Mortal Kombat X - érkezik a felhizlalt XL-kiadás

  • Írta: Shifty
  • 2016. január 20.
  • Bejelentés
Link másolása
A Warner Bros. Interactive Entertainment megerősítette, hogy márciusban mutatkozik be a Mortal Kombat X felturbózott kiadása. A Mortal Kombat XL mindent tartalmazni fog, ami eddig megjelent a játékhoz.

Ha még nem szerezted be a Mortal Kombat X-et, akkor érdemes lehet várni még egy kicsit a vásárlással, ugyanis márciusban érkezik a játék kibővített, minden eddig megjelent DLC-vel felhizlalt változata, a Mortal Kombat XL. A mostohanevén Komplete Editionnek hívott kiadás a hamarosan érkező Kombat Pack 2-t is tartalmazni fogja, így a játék hőseinek alapkínálata itt már alapjáraton olyan nevekkel fog kiegészülni, mint Xenomorph, Leatherface, Triborg vagy Bo’Rai Cho.

Emellett kapunk egy új szkinpakkot, valamint a korábbi csomagok összes tartalmát, beleértve a játszható Goróval, Predátorral, Tremorral, Tanyával és Jasonnel, illetve az eddig elérhetővé vált szkincsomagokkal.

A Mortal Kombat XL március 4-én jelenik meg, kizárólag PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

9.
9.
Inkább a grafikát csinálták volna meg!
ettől sokkal szebb ps3-as játékokat tudok mutatni kedves ED!
5.
5.
strike19
#4: 60 USD Borító kép is van már:
http://www.amazon.com/Mortal-Kombat-XL-PlayStation-4/dp/B01AVGIH16/ref=sr_1_4?ie=UTF8&qid=1453334571&sr=8-4&keywords=Mortal+kombat+XL
4.
4.
pucu9011
Az árcédulára kíváncsi leszek.
3.
3.
DarkLord
Akkor elméletileg már jöhet is az első harcos jövő héten a Kombat Pack 2-ből és elég gyorsan jönnek is egymás után, hisz márciusi megjelenésre mindnek kinn kell lenni.
2.
2.
strike19
Végre.Erre vártam megjelenés óta.
PS4-re berendelem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...