Félmillió példányban kelt el a Divinity: Original Sin

  • Írta: zoenn
  • 2014. szeptember 13.
  • Hír
Link másolása
A Larian Studios körökre osztott szerepjátékából eddig 500 ezer kópia talált gazdára a megjelenés óta. Két hónap alatt ez nem is olyan rossz teljesítmény, érthető, hogy a fejlesztő "nagyon boldog" - de a munkálatok még nem értek véget.

A Larian fejese, Swen Vincke örömmel újságolta el, hogy a Divinity: Original Sin kritikai fogadtatása kedvező: 87 százalékon áll a Metacriticen, míg a felhasználók átlagban 89 százalékot adtak az RPG-re. Két hónappal a megjelenés után már 500 ezer példány talált gazdára.

Azaz a költségek immáron megtérültek, a játék most lépett át a nyereséges zónába. Vincke szerint a Divinity: Original Sin "nem elég jó" a szemükben, így a jövőben további finomítások várhatóak, miközben már a következő játékukon agyalnak. A kontrollertámogatás tesztelése már folyamatban van, a kooperatív mód osztott képernyős változatán is dolgoznak. Emellett a játék motorja is javulni fog, idővel egy csomó extra fícsört adnak hozzá

És mi a helyzet a csapat következő projektjével? Annyi biztos, hogy ezúttal nem közösségi finanszírozásban gondolkodnak, hiszen az Original Sin sikere lehetővé tette, hogy saját maguk dotálják az új címet - persze a közösséget nem zárják ki a fejlesztés folyamatából.

22.
22.
Quent1n
#10: Angol wiki- D III: "Action role-playing, hack and slash" Még van kérdés? Egyébként meg wikipediat idézgetni elég gáz szerintem de mindegy :) Diablo az egy Baldurs Gate, IWD, Neverwinter, Fallout stb. játékokhoz képest egy laza könnyed H&S játék. Tévedést elismerni nem bűn egyszerűen a két játék nem egy kategória, mert teljesen másfajta kikapcsolódást kínálnak. Elég ha csak a sztorit vesszük, de ott a harcrendszer, karakterfejlődés.. stb.

Pont olyan mintha a Metro meg a CoD lenne összehasonlítva, mert mindkettő FPS. :)
20.
20.
manderel
#12: A Diablo H&S.
És egy jó H&S játékban vannak RPG elemek.
A DMC például nem H&S, hanem akciójáték. De mivel egy H&S is akciójáték, nagyon vékony vonal választja el őket...
19.
19.
Stranger
#15: A hozzászólásodban van a lényeg. Azért nem ismered mert ez nem az a játék ami több milliós marketinggel rendelkezik, így el sem jut egy ilyen oldalra. Így természetesen nem lesz akkora az eladás sem.
18.
18.
DarkLord
A Diablo-val azért ezt tényleg vétek összehasonlítani...A Diablo egy könnyed kaszabolda itt azért egy csapatot kell írányítani és nem ész nélkül. Ez a régi Baldurs Gate-ekre építő játék és elég jól felnőtt a feladathoz ilyen tekintetben is (Bár nem tudom valaha még lesz e játék ami nekem überelni fogja a Baldurs Gate-eket :) , de nem hinném... )
17.
17.
randall13
#15: Már mér ne lenne jó, pláne egy állítólag rétegjátéktól? Forintban bruttó 6 milliárdot kerestek vele 2 hónap alatt.
16.
16.
eszem
#15: Rétegjáték ahol sokat kell olvasni és gondolkodni, taktikusan harcolni használva a környezetet. Küldetések sincsenek jelölve a térképen, a szövegből kell mindent kihámoznod. Ennek tekintetébe nem rossz a fél milla :)
15.
15.
Nem ismerem a jatekot,de 2 honap alatt az nem tul jo, meg pc-n sem.
Ha mobilos akkor viszont nagyon jo eladas.
12.
12.
floax
#11: Nekem mind1 ,hogy elfogadod vagy nem . A diablo 3 nem H&S ... ! De felőlem annak nézed aminek akarod...
11.
11.
eszem
#10: Az lehet, hogy H&S akció-rpg-nek van írva, de, hogy nem attól rpg egy játék, hogy" Fejlődik a karaktered, különböző képességek, itemek". Tudod mi az igazi szerepjáték? Baldurs Gate, Ice Wind Dale, Neverwinter...stb.
4.
4.
eszem
Réteg játék, így meg nagyon is szép a fél milliós eredmény ami még jócskán meg fog ugorni leakciózásoknál :)

Következő játékukról mintha azt olvastam volna valahol, hogy hasonló lesz csak sci-fi-ben. Mindenesetre kíváncsian várom bármi legyen is az.
3.
3.
drat576
#2: És eljött a pillanat amikor egyet kell értenem veled ^^
2.
2.
Cristiano
nem csoda jó kis játék jobb mint diablo
1.
1.
DarkLord
Nem is csoda jó kis játék lett és legalább mutatja, hogy van igenis ilyen játékokra még mindig igény, ha frankón összedobják a készítők.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...