Minden mobiljátéka free-to-play lesz a Nintendónak

  • Írta: fojesz
  • 2015. november 12.
  • Hír
Link másolása
Ami mobilfronton egyébként nem meglepő, de a Nintendónál sosem lehet tudni. Ezzel együtt azt is belőhetjük nagyjából, hogy milyen alkotásokra számíthatunk, hiszen a 3DS kapcsán van már erre mintánk.

Először a Wall Street Journal jelentette, majd a DeNA elnök-vezérigazgatója, Isao Moriyasu is megerősítette, hogy free-to-play modellben látnak napvilágot a Nintendóval közösen fejlesztett mobiljátékaik. A két cég megállapodása egyébként öt projektről szól, ezek 2017 tavaszáig válnak majd elérhetővé az alkalmazásboltokban.

A mobilpiacon ez persze természetes, de most, hogy már ismerjük a Miitomót és azt is tudjuk, milyen free-to-play játékokkal rukkolt elő eddig a Nintendo a 3DS-en, nagyjából azt is belőhetjük, hogy milyen kaliberű címekre számítsunk. A 2016 márciusában megjelenő Miitomo például nem is játék annyira (Moriyasu nem is igazán akarta annak szólítani a mostani hír kapcsán), hanem egy kommunikációs alkalmazás. Ez esetben egyébként már korábban beígérték a free-to-play modellt.

Idevágó hír, hogy ma rajtol el a Nintendo eShopban a cég új 3DS-exkluzív free-to-play címe, a Nintendo Badge Arcade. A program lényege, hogy a kézikonzol dashboardját díszítő jelvényeket (badge-eket) kell gyűjteni benne, méghozzá a klasszikus "kampós játék" keretei között. Habár az első néhány kör ingyenes benne, a későbbiekben 1 dollárokért játszhatunk tovább, ezt csak úgy úszhatjuk meg, ha begyűjtünk néhány különleges jelvényt, vagy elhasználjuk a napi egy ingyenes játéklehetőségünket.


A 3DS-en olyan free-to-play játékokkal játszhatunk még a Nintendo jóvoltából, mint a Rusty's Real Deal Baseball, Steel Diver: Sub Wars vagy a mobilokon is elérhető Pokémon Shuffle.

10.
10.
Akkor nem is nezem :-)
9.
9.
SzDavid99
#8: 23 órakor lesz a Direct, és a Nintendo leszögezte, hogy sem az NX-ről, sem pedig a mobilos címeikről nem beszélnek majd a műsorban.
8.
8.
strike19
#7: Este Nintendo Direct 22 órakkor.
Lehet pár új dolgot elmondanak a konzolról.
A legváratlanabb meg az lenne ha tech demót mutatnának.
7.
7.
igaz az hogy a nintendo enter-antiment szisztem új konzoldt dob ki nemsoká?
5.
5.
mestermagyar
#4: Most jöttem rá hogy tulajdonképpen minden játék free to play. Mert ugye mindet szabad játszani akár ingyen akár pénzért. :)
4.
4.
Lehúzhatják a wc-n magukat ezekkel a szarokkal.
3.
3.
dcba
Komolyan a jatekvilag szegyene ez a sok szar free to play szemet, ami csak a penzre utazik.
2.
2.
Buggy
Átnevezhetnék ezeket a játékokat free to install-nak...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...