Nyúlfarknyi teaser érkezett az új Star Warshoz

  • Írta: fojesz
  • 2015. augusztus 27.
  • Teaser
Zakatol a hype-vonat, nagyon-nagyon rövid teaser érkezett a decemberben mozikba kerülő Star Wars: The Force Awakenshez. A videó négy jelenetből áll, ebből kettő teljesen új, és az egyik a sztori szempontjából is érdekes.

Az első jelenet, a rohamosztagos seregszemle már szerepelt nemrég egy dél-koreai reklámban, illetve Kylo Ren fénykardos megmozdulását is láttuk korábban, viszont Rey és Finn snittjei teljesen újak. Utóbbi főleg érdekes, az először rohamosztagosként bemutatkozott főhős ugyanis maga is fénykardot ragad - igaz, már ebből is kaptunk ízelítőt.

71.
SLi
#41: mivel teljesen irreleváns ezen szerepek tekintetében a színész bőrszíne, mit ad hozzá a terminátorhoz hogy fehér, mit vesz el hogy ázsiai? az ég világon semmit.
Minden mögött polkorrektséget látni, kezd néhány ember agyára menni ez a dolog,
gondolj már bele, hogy nézi a castinogs a listát, hogy kell még x fekete, meg y ázsia a filmebe, és ez meg van szabva darabvszámra, hát az elég rasszista dolog lenne
például meg kell nézni az új FF rendezőjének az imdb adatlapját meg a michael b. jordan adatlapját és rögtön nem olyan nehéz kitatlálni miért szerepelt a filmben, ezek a dolgok így müködnek , nem polkorrektség alapján

az meg hogy heimdall fekete megint irreleváns mert ez nem az északi mitológia, nem is egy konkrét képregény adaptálása, hanem egy alternatív marvel univerzum ahol Heimdall fekete, és ennyi, semmit nem ad a karakterhez a fehér búrszín és semmit nem vesz el a fekete.
70.
Aanash
Engem jobban izgat maga a film, mint az hogy ki néger és ki nem...
Pont leszarom, a bőrszínt, legyen jó a szerepében és kész.
Azért miért nem sír senki hogy Samuel L Jackson is kapott anno lézerkardot?
Ő is néger, mégis jó volt.
Beszarás hogy a bőr színen fenn tudnak egyesek akadni.
Jöjjön ki a film, nézze meg mindenki és utána döntsük el, hogy jó volt-e a színész vagy sem.
67.
Simonus18
Amúgy keményen tipikus hergelő videócska, jönnek a morzsák, és ezzel semmi gond. De az az afro-amerikai lézerkarddal jelenet úgy sántít, ahogy van. Kezdek aggódni, hogy egy Hayden Christensen féle "színészt" avattak be ... már megint, de inkább azzal van probléma, hogy nem áll jól neki. Kész. Ezért vannak ezek a videók, hogy lehessen okoskodni róluk, én ennyit tudtam.
66.
DON GONDOCS
#65: Most biztos őis elnyomva érzi magát :D
65.
barackostej
Randall13-at egy kis pihenőre küldtem. Két hét múlva majd feloldom a tiltást.
Dovahkiin és Freelt végleg kiraktam.

Rasszizmust, személyeskedést ne itt.
64.
giga321
#63: És ő volt az első fekete aki fel is vállalta a gyerekét.
63.
Trapyd
#58: "Előtte is voltak feketék a csillagok háborújában.Mace Windu,Lando Calrissian..."
Darth Vaderről se feledkezzünk meg!
60.
Spectrum
#59: Elég egyértelműen minősítetted a színész etnikai hovatartozását, többek között ezzel a kijelentéseddel is:

"egy tök tehetségtelen színész alig 3 éves pályafutással, aki csak azért kapott szerepet, mert nigger."

Mi ez, ha nem a színész etnikai hovatartozásának a minősítése?

Nevezheted ezt az ellenséges és uszító hangnemet "minden szar"-nak, de akkor sincs ilyennek helye egy gamer-oldalon, és úgy tűnik, nem vagy elég higgadt ahhoz, hogy ezt megértsd.

A GTA-ban a "niggerezés" egy amerikai szubkultúra bemutatása, a játékon pedig van egy szigorú 18-as karika és figyelmeztető felirat a verbális erőszakra. Tudomásom szerint ezen a GK-oldalon nincs 18-as karika.

A rasszista kirohanásod elriaszthatja a GK, de még a HWSW támogatóit is, és ha nem látod be, hogy közösségromboló és gyűlöletkeltő, amit itt művelsz, akkor szerintem ez a GK szabályzata alapján fegyelmezési eljárás alá esik.

Én ehhez nem is kívánok semmit ezen túlmenően hozzátenni, Norbiii szerintem mindent leírt neked, sajnálom, hogy neked ez csak klisé volt.
59.
randall13
#57: Hát ez annyira klisés volt, hogy simán elférne egy Stallone filmben.
Eleve a félelem alapszik valamin. Én olyanról még nem hallottam, hogy valaki spontán elkezd félni a semmitől. Mondjuk nem is vagyok orvos. Volt korábban kapcsolatod bevándorlókkal? Nem? Akkor mégis miért félsz elmenni mellettük? Nyilván mert olvasol híreket. De attól Te még nem ismered őket. És engem hurcolsz meg azért, amit bevallottan te is teszel...
Köztünk még mindig csak annyi a különbség, hogy míg én kimondom a problémákat, addig ti a szőnyeg alá söpritek és rasszistának bélyegzitek azokat, akik beszélnek róla.
A niggerezésről annyit, hogy egymás közt is niggereznek. Ha máshonnan nem is, de a GTA-ból ezt tudhatnád. Ilyenkor mi van? Nekik szabad, de nekem nem? Mi ez, ha nem az én szólásszabadságom korlátozása? Még ha nem is törvényileg, de a társadalom már is elutasítóan néz rám. Bezzeg ha néger lennék, egy rossz szó sem érne.
Pont a hozzátok hasonlók generálják az ellentéteket azzal, hogy minden szarér villogtatni kell az empátiát feléjük. Ha pedig ezt sok ember teszi, akkor jönnek a személyre szabott törvények, amik aztán végleg ellehetetlenítik a beilleszkedést. Pedig nem pont az lenne a cél, hogy beilleszkedjenek a társadalomba? Amíg teszem azt a cigányokra más törvények vonatkoznak, mint a magyarokra, addig elég nehéz lesz integrálni őket... Konkrét példáért nem is kell messze menni, itt a GK szabályzata:
"Szigorúan tilos rasszista, mások vallását, nemzetiségi és kisebbségi hovatartozását sértő megjegyzéseket tenni!"
Ilyen alapon minden kommentet lehetne törölni, amiben elhangzik a "magyar mentalitás" kifejezés. Jó persze tudom, naiv vagyok, hiszen valójában csak cigányozni, zsidózni meg niggerezni nem szabad, mert ők védett faj. A magyarokat, németeket, oroszokat nyugodtan lehet szidni.

ui: Én a niga színészi teljesítményét minősítettem, nem az etnikai hovatartozását. Utóbbit már csak azért sem, mert elég nyilvánvaló.
58.
adamsfamily
Lehet mondani,hogy kötelező néger,vagy szidni ezt az ürgét,de szerintem amit eddig láttunk az alakításából az összesen fél perc lehet.Előtte is voltak feketék a csillagok háborújában.Mace Windu,Lando Calrissian és még talán akadtak színes bőrűek.De szerintem mindegyik jól alakította a szerepet,amit kapott.
Ha szerepet kap valaki egy csillagok háborúja filmben nem hiszem,hogy rossz színész lenne,de ha kijön a film meglátjuk.
57.
Norbiii
#52: Kedves randall13!

Neked jogodban áll azt gondolni, amit gondolsz, max vagy helyes vagy nem! Jogodban áll félni, utálni embereket, és személyes élettapasztalatod alapján emberektől félni, rettegni, vagy véleményt alkotni ez a Te dolgod, de ezt a színészt nem ismered, nem ártott neked! Lehet nem kedvelni ha nem szimpatikus, jogodban áll, de csak azért megszólni, mert fekete bőrű, az nagyon helytelen!

Ha 100 szlovákból, 100 románból, 100 roma, vagy zsidó származású emberből 20-30 (akárhány...) lop, akkor minden szlovák, román, roma vagy zsidó bűnöző? Nem! Nem szabad általánosítani! Nekünk sem esne jól, ha a 15 millió magyar emberből mondjuk 500.000. ember lopna mondjuk külföldön, és a hülye 500.000. ember miatt az egész országunkat, nemzetünket lenéznék, elítélnék!!!!!

Továbbá a félelem az megint más..... Mert lehet félni emberektől, népcsoporttól, népcsoportoktól, vagy bármitől, ez szíved joga, hidd el én is félek sok mindentől és sok mindenkitől, hidd el nekem, este én sem mernék elsétálni 10-20 bevándorló, 10-20 skinhead, vagy 10-20 roma származású magyar mellett, de 10-20 balhés magyar fiatal mellett sem!!! Félni szabad, a félelem még nem rasszizmus!

A baj azzal van, ha valaki csak azért bánt valakit, csak azért szólja le, esetleg rekeszti ki, mert az adott ember esetleg fekete bőrű, roma, zsidó, arab stb...vagy más vallású! Mert ezt a színészt Te nem ismered, és csak az alapján mondtál véleményt, mert fekete bőrű, amit persze gondolhatsz magadban, de a Gamekapocs szabályzata alapján ez nem férhet, és nem is fér bele!

Az embert nem a vallása és bőrszíne alapján ítéljük meg, hanem a tettei alapján!!!
56.
DON GONDOCS
Meg mit izgultok? mennyi az esélye hogy Kylo Ren az első 10 perc után levágja Finn-t.
55.
DON GONDOCS
Most mennyivel másabb lenne a helyzet ha egy Twilek Zabrak vagy java jedi kapta volna azt a lézerkardot :)
54.
Spectrum
#52: Nem mondok én meg semmit, csak arra kérnélek továbbra is, hogy moderáld magad.

Megvan az én véleményem is a pride-ról, de nem osztom meg itt, mert teljesen offtopik a téma és rendkívül abuzív lehet. Nem rúghatsz bele másokba, hogy így kompenzáld a pozitív diszkriminációt. Megértem, hogy mit érzel, de akkor sem helyes. Politikára, társadalmi vitára megvannak a megfelelő fórumok, a GK szerintem nagyon nem az.

Naivitás és előítélet között is van különbség, nem kell szélsőségekben gondolkozni.

Engem teljesen váratlanul ért, hogy bejövök egy Star Warsos hírhez és niggerezés folyik. Nem hiszem, hogy nekem kéne ebben az esetben önkritikát gyakorolnom.
53.
Yato
#52: Nem ide tartozik, de .
Hét végén jött haza lányom bicskéről. A vonaton állandóan megtalálja valami feka. Most ahogy leszállt Kelenföldön, követte is sokáig.... A lány már utál ezen a vonalon járni mert fél. Nyílván politukus gyereke nem keveredik a pór néppel és nem jár olyan helyen ahol megtalálhatóa ezen faj egyedei. Nem akarom eltűrni az élet teremben a bevándorlókat és kész. /Elnézést, teljesen megértem ha a moderrátor ezt kitörli, de ez a nagy valóság/ jA IGEN FANOK: birtokomban van az első 3 klasszikus, videó kazettán, alámondással!!!! Gyöngyszem!!!!!!!!!!!! :)
52.
randall13
#45: Nem. Csak már a tököm kivan, hogy állandóan jön valami megmondóember a maga előítéletes dumájával, aki csak TV-ben látott négert/cigányt. Az előítélet egy teljesen normális emberi tulajdonság. Papolhatsz nekem arról, hogy ez mennyire csúnya dolog, de attól még te is ugyanúgy hiszel benne. Kettőnk közt csak annyi a különbség, hogy én nem hazudok magamnak. És ez zavar engem, hogy az ilyen emberek részesítik pozitív diszkriminációban a faji csoportokat. Milyen jogon? Itt van pl. a Pride. Az eseményt megelőző két hétben tele van a sajtó olyan hírekkel, hogy a buzikat mennyire sajnálni kell, meg állandóan bántják őket, stb. Sokszor már én érzem magam szarul, mert nem vagyok fartúró. Engem speciel marhára nem érdekel, ha valaki meleg, nem tehet róla. De ez nem jelenti azt, hogy a szexuális életüket ki kell terjeszteni az utcára, amire én marhára nem vagyok kíváncsi.
Ugyan ez a helyzet a cigányokkal. Ha egy cigány lop, az bocsánatos bűn, mert hát megélhetésből teszi, meg valahogy etetni kell a 15 kölkét. Vagy pl. egyetemre egy cigány, aki soha életében nem tanult, ugyan akkora eséllyel kerül be mint én, aki minden lényegi tárgyból 5-ösre érettségizett... Mi ez, ha nem pozitív diszkrimináció? Ráadásul még törvény is van rá.
És ez pont az olyanok miatt van, akik kötelességüknek érzik úton útfélen hirdetni a szolidaritásukat más "faji" csoportokkal, ezzel akarva akaratlanul elszeparálni őket akadályozva a beilleszkedésüket. Állandóan csak a problémák kerülgetése történik ahelyett, hogy valaki kimondaná őket. Ja várjunk csak. Aki kimondja őket, az meg egy náci rasszista paraszt. A lényeg a lényeg: MINDIG a fehér ember a hibás.
Néger támad egy rendőrre, aki lelövi? Brutális rendőri erőszak és túlkapás.
Egy néger lelő két interjúalanyt élő adásban? Szegény négert folyamatos atrocitások érték a munkahelyén a bőrszínét illetően.
51.
Pikli
#50: De ez nem rózsás ez lovas! Bár az se rossz :S :)
50.
Skygameboy
Nem bántsátok a feketéket olyan szép rózsaszín a pun..juk.
48.
Pikli
#47: Szerintem kinyírják a srácot, mindig van egy néger akinek halnia kell :) Aztán jól megbosszúlják..
47.
Yato
Remélem klassz lesz a film, már várom nagyon! Ha bele raktak pár csimpánzt, hát bele raktak, most mit csináljunk.......... Így is megnézzük :)
46.
Macifasz
#42: Khm, Yoda tartotta így a Sithek Bosszújában amikor az uralkodóval harcolt a végén.
45.
Spectrum
#41: Neked legalább jók az érveid, ezt el tudom fogadni. De randall kommentjéből az általános faji előítélet jön, a nigger meg a nyolcker. Na erre nincs szükség itt, azt gondolom.
Én is láttam színészt oda nem illő szerepben, de ehhez nem kell színesnek lenni. Felkapott sztárok is vannak, akiknek nem áll jól a szerep, de húzónévként kellettek egy filmbe.

Gondolom van a filmiparban is kvóta, hogy foglalkoztassanak más bőrszínű embereket. De pl szerinted mit fog érezni egy színesbőrű magyar, ha olvassa a randall kommentjeit? Én nem vagyok szent, de egyszer egy római kiránduláson leugattam néhány zsidózó papot meg kántort, és később egy 70 éves néni odajött és megköszönte, és elmondta, hogy amikor hallgatta őket, akkor halálfélelme volt és nem mert szólni.

Éretlenség és felelőtlenség úgy megfogalmazni egy véleményt, hogy az általánosságban ítéljen el egy népcsoportot és esetleg félelmet keltsen annak tagjaiban. Ha a szavak erősek voltak, gyakoroljon önkritikát és vegyen vissza.
44.
Norbiii
Az egy dolog, hogy valakit zavar a színész, mert nem szimpatikus, vagy nem kedveli, ezzel semmi baj nincs, el kell fogadni! Dehogy valakit azért zavar a színész, mert más a bőrszíne, előítéletes, és ezt nyíltan vállalja is, ez itt az oldalon elfogadhatatlan, mert a Gamekapocs, SEMMILYEN rasszista előítéleteknek, diszkriminációnak nem fog helyt adni az oldalon!
43.
Marxista
#36: Úgy látom te egy felvilágosult világpolgár vagy, hiszen már az oly divatos "gyűlöletbeszéd" kifejezéssel fenyegetsz másokat.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...