Grand Theft Auto V - megint csúszik a PC-s verzió

  • Írta: Shifty
  • 2015. február 24.
  • Hír
Link másolása
A Rockstar frissen kiadott közleménye szerint megint csúszik a Grand Theft Auto V PC-s változatának megjelenése, így március vége helyett április közepén debütál a sorozat legújabb felvonása.

A korábbi tervekkel ellentétben mégsem március végén, hanem április 14-én jelenik meg a Grand Theft Auto V. A Rockstar azzal indokolta a döntést, hogy még mindig akad munka az asztali gépes verzióval, s mivel szeretnék a lehető legjobb minőségben piacra dobni a régóta várt átiratot, ezért további munkanapokra van szükségük. Kárpótlásul minden előrendelő 200 000 dollárnyi in-game készpénzt kap, amit a GTA Online-ban lehet majd szabadon elkölteni.


A rossz hír mellé azonban érkezett egy jó is, a stúdió ugyanis megerősítette, hogy a Heists DLC március 10-én debütál. A csomag négyfős kooperatív akciókat és rablásokat ígér, amelyeket Los Santoson át egészen Blaine County-ig hajthatunk majd végre. 

A DLC-ből egy csokornyi friss képet is tudunk mutatni, amelyeket fentebb találtok.

Köszi, KisFlex!

79.
79.
Guba32
Én sem nyitnék olyan helyen szívesen üzletet,ahol a "vásárlók" nagy többsége lopni jár.... ;-)
75.
75.
decoy
Mire fel adná a R* olcsóbban pc re mi t a többi platforma?:D csakazér mer a pc lett kész utoljára? (ami gondolom nem véletlen) ne vicceljetek már. az marha igazságos lenne hogy egy ps4 re kerül 18-9 ezerbe. pc-sek meg megkapják ugyanazt (vagy jobbat) mondjuk 10 ezerér? biztos nyugodt maradna minden konzolos és nem hőbölögne:D kicsit gondolkodjatok már. a rockstar sem hülye, nem fog majdnem féláron adni egy játékot mer késett vele.
És egykis magán vélemény: amennyit itt bíbelődnek má ezzel a pc-s verzióval...minek? kérdem én. a pc-sek 80%-ának ps3 - mas szinten fog futni vagy még annyin se... optimalizálgathatják még jövő karácsonyig. aztán mindenki arra veri magát hogy szebb lesz mint ps4-en meg x boxon. igen. a pc-sek 0,01 %-ának szebb lesz egy hajszálnyival. akinek reaktora van otthon:D
74.
74.
toblerone
https://www.youtube.com/watch?v=Q4JPl7nQkIk

Besírtok!! ;DDDD
70.
70.
Ha időben kijönne, vagy esetleg együtt a konzolos verziókkal is annyira érdekelne ez a suttyószimulátor mint a csigahányás....
69.
69.
Hunszi
#68: kar lenne varnod vele...elkepesztoen hatalmas elmeny az egesz, szerintem ne habozz, amit kijon akaszd meg
68.
68.
CJgabor
Teljesen mindegy mennyit csúszik, legkorábban úgyis csak évekkel később, egy jó kis Steam sale keretében fogom megvenni. Esetleg.
Ha ennyire veszi komolyan a R* a platformot, akkor én sem veszem komolyan az ő cégüket. No meg nem mintha nem lenne kismillió más játék amivel el tudom ütni az időmet...
67.
67.
greenmelon
#64: Szerintem ez a "ha már az enyém nem lehet, akkor szar" felfogás csak a ti elcseszett lelkivilágotokban létezik, egy szellemileg ép embert ezt olyan általános iskola negyedik osztály környékére kinövi, már ha egyáltalán előjön. Abbahagyhatnátok, mert tényleg kezd rohadtul idegesítővé válni, hogy minden egyes hírnél, amiben PC-re (még) nem létező játékról valaki egy rossz szót is mer szólni, rendre megjelensz te, KicsiLink, vagy épp valamelyik másik konzolhuszár és már nyáladzatok is...
66.
66.
balint107
Ez mindenhol nagy port kavar.
65.
65.
KeXxX
Ki gondolta volna.. szerintem már kár lenne kiadni teljes áron. Abban viszont már nem hiszek, hogy a "további hibák miatt, vagy a tökéletes élmény miatt nem adják ki" mert ilyen nincs. Úgyis lesznek hibák..
64.
64.
Spectrum
#61: Azért mondják rá, hogy szar (mint sok más játékra is), hogy addig se fájjon nekik, amíg hozzá nem jutnak. Ha már nem játszhatnak, legalább vigasztalgatják magukat.
63.
63.
godach
#62: "nem lehet utana javitgatni?"
Ezt most te komolyan gondoltad?
62.
62.
Moltes
lassan 2 eve kint van ez a kiv***ott jatek es nem kepesek kiadni ? nem lehet utana javitgatni? nem hiszem el a fa**om kivan mar.
61.
61.
aordog
Szerintem, aki akarta az már kipróbálta. Én nyomtam PS3-on és eldöntöttem, hogy majd egyszer nekem ez kell PS4-re is....
Azon szerintem kár vitatkozni, hogy a játék jó vagy sem, mert mindenki tudja, hogy ebben a stílusban szerintem az 1-ik legjobb.
Rengeteg tartalom van benne és tényleg hozza azt a szintet, amit az ember elvár tôle a vásárlás után.
Hogy a PC verzio csúszik, annak több oka is lehet, de fontos megemlíteni, hogy a Rockstar azért ott van a szeren és számomra a nevük egy hatalmas biztosíték...
Rengeteg konfig létezik és optimalizálni szerintem sokkal bonyolultabb, mint 4 konzolra kiadni.
Szerintem itt minden felfogás kérdése az egész...mert ha nekem PC-m van,de ezt mindenképpen akarnám tolni, akkor már rég beszereztem volna egy PS3 vagy egy 360-as gépet a játékkal együtt. Ha más nem, akkor kölcsön. Nekem is kölcsönbe volt.
A minimum gépigény kb. ezekhez fog hasonlítani(szerintem)
Akkor még is mi szól a PC verzió mellett?
Rengetegen vannak,akiknek annyira nehéz az idegen nyelv, hogy még a küldetést sem tudták benne végrehajtani...
Nekik tökéletes lesz, mert gondolom, majd 1x jön rá magyarosítás.
Sokan utálnak kontroller-rel nyomulni...nekik is tökéletes lesz.
A pályaszerkesztôt és a videok megosztását gondolom, majd ebben a verzióban sokan dicsérik..
És szerintem a PC verzió lesz a legszebb..amit még utána egy-két jómadár még tovább csiszolgat.
Én azt mondom a PC tábornak, hogy sajnálatos a késés, de az még sajnálatosabb, hogy addig nincs semmi, ami igazán tetszene az idô boldog eltöltésére...és szerintem az sem biztos, hogy csak a játékban kellene keresni addig a boldogságot.
Ha valaki a GTA5 miatt idegeskedik attól azért megkérdezném, hogy amúgy milyen az êlete? Nem kell vizsgára készûlni, dolgozni, családdal foglalkozni illetve élni az életet??
Érdekes lehet...
A GTA5 sokok szerint szar game, de azért a kommentelôk felét az agyvérzés kerûlgeti! Hogy is van ez? :)
60.
60.
DON GONDOCS
#10: +1 Értem én hogy jó munkához idő kell, de rosszhoz még több.
Amilyen gyorsan elérhető volt torrenten boxhoz olyan gyorsan lesz pc-n is.
59.
59.
Fooxfire
#58: Sok a warez minden játéknál, de attól még a nemi szervem tenném rá hogy ebből is vesznek fejenként maguknak egy újabb házat... Nem fogja őket meghatni hogy egy régióban >tegyük fel Magyarországon< picsafoltnyi bevételük nincs, mert 85% ban mindenhol máshol veszik mintha óvszer lenne !!!
58.
58.
SwordFish
#57: Akkor majd te se csodáld ha ez az utolsó GTA lesz ami megjelenik PC-re
57.
57.
Brenor
Egy másfél éve mondogattam, hogy ezt a játékot hiba lewarezolni megéri kiadni azt 15 ezer forintot, a rockstar most elérte nálam, hogy ebből biztos warez lesz. Ezek után 15 ezer forintot elkérni rohadt nagy pofátlanság tőlük!
56.
56.
randall13
#45: "Nem értem, hogy ennyi idővel a megjelenés után, hogy lehet egy ilyen játékot teljes áron árulni."

Ha sikeres akarsz lenni, akkor az üzletbe nem vihetsz erkölcsöt és pont leszarod mi lenne igazságos. Amíg vannak olyan hülyék akik megveszik 45€-ért a játékot, addig miért adnád olcsóbban?
55.
55.
Harkov
49.
49.
Yanez
#47: Meg hogy akkor előbb már mobilokra jön. :D
47.
47.
Füles
Következő hír az lesz, hogy emelkedni fog a gépigény, mert már olyan fejlett technológiákat használnak, amik a pc-s verzió készítésének kezdetén még nem léteztek :D
45.
45.
Gorrister
Nem vagyok nagy GTA rajongó (nekem csak az első 2 rész jött be) ezt a részt sem fogom beszerezni, de általánosságban azért hozzászólnék.
Nem értem, hogy ennyi idővel a megjelenés után, hogy lehet egy ilyen játékot teljes áron árulni. Egyrészt nem hiszem, hogy a készítőket annyira kéne támogatni 10000 forint feletti játékárral egy olyan game esetében ami már így is eladási és bevételi rekordokat döntött és már rég megtérült.
Másrészt ez csak egy átirat. Már nem kellett kreatív embereket felvenni, nincs már szükség pályatervezőkre, nem kell zeneszerzőt bérelni, nem kell fizetni szinkronszínészeknek, nem kell szövegíró, stb., csupán csak egy programozó csapatot kell pénzelni akik átültetik PC-re, és ez közel sem kerül annyiba mintha a nulláról húznának fel egy játékot, ennek ellenére mégis annyiért árulják mintha ez egy teljesen új a fentebb említett humánerőforrásokat felemésztő produktum lenne.
És pont ezen említett dolgok miatt nem értem a késés okát sem. A már említett kreatív munka valóban sok időt vesz igénybe. De itt ezek az időigényes munkák már mind készen vannak. Ennyi idő alatt akár egy egész játékot fellehet építeni a semmiből, ehhez képest ők egy sima átirattal vacakolnak ilyen hosszú ideig.
Maximálisan megértem azokat akik csalódottak.
(és itt jegyezném meg azt is, hogy a mostanában oly divatos rengeteg remastered editiont is mind nagyon nyomott áron árulnám, hisz már azokban is csak iparos munka van, az amúgy költséges és időigényes kreatív munka már minden esetben rendelkezésre áll)
42.
42.
Stranger
#40: Így van, ez marketing vagy gazdasági okokból lett eltolva.
41.
41.
#19: Optimalizálnak. Ill próbálnak, mert arra tényleg nem képesek.
40.
40.
Grabowsky30+
A kardomba azért nem dőlök! VIszont felmerül egy kérdés bennem: mi a valódi ok? Mi az amit ilyen rövid idő alatt meg lehet csinálni amit eddig nem lehetett? Szerintem ennek semmilyen technikai oka nincs egyszerűen marketing szempontból tolták tovább!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...