E3 2015: Új Prince of Persia bejelentés várható?

  • Írta: Shifty
  • 2015. június 9.
  • Érdekesség
Link másolása
Egy, a Ubisoftnak dolgozó szinkronszínész legfrissebb Twitter-bejegyzéséből arra lehet következtetni, hogy a franciák az idei E3-on egy vadonatúj Prince of Persia-játékot mutatnak be.

Nagyon úgy néz ki, hogy Ubisoft végre lerántja a leplet a tavaly még csak pletykált vadonatúj Prince of Persia-ról.

A stúdiónak dolgozó egyik szinkronszínész, Robin Atkin Downes legújabb Twitter-bejegyzése ugyanis jó eséllyel arra utal, hogy a hétfő éjszaka kezdődő E3-as Ubisoft konferencián a már ismert címek mellett egy új Prince of Persia-játékot is bemutat a kiadó. A brit szinkronszínész ugyanis azt posztolta, hogy alig várja már az idei expót, azon ugyanis George Washington mellett a Prince of Persia is jelen lesz.

A szóbeszédnek talán az is alaposan megágyaz, hogy Downes korábban a Prince of Persia: Warrior Withinben kölcsönözte a hangját a Hercegnek.

20.
20.
br1Koo
Meg természetesen a puzzle részek. A legjobban azok tetszettek az Assasins Creed 2-ben. Ott volt meg az igazi hangulata a játéknak.
19.
19.
br1Koo
Hát, a Sands of Time csak arra volt jó anno, hogy 4-szer játsszam végig egy nap. Megmondom őszintén amikor az első AC megjelent csak azért tetszett, mert hasonlított a PoP-ra, és ez az amit az ubi csinál. Átformálja a játékát egy másikra, vagy belerakja a szeretett elemeit egy másik játékába. A mai napig egy olyan brilliáns játékra várok mint a Sands of Time, mert oké hogy rohangálhatok gta szerűen egy csuklyás fószerral, de akkor sem lesz soha olyan hangulata, mint egy előre megtervezett, kidolgozott várban mászni fel-alá.
18.
18.
KopyAti
#7
Én is egy 2008-as pop folytatásnak ürülnék a legjobban!
17.
17.
headhunter86
Nagyon remélem, hogy 2008-as POP új része lesz az.
16.
16.
Talán inkább a Sands of Time féle POP trilogia-t kéne folytatni.
15.
15.
princeps27
#11: teljesen jó volt a 2008as rész azt kellett volna folytatni nem a Forgotten Sands-et belemókolni a trilógiába
14.
14.
#11: Én is szerettem a 2008-as részt. Ha képes az ember elfogadni, hogy ne a régit keresse benne, nagyon élvezetes tud lenni, Nézd meg Youtube-on hogy az Otherworld mit mondott róla, talán megjön a kedved.

Amúgy meg a SoT és a WW között még mindig eltelt 6 év, amiből a Forgotten Sands csak egy apró darab volt, úgyhogy igazán kitalálhatnának már valami jót, ami akár az eddigi idősíkot is felforgatja rendesen. Persze csak annyira, hogy mégse legyen felrúgva, és maradjon értelme, nem úgy mint ahogy pl. a Genisys-ben lesz idén..
12.
12.
#1: Én is erre gondoltam. Máskor is hallottunk már pletykákat, aztán jött valami mobilos gagyi. De ne legyen igazunk!
11.
11.
north
#10: Ki akarják éheztetni a népet, hogy ha egy fitty fenét nem ér az egész akkor is vegyék aztán később jöjjenek rá hogy egy kalap kula a játék.

Függetlenül ettől volt olyan akinek bejött ez a golyszi gyűjtögetés mint POP játék?
Mert szerintem valahol nagyon benézték azt a játékot
bár egyszer kétszer ültem le vele játszani de sacc/kb képben vagyok a story-val de ez a bogyó gyűjtögetés mellék küldinek is gyenge lenne nem hogy még egész játékos tartalomnak.
10.
10.
zsocc-nrg
Nekem mindegy hogy a Sands Of Time sorozatot vagy a 2008-as változatot folytatják mert mindkettőt imádtam, csak legyen tényleg POP bejelentés. Nem mellesleg a Beyond Good & Evil 2-ről is ejthetnének már végre pár szót. Röhej egyébként hogy pont ez a két cím van parkolópályán amire a legjobban várnak a játékosok, pedig nem kéne ennyire beszarinak lenniük mert bár eladásban nem szárnyalnák túl de tuti hasonlóan jól fogynának mint akármelyik AC vagy Far Cry
6.
6.
Dark_Temptation
Csak ne rontsak el :-( erek varok évek ota... :-(
5.
5.
dcba
Sztem a mostani Ubi inkabb ne csinaljon Prince-t, mert nem birnam elviselni, h megeroszakoljak gyerekkorom kedvenc figurajat. Nem kell ez nekunk higyjetek el nekem jobb ha maradnak az Assassin-nal, annak a masodik resz utan mar ugyis annyi lett es legalabb nem csalodunk. A Watch dogs, a Unity es a Far Cry 4 utan en nem vagyok tobbe kivancsi semmire sem ami UBI es megszakadna a szivem ha kiadnanak egy szaggatos, bugos olcso szutyok Prince-t. Mar a Forgotten Sands is elegge lejtmenet volt a tobbihez kepes es sztem ettol mar csak rosszabb lehetne.

4.
4.
Azadojat
A warrior within régi nagy kedvencem. Akár egy rebootnak is örülnék :)
3.
3.
Cipo3
Hát én kíváncsi vagyok rá. Persze nem mobilos POP-ra.
2.
2.
north
jaj..Ne már csak nem mobil cuccli lesz :/
Remélem valami fasza kis régi időket idéző POP lesz az ilyenek már hiányoznak :D
és nem olyan lesz mint a halhatatlan Bogyó gyűjtögetős valami amire rányomták a POP plecsnit :D
másrészről
mondjuk hasonló az AC is (mármint nem a bogyó gyűjtögetésben), de az már a x-edik résznél meg a x+1ik mellék sztorinál már uncsi :D
Bízom a legjobbakban *Crossed Fingers*
1.
1.
DON GONDOCS
Ubitroll már dörzsöli a tenyerét. Mobil exclusive pop lesz a befutó.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...