Mortal Kombat X - visszatérnek a Brutalityk

  • Írta: fojesz
  • 2015. február 27.
  • Hír
Link másolása
A NetherRealm Studios egy tegnap esti streamben erősítette meg a korábbi találgatásokat, miszerint visszatérnek a Brutalityk a Mortal Kombat X-be. Sok-sok gameplay anyagot tudunk mutatni ízelítőül.

Visszatérnek a Brutalityk a Mortal Kombat X-ben, több mint 100 különböző ilyen befejező mozdulat kerül majd be a játékba. A fejlesztők szerint így gyakorlatilag visszacsempészik a címbe az "alázós faktort", elvégre ezek a mozdulatok mindössze arra hivatottak, hogy különösen látványos módon kérkedjünk a tudásunkkal az ellenfelünk előtt.


Habár korábban a Brutalityk előhozásához egy rendkívül hosszú kombót kellett végrehajtanunk, ez most nem így lesz; a mozdulat nehézségétől függően különböző feltételeknek kell megfelelnünk, az egyik előhívásához például dobással kell befejeznünk a meccset, egy másik esetében pedig nem szabad védekeznünk az adott összecsapás alatt.


A Brutalityket bemutató teljes streamet lejjebb találjátok, fent pedig a rövidebb trailert és a Cassie Cage-variációkat bemutató részt emeltük ki belőle. A Mortal Kombat X április 14-én jelenik meg PC-re, PS3-ra, PS4-re, Xbox 360-ra és Xbox One-ra.

20.
20.
Aanash
Biztosan hatalmas sikere lesz a játéknak,de részemről hangsúlyoznám hogy a részemről inkább a könnyedebb bunyós játékokat részesítem előnyben...Tekken vagy Dead Or Alive...

Ez a sok vér már unalmas meg a testrész levágós dolgok is...
Olyan mintha direkt erre mentek volna rá és valami jobb kombót én még egy videóban sem láttam...
A MK9 is max fél órára tudott lekötni pont ezen okok miatt,pedig az legelső Mortal Kombatokkal rengeteget játszottam gondoltam hátha elkap az érzés...
De itt már mindenki repül vagy valami spéci dolgot tud,ami egy szintig még rendben is volna..

Ne kövezzetek meg ezért,bár itt az a szokás,ha valaki nem áll be nyálat csorgatni valamire (idézőjelben) akkor az mit keres itt....
Ez csak az én véleményem a Mortal Kombatról ami nem kell hogy egyezzen bárkiével is:)
19.
19.
godach
#18: Mondjuk a multira nem vennék mérget, de a hardveres erősség miatt a többi kijelentésed helytálló.
18.
18.
Nicodemus
MK9 pc port egy kivalo munka volt leszamitva a multit. Az MK X sokkal grandiozusabb es kiforrottabb jatek lesz a frakcio haboruk okan feltehetoleg jobb multival is.
16.
16.
Streetwiser
#12: 2x ekkora sor elférne a képernyön ugy értettem {nem csak 24 alap kari)
15.
15.
PrimYaz00
#13: és mi a baj lenne pc-s porttal, azontúl, hogy gyorsabb, mint a konzolon?
14.
14.
DarkLord
#3: Ne izgulj ez fel lesz töltve karakterrel a megjelenésig a DLC karakterek, majd utána jönnek és egy fül megnyílásával lesznek elérhetőek!
13.
13.
Necreon
#11: PC-re csak az volt.

Egyébként mindent összevetve, nagyon jónak ígérkezik az MKX, a 9-el ellentétben ami inkább arra volt jó hogy visszahozza a franchise-t a köztudatba.

Már csak az kell hogy az a szerencsétlen amatőr team amelyik PC-re portolta a 9-et, és sajnos fogja az X-et is, ne egy olyan roncshalmazt tegyen le az asztalra mint a 9. Mindenképp megvárom a megjelenést és az első 1-2 hét player feedback-jét.
12.
12.
Necreon
#3: Ez most komoly? Mert a fele üres kocka még? Ember.... áhh nem is mondok semmit. Van egy szint.
11.
11.
KeXxX
#6: A 9-ből én is azt vittem.
8.
8.
Csak nekem tűnnek röhejesnek ezek a mozgások, ilyen műdőlöngélések meg hasonlók, szerintem elég "izé", valahogy sokkal jobb a szememnek egy animés stílusú rajzolt cucc, mint ez.
7.
7.
ksmu
Na végre!!! hogy őszinte legyek, az "újkori" kivégzések nem nyerték el a tetszésemet, túlontúl művi és babrált volt. Felesleges alázása a másiknak. Nem is használtam őket. Ezeknek viszont van értelme, nincs túlcsicsázva, nem giccses és van bennük kihívás is.
Én megvettem!
Már csak azért szurkolok, hogy a végső verzióban Kitana ne legyen ennyire egyiptomosan kicsavarva. Kicsit művi.
6.
6.
godach
Ha ez is tele lesz DLC-vel akkor megvárjuk a teljes játékot amit GOTY-nak vagy Komplete Editionnak fognak hívni.
4.
4.
godach
Hűű de vagányúl néz ki ez a Cassie. Végre egy hihetően kemény női karakter.
3.
3.
Streetwiser
A karakter választó képernyön látszik h lesz dlc áradat nem csak Goro Predator v Spawn.
1.
1.
h.jozsa
Nagyon durva!!!....tetszik
Kung-Lao....amikor soroza a fejét,mint az IP man-ben Wing Chun :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...