Jöhet a Godzilla vs. King Kong összecsapás

  • Írta: fojesz
  • 2015. szeptember 13.
  • Cooltúra
Lássuk be, az óriásszörnyes filmek között azok a legjobbak, amikben nem egy, hanem mindjárt kettő monstrum is szerepel, és lehetőleg úgy, hogy össze is akasztják a bajszukat.

Bizonytalan időközönként jelentkező Cooltúra rovatunk főszereplője ezúttal a Legendary Pictures, amely a találgatások szerint azt fontolgatja, hogy egymásnak ereszti a filmtörténet két ikonikus szörnyét, Godzillát és King Kongot. A Deadline szerint erre az a bizonyíték, hogy a Legendary egy terjesztőpartnerhez vinné a két címet, és a Universaltól a Warnerhez dobná át a King Kongot - ahhoz a céghez, amely a legutóbbi Godzillánál is közreműködött.

További alap lehet mindehhez, hogy a két karakter körül elég nagy a felhajtás újabban: az említett Godzilla-film tavaly debütált, és 2018-ban kaphat folytatást, míg a King Kong 2017-ben kaphat egy rebootot, a Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson és John C. Reilly főszereplésével készülő mozi Skull Island néven fut majd. Utóbbi forgatókönyvét a Jurassic Worldöt is jegyző Derek Connolly írja.

Godzilla és King Kong egyébként összecsapott már egyszer, az 1962-es japán filmből egy kis részletet is tudunk mutatni:

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...