Zoo Tycoon 2 infók

  • Írta: InGen
  • 2004. február 21.
  • Hír
Link másolása

Avault - A Microsoft bejelentette, hogy a Blue Fang Games 2004 vége felé fogja útjára engedni a Zoo Tycoon második inkarnációját, melyben a fejlesztők egy raklapnyi finomságot ígérnek.

Először is az egész egy nagyon jó kis 3D-s motort kapott, melynek köszönhetően a játékosok madártávlatból ráközelíthetnek egészen a kis tavacskában hápogó kacsára is, minden gond nélkül. Aztán itt leledzik még az újdonságok sorában a látogató mód, melynek keretein belül mi magunk játszhatjuk el a vendéget saját parkunkban, és sétálgathatunk körbe, hogy belülről vegyük szemügyre a dolgokat a la Mátyás király.
A következő bejelentett újdonság a fotó mód, ahol -mint azt a neve is sugallja- fényképeket készíthetünk állatkertünkről és megoszthatjuk azt a neten a többi játékossal.

Ha még ez sem lenne elég, akkor megtaláljuk a játékban az újszerűen hangzó Zoo Keeper üzemmódot, ami a Microsoft elmondása szerint olyan szintű interakcióra ad lehetőséget a játékosnak az állatokkal, mint eddig még soha. Ezen felül pedig megkapjuk az állatokról szóló kibővített enciklopédiát, valamit a megszokott kampányokat is.

Köszönet Stephanos mesternek a hírért, aki jó tündéhez méltóan mindig nyitva tartja a szemét, és hegyes füleit arra az esetre, ha egy-egy új hír beesne (Stephanos azóta már reklamált, hogy miért tituláltam őt tündének, mikor ő porszívó akar lenni...).

1.
1.
nikhyta
_Sokkal jobb mint az elsö réssze remélem lesz folytatás
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...