPS-t játszani az a ritka kényelmetlen. Minimum valami controller kéne hozzá, vagy olyan ortopéd kéz, amivel minden kezelőszervet el lehet érni.
7.
7.
jonyjok33r1991
Kegyetlen jó játék! Nekem a 4.rész is tetszett de rohadtul :D :D
6.
6.
Cristiano
öö nem is hallottam erről játékról sose
5.
5.
mestermagyar
#4: Igaz, igaz.

Párszor azért a sok torrentem közül én is kihúztám játékokat, amik tényleg de tényleg a legjobbak közé tartoznak szerintem. De a nagy részüket viszont hagyom a francba.
4.
4.
Tyranio
#2 A kalózokat általában hidegen hagyja egy játék ára. Ha bármit megkaphatsz ingyen, akkor miért fizetnél 60 dollárt vagy 60 centet érte? Utóvégre ez a lényege, nem? Aki már kalózkodott az már lopott, ergo nem hiszem, hogy van értelme áltatnia magát azzal, hogy csak drága szoftvereket lop, csak gazdag cégektől, ami valami virtuális Robin Hood-á tenné (technikailag azok a hekkerek).

Ha már valami rosszat csinálsz, akkor azt csináld jól vagy egyáltalán ne.

Talán ha kisebb cégeket akarsz támogatni, akkor megveszik a kalózverzió kijátszása után, de szerintem ez a fajta kalóz ritka mint a fehér holló.
3.
3.
XStormsniperX
#2: De majd mindjárt jön pár Robin Hood, és majd jól megmondja neked, hogy miért is nincs igazad, és hogy a csúnya gonosz kögazdag fejlesztök mennyire kihasználják az embereket, azzal a marha sok 7 dollárral...
2.
2.
Raam989
Webernek igaza van. Ez a pofátlanság netovábbja. Ha egy 60 dolláros játékról lenne szó, azt mondom oké, biztos nem engedheti meg magának mindenki. Na de 7 dollár...?
1.
1.
Csokesz
Júlis 24-én már kapható?Kösz nem kell,már megvan ^_^
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...