Napi WTF: A játék, amiben várni kell a vonatra

  • Írta: fojesz
  • 2014. november 19.
  • Bejelentés
Link másolása
Oké, az Endless Express valójában egy hétnapos játékfejlesztői verseny projektje, és egy kanyit sem kérnek érte, ettől függetlenül az ötletért mindenképpen jár a készítőknek a Napi WTF-cím.

Az Endless Express a 7DFPS nevű verseny egyik munkája, ahol az a lényeg, hogy a jelentkezőknek hét napjuk van arra, hogy valamilyen FPS-t összedobjanak. Habár az Endless Express belső nézetű, fegyver nincs benne, itt egy karórád van, amit folyamatosan használnod kell a játék során.

A történet szerint ugyanis a játék főhőse elalszik a vonaton, és egy ismeretlen állomáson ébred fel: a te feladatod az lesz, hogy az órád és a menetrend segítségével hazavonatozz, ráadásul úgy, hogy a vonatok tényleg valós időben közlekednek, ergo ha lekésed valamelyiket, várhatsz rá. Mondjuk ez maximálisan életszerű.

Az Endless Express egyébként teljesen ingyenesen kipróbálható, és valószínűleg nem készül belőle teljes értékű produktum, de attól még az ötletért megérdemlik a fejlesztők a Napi WTF-címet.

12.
12.
selejtes
#7: Akkor ez végső soron egy önkritika volt, mert ugye ő a te nevedet figurázza ki, hogy mennyire voltál kreatív, te meg őt veszed elő fantázia terén. Grat, de komolyan
11.
11.
Ecneb
#10: Akkor ezért, AC cikkeket nem olvasok, elegem van már belőle, hogy minden második az.
10.
10.
#8: Pedig a napi 8 ac meg 9 fartcry hirnel rendszeresen probalok teriteni.
9.
9.
markoci555
Majdnem minden nap játszok vele, a való életben...
8.
8.
Ecneb
#7: Rég láttam a fejedet!
6.
6.
Tul jol elnek nyugaton, hogy mar a varakozast is jatekkent lehet eladni.
Elnenek itt .
Mindenhol minden szarra varni kell
4.
4.
JBoy
Jó lesz hazafelé, munkából jövet unaloműzőnek a vonaton. Ja nem.
3.
3.
B-Shaggy
#2: A játékban is biztos találhatóak 4 órával később indulós és lerobbanós bugok
2.
2.
RayErizo
Mi itt ezt élőben szoktuk játszani MÁV haverommal.
1.
1.
Extol
Én vártam már annyit vonatra sok éven át hogy számomra az elég volt, 100% élethűen
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...