Overwatch - jövő héten újra bétázhatunk

  • Írta: Shifty
  • 2016. február 7.
  • Korai verzió
Link másolása
Eredetileg januárban kellett volna elindulnia az Overwatch következő bétafázisának, a Blizzard azonban elnapolta a rajtot. Jövő héten viszont már tényleg indul az új forduló, ráadásul újonnan meghívottakkal.

Január végén jelentette be a Blizzard, hogy a december végén sikerrel zárult Overwatch-bétakör nem az utolsó volt, és januárban ismét ráeresztik a játék szervereire a rajongókat. Erre végül nem került sor, a stúdió ugyanis úgy döntött, hogy a tervezett újdonságok elkészültéhez több időre van szükség, így inkább eltolják a megjelenést.

A héten viszont hivatalossá vált, hogy február 9-én újra megnyílnak az Overwatch szerverei, ráadásul nem csak azok számára, akik korábban már szerepeltek a zárt tesztkörben. A Blizzard ugyanis újabb meghívókat fog kiküldeni, így ha lecsúsztál az első fordulóról, akkor most érdemes sűrűn lesned a postaládádat, mert jó eséllyel landolni fog benne egy meghívó. A második felvonás egyébként egy új játékmódot, teljesen megújult fejlődési rendszert és két új térképet is tartalmazni fog, így azoknak is nyújt majd izgalmakat a mostani kör, akik az előzőben már szerepeltek.

A béta február 9-én veszi kezdetét, jelentkezni pedig itt tudtok rá.

1.
1.
Codehook1337
Valaki nem tudja esetleg, hogy onera varhato-e beta?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...