Januárban bejelent valamit a Quantic Dream

Link másolása
Apró, de annál érdekesebb dolgot osztott meg a követőivel a Quantic Dream a hivatalos Facebook-oldalán. Januárban nagy hírekkel kezdik az évet és bár semmi konkrétumot nem árultak el, azért tippelgetni lehet.

A Quantic Dream a hivatalos Facebook-oldalán osztotta meg a nagyérdeművel, hogy januárban nagy hírekkel tudnak majd szolgálni. Mivel konkrétumokat nem árultak el, csak tippelni lehet, mi lesz a bejelentés.

A Beyond: Two Soulsról már a megjelenése óta fel-felbukkannak a pletykák, hogy készül a PS4-es változata. Először egy programozó portfóliójában említette meg a játék új generációs változatát, később pedig két egymástól független webáruháznak is feltűnt a kínálatában. Legutóbb pedig a játék PS4-es trófeái árulkodtak. Ha ez lesz januárban a bejelentés, nagy eséllyel pályázhat a legrosszabbul titkolt játékok díjára.

Emellett az is megeshet, hogy egy teljesen új címről van szó: David Cage, a csapat feje több mint egy éve már beszélt arról, hogy egy PS4-es címen dolgoznak, mely más lesz az eddigi játékaiknál.

Mindenesetre januárban kiderül, mi is az a nagy hír.

8.
8.
Chrysh
#1: Hátha bwinen lehet erre fogadni, de szólj ha magasak a szorzók, mert akkor én is fogadok :D
7.
7.
crytek
Remélem valami jön pc-re azt :D
6.
6.
elfdefender
Akkor majd nekem is csak januarban lesz velemenyem...
5.
5.
Azeroth87
Én, mint ps4 tulaj pedig már örülnék, ha nem a már ps3-on agyonjátszott játékokat adnák ki ps4-re - amivel még mindig nem lenne baj, mert nem biztos, hogy mindenki játszott az elöző generáción ezekkel - de legalább ne csináljanak már úgy, mintha egy vadonatúj címről lenne szó, amitől mindenkinek hasra kéne esnie... Ez így volt a Last of Us, Tomb Raider, GtaV és még sorolhatnám hány játékkal...

(Egyébként a QD-től mindegy lenne melyik folytatás jön, Heavy Rain, Beyond, Fahrenheit... vagy akár egy teljesen új cím is. Jó játékokat csináltak eddig.)
4.
4.
PaulBlake
Örülnék egy Beyond Remaster-nek, de inkább valami újjat hozzanak a QD srácok az E3-on bemutatot kis '' demó '' arrol a varázslóról jó volt :) Nagyon remélem hogy valami ütős lesz, mondjuk egy Fahrenheit 2 ? :D Annyira imádtam anno azt a játékot hogy na :D
3.
3.
giga321
#1: Ugyanezt akartam írni. Ide a rozsdás bökőt a seggembe, hogy ps4 átirat lesz.
2.
2.
Szelenas
Mint PS4-only tulaj, én örülnék egy remastered verziónak
1.
1.
h.jozsa
kb a fizetésem rátenném hogy az újrakevert ps3-as verzió lessz
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...