Megjelent a Source 2 engine?

  • Írta: Arell
  • 2014. augusztus 7.
  • Pletyka
Link másolása
Egy csapatnyi modder és rajongó érdekes dolgokat talált a hajnalban kiadott Dota 2 szerkesztője mellett, amiből arra következtetnek, hogy a Valve fű alatt kidobta a Source 2 engine első publikusan elérhető változatát.

Csütörtök korai óráiban a Valve bejelentette, hogy kiadta a workshopos eszközkészletet a Dota 2-höz, mely lehetővé teszi, hogy a felhasználók saját játékmódokat fejlesszenek és tegyenek közzé. A jelentős erőforrásigényekkel rendelkező dev-kit 64 bites Windowst és DirectX 11-kompatibilis grafikus kártyát vár el a telepítés mellett döntőktől.

Órákkal a megjelenés után egy RoyAwesome nevű modder, aki a redditen is gyakran tesz ki bejegyzéseket, bizonyítékokat gyűjtött, melyek szerinte arra utalnak, hogy a Valve csendesen kivezette a Source motor teljesen átdolgozott második verzióját.

A fejtegetés főként azokra a megfigyelésekre épül, hogy bár a Dota 2 elemei ugyanazok maradtak, a köréjük íródott kód jelentősen megváltozott, "minden, ami ebben a csomagban van, egy új játék" - írta. "Minden Dota tartalom és kód át lett emelve a Source 2-re. Ezért más a Hammer [pályaszerkesztő program]. Ezért más a konzol. Emberek. A Valve éppen most tette ki a teljes Source 2 engine zártkörű bemutatóját" - vezette le RoyAwesome. Később pedig figyelmünket arra a tényre irányítja, hogy minden olyan elem, melynek szerepel a nevében a "source" címke, kapott egy kettest a string után, mint például: engine2.dll, vconsole2.exe, vphysics2.dll.

A Steamen közzétett üzenet szerint a Valve elismerte, hogy ez a kiadás "fejlesztőknek szánt változat, és ennek köszönhető a magas gépigény", de nem sugallta vagy ismerte el, hogy a dolognak bármi köze lenne a Source 2 engine-hez. A reddites felhasználók természetesen ugrottak a modder felvetésére, és elkezdték ellenőrizni a bizonyítékként felvonultatott nyomokat, de valószínűsíthető, hogy amit RoyAwesome talált, az mindössze csak némi kapcsolódó technológia, nem pedig az új motor maga.

15.
15.
JBoy
#14: Ne törődj velük. .)
14.
14.
Chrysh
#12: Akkor neked nem vicces amit írtam.

Ennyi szőrszálhasogató fotelhuszárt.....
13.
13.
Brenor
Ideje lenne már! Örülnék nagyon, ha igaz lenne, de csak a half-life 3 miatt! Nem soká 10 éves lesz a HL2, évforduló alkalmából jó lenne valami bejelentés vagy bemutatnák, hogy remekel az új engine.
12.
12.
selejtes
#10: Írd már meg, hogy a mondatod melyik részénél kell röhögni.
11.
11.
randall13
#10: Ez már kb 6 éves kép, még valamelyik konferencián vette fel egy látogató. Tehát valóban a sarki boltban lett nyomtatva.
10.
10.
Chrysh
Ilyen pólót én is tudok a közeli boltban nyomatni, és most akkor ki is jön a Half-Life 3? :D:D
9.
9.
selejtes
#5: Elsősorban Half-Life miatt, minden más másodrangú. Gabe Newell maga mondta, hogy a szíve csücske a játék, nagy becsben tartják ott. TF meg left 4 dead mind melléktermék hozzá képest.
8.
8.
selejtes
Várható volt, és nekik ennyi marketing bőven elég is, hogy odafigyeljenek az emberek. Half-Life 3, csak még ki tudja hány év lesz mire kijön.
7.
7.
Cristiano
6.
6.
Extol
#5: Mindkettőtől csömöröm van
5.
5.
DON GONDOCS
Lemerem fogadni hogy a Team Fortressért vagy left 4 dead 3 miatt készül az új Source engine.
4.
4.
JBoy
#1: Természetesen a Half Life 3. :)
3.
3.
kryszisz
Ne, most raktam fel Dota 2-t, hogy na akkor ez majd megy laposon is valahogy, erre lehet, hogy graf.motort vált, és talán meg sem fog mozdulni...mindegy, a steam gyorsabban töröl, mint telepít:D Amúgy nagyon remélem, hogy ez az hír most már lassan egy HL3 bejelentés előszele is lehet, bár valahol érzem, hogy ez pusztán álom marad-.-
2.
2.
l4cyk4
Ez alapján a Source 2-es dev-kit kompatibilis az első generációs Source-val és az erre épülő játékok is moddolhatóak vele!? Nem hinném, bár tényleg ideje lenne, hogy villantson valami újat a Valve.
1.
1.
Ra1D3n
Érdekesen hangzik. Kíváncsi vagyok, hogy végül is mi az amit ez a felhasználó talált. Kíváncsi vagyok, hogy esetlegesen ezzel a source 2 engine-el milyen játék fog készülni elsőként a valve háza tájékán :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...