Friss részletek a Quantum Breakről

  • Írta: zoenn
  • 2015. november 4.
  • Hír
Link másolása
A Game Informer legfrissebb számának címlapján a Remedy sikergyanús játéka, a Quantum Break terpeszkedik, ami azt jelenti, hogy új infók kaptak szárnyra az Xbox One-exkluzív címről. Történetmesélésből ötös.

A Game Informer decemberi számának címlapsztoriját a Quantum Break adja. A Remedy időmanipulációs címe a jövő évi játékfelhozatal egyik legjobban várt címe, így kimondottan örülünk az új infóknak.

Az előzetes szerint a játék számos változáson esett át, mióta a Microsoft 2013-as showján bemutatkozott. A Quantum Break remekül eltalálta a TPS-akció és az időmegállítós funkció közti egyensúlyt.

Mint ismert, a címhez készült egy élőszereplős sorozat is, ezek a jelenetek rajta lesznek a játék lemezén, nem kell külön megnéznünk. Úgy kell elképzelni, hogy a játékosok játszanak pár órát, majd megnéznek egy nagyjából húszperces epizódot, majd jöhet újra a gameplay. Természetesen a döntéseinktől (Junction Moments) függően változik majd a sorozat, így több végigjátszás is benne van a Quantum Breakben.

Hogy milyen döntések várnak ránk, abból mindig láthatunk majd egy kis ízelítőt az epizódok előtt és közben. A Remedy négy fő élőszereplős jelenetet forgatott, de lesznek alternatív részek is, melyeket a választásainktól függően kapunk meg. Bár a játék egyetlen befejezést kap, az utolsó epizód több mint negyvenféle változatban lesz elérhető.

A játék főszereplőjét, Jacket Shawn Ashmore alakítja. Természetesen meg tudja állítani az időt, pontosabban lefagyaszthatja azt egy területre ható burokban, de nem csak ez az egyetlen természetfeletti mutatványa. A Time Shield képességével egyfajta védőpajzsot idézhet, amely lassítja és eltéríti a golyókat. A Time Rushsal Jack lerohanhatja az ellenséget, és közelharcban intézheti el a rosszfiúkat. Végül, a Time Dodge-dzsal gyorsan kereket oldhat, ha forróvá válik a lába alatt a talaj. A képességek fejleszthetők is - ehhez chronon-erőforrásokat kell gyűjtenünk a pályákon.


Mikael Karusinen, a Quantum Break rendezője kifejtette, hogy nem egy újabb fedezékharcos shootert szerettek volna készíteni. Azt akarták, hogy a játékos szinte érezze, hogy milyen nagyszerű képességeket birtokol.

Természetesen az ellenség is manipulálhatja az időt, de közel sem olyan hatékonyan, mint Jack. A fickó sokkal rátermettebb, mint Max Payne és Alan Wake, ha harcra kerül a sor.

A Remedy tervei szerint a játék 2016 áprilisában jelenik meg Xbox One-ra, ami már nincs olyan messze, szóval türelem!

13.
13.
jolvokq
de amugy nagyon jó játék igy a videó alapján nagyon adja :D :D kár hogy egyenlöre csak exkluzív lesz :(
12.
12.
jolvokq
inkább a life is strangét tudnám ide sorolni időmanipuláció :D vagy timeshift :D
11.
11.
jolvokq
most hogy kerül ide teatle féle walking dead ez teljesen más játék lesz ami sajnos lehetséges nem jön pc re
10.
10.
jolvokq
és pc re véletlen nem akarna meg jeleni az ilyen jó játék?
8.
8.
respectpele10
#7 Játszottál te a Walking Dead-el ? :D
7.
7.
PaprikaJancsi
#5: Hát azért a Telltale-hoz képest ez ezerszer ötletesebb, és kultúráltabb.
6.
6.
Yanez
#5: A Telltale és QD játékok szándékosan interaktív film jellegűek (amúgy még mindig inkább játékok), amely közben nem csak nézned kell az eseményeket. A Quantum Break teljesen más műfaj, és a fentebb említettekkel összehasonlítani annyi értelme van, mint egy kacsát egy sárkányhoz, mondván mindkettőnek van szárnya.
5.
5.
bane
#3: Nem akarok háborút indítani, de a Telltale féle minimál játékot igénylő játék menet, vagy a Until Dawn, Beyond féle kevés interakciós játék menetnél, szerintem mindenféleképpen jobb ez.

Engem amúgy nem zavarna a 20perces rész csak előtte tényleges játék menet legyen ne az, hogy végig sétálsz egy folyosón. 40/20 arany szerintem nem lenne rossz. Amúgy remélem érkezik ebből is egy 40ezer körüli gyűjtői, szoros, mindent bele kiadás, mert akkor meg lesz az első ilyen tipusú vásárlásom.
4.
4.
kopic
Ez vagy jo lesz, vagy xar. Köztes ut nem.
3.
3.
dcba
Jezusom, ugye nem kell megnezni mondjuk orankent egy 20 perces videot, h ertsuk a storyt. Szeretem a story alapu jatekokat, de azert rohadtul nincs kedvem 2 palya kozott megnezni egy 20 perces epizodot. Remelem csak en ertettem felre a szoveget, mert ha nem, akkor ez igy annyira nem hangzik jol.
2.
2.
kamgecam
Ez durván jó játék lesz!
1.
1.
zozo76hun
Nagyon, nagyon varos cim!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...