A Cobalt sem jelenik már meg idén

  • Írta: fojesz
  • 2015. október 26.
  • Csúszás
Link másolása
A Cobalt az eredeti tervek szerint a héten jelent volna meg, azonban a fejlesztők (és a kiadóként tevékenykedő Mojang) bejelentették, hogy csak a jövő év februárjában tudják befejezni a munkálatokat.

A svéd Oxeye akció-orientált platformere már régóta készül, de csak nem akar megjelenni: a legutóbbi tervek szerint ezen a héten, október 30-án vethettük volna rá magunkat a címre, azonban a készítők bejelentették, hogy csak 2016 februárjában tudják kiadni a munkájukat.


Habár a Cobalt feature-kész, és így minden funkciót beleraktak már, ami az egy- és a többjátékos részhez, illetve a különböző kihívásokhoz szükségesek, a játék még eléggé bugos, ezért szeretnének ülni rajta egy kicsit. A Cobalt egyébként Windowsra, Macre, Xbox 360-ra és Xbox One-ra készül, a konzolos változatokat a Warhammer: End Times - Vermintide mögött álló Fatshark hegeszti.

Az Oxeye szerint egyébként nem konkrétan a bugirtás miatt kell négy hónapot várnunk a játékra, a csúszást azt nyújtja meg, hogy így a konzolos verziók esetében elhúzódik a szokásos jóváhagyási procedúra a Microsoft részéről.

Erre a problémára sok fejlesztő panaszkodik, és jelen esetben ez azért vicces, mert a kiadásért egyébként a Microsoft-tulajdonban lévő Mojang felel - azt gondolnánk, hogy ilyenkor azért lehet segíteni ezen, de úgy tűnik, hogy nem.

3.
3.
ortxuz
utána ő általa végzett elköltöztem karját mellyel ő ütötte meg a fejét a crotaphic artéria a jobb oldalon annak olyan erőszakkal a arquet zuhant le a mare több mint egy halott mint egy élő ember eanwhile a gazdák és az ország swains hogy nézték a dió ez a hely közel jött futás-val a nagy oszlopok www.ysegjvrv.com/Összecsukható-vízlepergető-dzseki-270-p-652.html
2.
2.
Azt gondolom, hogy ha ők saját maguk azt mondják, hogy még nem kellene kiadni annak súlyos okai vannak és nem a Microsoft tehet róla feltétlenül ( vagy legalábbis kizárólag ). Valószínűleg a jelenlegi állapotában ők sem merik vállalni a felelősséget és a népharagot. Ami egyébként teljesen rendben van. Sokkal gázosabb az olyan hozzáállás, mint ami a Batmanó, vagy anno a Nyolcutas kapcsán történt...
1.
1.
gegory
Ékes példája ez annak amikor a cég saját bürokratái szívatják magát a céget.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...