Egyenesen a készítőktől: Robocraft

Link másolása
Új, alkalmanként jelentkező sorozatunkban független fejlesztőcsapatok mutatkoznak be, méghozzá úgy, hogy őket kértük meg, meséljenek kicsit magukról és a játékukról. A pilotban a FreeJamet és a Robocraftet ismerhetitek meg!

Üdvözlet a FreeJamtől, egy kis indie fejlesztőcsapattól, Angliából!

Mindenekelőtt egy gyors bemutatkozás a kezdetekről. Az alapítók több éven át tevékenykedtek különböző nagy cégeknél, többek közt a Sonynál, a Konaminál és a Square-nél is - több AAA konzoljátékon is dolgoztak együtt. Ez az öt jó barát azonban egy nap úgy döntött, hogy ami sok az sok, és felmondtak, hogy létrehozzák azt a játékot, amit mindig is akartak. Ezt a játékot ma úgy ismerhetjük, hogy Robocraft.


FreeJamnek nevezték el magukat (ez egy szójáték, a "free - szabad", és a "jam, jamming - összepasszírozni" kifejezésből fakad, tehát a név annyit tesz durva fordításban, hogy „szabadon kreálók”), és nekiláttak éjt nappallá téve, hogy az álmaikat megvalósítsák. Három rövid hónapot követően egy egyszerű, ám már játszható állapotban elérhetővé vált a játék a játékosok számára.

Ezt követően 2014 augusztusában a játék bemutatkozott a Steamen is. Az ekkor 350 ezres közösség mára 5 milliósra duzzadt, és elnyerte az év játéka címet az IndieDB oldalától 2014-ben, maga mögé szorítva több neves indie játékot.

No jó, de mi az a Robocraft?

A játék főképp a játékosok kreativitására épít, lehetőséget adva arra, hogy azok egyedi és saját robotokat építhessenek, amelyeket később bevethetnek a csatatéren. A robotok képességeinek csupán a játékos kreativitása szab határt.

A játékosok továbbá nincsenek a talajra szorítva. Építhető akár tank, helikopter vagy akár bombázó is. Pontosabban 6 különböző irányítási rendszer, 6 különböző fegyvernem és több tucat építőelem érhető el, amiket a harcok során szerzett fejlesztési pontokkal (TP) lehet kifejleszteni.

Ezekkel az új elemekkel tud a játékos fejlődni és magasabb Tierbe (szintre) jutni. Ezek az ütközetek továbbá növelik a játékos szintjét is, amely lehetővé teszi több építő elérését és kifejlesztését, ily módon beépítését a robotokba, és ezzel lehetőséget adva hatékonyabb robotok kialakítására.

Ez év áprilistól a játék jelentősen átalakult! Új játékmód érkezett, ahol a fő a csapatjáték. A bázisokon mostantól erőpajzs található, amely amellett, hogy javítja a sérült védőket, a támadók nem tudnak átlőni rajta és kénytelenek behatolni a pajzs alá, hogy elpusztíthassák az erőtér kristályait.

Az erőtér azonban nem tart a végtelenségig. Ha bármely csapat elfoglalja a csatatér négy fúziós tornyát, akkor az ellenfél bázisának erőtere megszűnik, és így lehetővé válik a távoli tüzelés. A fúziós tornyokat a rajtuk található kristályok elpusztításával lehet elfoglalni.

Bevezettük az úgynevezett overclockot is, amely szintje folyamatosan nő, ahogy egyre többet harcol a játékos. Minél magasabb egy játékos overclock-szintje annál hatékonyabb a robotjának tűzereje és kezelhetősége.

Újdonság továbbá, hogy a játékosok újra élednek a továbbiakban, hiába veszítették el a robotjukat. Ilyen módon a játék sokkal dinamikusabbá vált, és izgalmasabb ütközetekben vehetünk részt.

Természetesen az eredeti Team Deathmatch mód is elérhető, Robocraft Classic néven.

Mit tartogat a jövő?

A Robocraft egyelőre nem egy kész játék, jelenleg alfaállapotban van, így még sok minden fog hozzáadódni, illetve változni. A weboldalunkon található fórumon rengeteg visszajelzést kaptunk, ezeknek az egyik eredménye az új játékmód is.


Amennyiben érdekesnek találtad ezt a rövid bemutatkozást, bátran töltsd le a játékot! A free-to-play
 Robocraft elérhető Steamen és a weboldalunkon isHa kíváncsi volnál, mik is a határok a robotépítésben, látogass el erre az oldalra, amelyet a közösségünk kreált, hogy megmutathassák, mire voltak képesek. Addig is, viszlát a csatatéren!

(A cikket a Robocraft fejlesztője, a FreeJam készítette, amit ezúton is köszönünk nekik! Ha szeretnél a csapatoddal bemutatkozni a Gamekapocs-olvasóknak, keress minket e-mailben!)

3.
3.
Terawatt
Zseniális játék, nem is tudtam, hogy magyarok csinálták. Alacsony tierben csináltunk egyszer egy óriási smileyt amit megpakoltunk löveggel és mindenki szét röhögte magát chaten.

Kedvencem a lassabb jól felszerelt tankok voltak, mert azzal egy kis ügyességgel jókat lehetett aprítani. :)
2.
2.
PaprikaJancsi
Nekem is tetszik ez az új sorozat, remélem fogjátok folytatni.

Én egyszer próbáltam a játékot, és meglehetősen megtetszett, kár, hogy a gépem állapota miatt abba kellett hagynom.
1.
1.
shooter1234
Jó ez az új sorozat.

A témához hozzászòlva régebben toltam a játékot, és tetszett hogy milyen sokféle gépet össze lehet dobni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...