E3 2006: Jövő májusban jön Pókember

  • Írta: fojesz
  • 2006. május 10.
  • Bejelentés
Link másolása
Az Activision standján már lehet érdeklődni a harmadik Pókember játékról, mely természetesen a film alapján készül. Legutóbb a megjelenési dátumról informálódtunk.

Az Activision standján már lehet érdeklődni a harmadik Pókember játékról, mely természetesen a film alapján készül. Legutóbb a megjelenési dátumról informálódtunk.



Az Activision is megerősítette, hogy mind a játék, mind pedig a film 2007. májusában fog debütálni. A gamma természetesen követi majd a mozi történetét, egy-két apró érdekességgel megtűzdelve, mint ahogy azt már láthattuk a korábbi játékok esetében. A pletykák szerint a következő Spidey főszereplésével megjelenő játék csak a következő generációs konzolokra jelenik meg. Az E3-on ingém prezentáció még nincs, csupán egy technikai demót nézhet meg a tisztelt nagyérdemű. Hamarosan újabb információkkal jelentkezünk a hírrel kapcsolatban.
5.
5.
xbox360
Végre szemügyre vehetjük a Spider-Man 3 első képkockáit. A neten a mai napon elérhetővé vált a trilógia záródarabjának első előzetese. Az első képkockák alapján újabb remek film vár ránk.



Sam Raimi olyan akár egy kaméleon. Karrierje kezdetén horrorfilmekkel alapozta meg megérdemelt hírnevét, majd egy kis időre eltűnt. Ezután a thriller műfajába kóstolt bele, majd 2002-ben gondolt egy merészet és filmet forgatott a világ leghíresebb szuperhőse, a Pókember kalandjairól.



A film fergeteges siker volt, a kritikai és anyagi elismerés mellett a képregényrajongók is imádták a mozit. Ennek példája a tény, hogy a pápánál kérték a rendező és Tobey Maguire szentté avatását. A folytatás még nagyobb siker lett, Tobey Maguire A-kategóriás sztárrá vált, a képregényfilmek pedig virágkorukat élik. 2007. május 4-én elérkezik a harmadik rész is, mely minden eddiginél látványosabbnak ígérkezik. Hálószövő hősünket ismét Maguire, örök szerelmét pedig Kirsten Dunst alakítja. Pókembernek ezúttal négy ellenféllel kell megküzdenie, ezek közül jelenleg mindössze három ismert. Thomas Haden Church Homokember, Venom Topher Grace lesz, azután itt van legelső ellenfele, a Zöld Manó, akinek fia bosszút esküdött - a harmadik részben megpróbálja ígéretét tettekre váltani.



A negyedikről egyelőre nem tudni semmit. Találgatások vannak (így felmerült a professzorból gyíkká változó Gyíkember is), de a készítők egyelőre nem nyilatkoznak a témában.



Szóval comic-fanok előre! Itt megleshetjük a jövő év egyik legnagyobb dobásának ígérkező blockbustert.
4.
4.
Drago
FPS van konzolra. Sőt a Black csak azon jelent meg. És már a stratégiákat is próbálják átültetni konzolra. Lásd BMFE2, illetve a Stormregion is belekezdett egy ilyen projectbe.
3.
3.
Drago
Be kell látni, hogy sokkal jobb platform a konzol játékra, mivel arra csinálták. Könnyebb rá fejleszteni, mivel fix platform. 1-2 éven belül csak rétegjátékok, portok és max. egy-két nagyobb név marad pc-re szerintem.

Egyébként én is elkezdtem fontolgatni az asztali pc lecserélését egy laptop + konzol kombóval. :P
2.
2.
Halfer
ez durva! ennyi volt a PC-nek?! :D ezt nem hiszem el. én meg csak röhögtem a "PC-nek leáldozott" topikon az sg-n...
1.
1.
Mast3rmind
Nah ez volt az utolsó csepp a pohárban... konzolt veszek! Fuck PC :P

(WoW-on azért, még elérhető leszek :P)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...