Need for Speed - márciusban PC-re is

  • Írta: Shifty
  • 2016. február 11.
  • Bejelentés
Link másolása
A tavaly megjelent konzolos verziók után jövő hónapban végre PC-re is elérhető lesz a számozás nélküli, vadonatúj Need for Speed. A készítők szerint az átirat teljes egészében asztali gépekre lett szabva.

A tavaly ősszel boltokba került Need for Speed ugyan nem váltotta meg a világot, de jó táptalajt szolgáltathat a jövőre nézve. A PC-s rajongók azonban egészen idáig nem részesülhettek az új száguldozás élményeiből, az EA ugyanis idén tavaszra tolta át a premiert. 


A kiadó ma viszont megerősítette, hogy március 15-én PC-re is elérhető lesz a számozás nélküli új felvonás. A kiadott sajtóközlemény szerint az asztali gépes változatban nincsen rögzítve a framerate, ráadásul 4K-s felbontás mellett is száguldozhatunk majd Ventura Bay gyönyörű helyszínein. A fejlesztőcsapat a fejlesztés alkalmával szorosan együttműködött a Logitech-kel, a Thrustmasterrel és a Fanateckel, a rajongók igényei között ugyanis a manuális váltás lehetősége is szerepelt - ez az újdonság konzolokon is elérhető lesz majd.

A PC-s verzió alapból megkapja a már megjelent frissítéseket, így az Iconst és a Legendset is, míg a Showcase néven futó frissítés a premier után lesz csak elérhető.

Ha Origin Access-tag vagy, akkor a premiert megelőzve, öt nappal korábban, március 10-én is volán mögé pattanhatsz, igaz, csak limitált ideig.

24.
24.
Codehook1337
Talan a Run vonalat lehetne folytatni szerintem az eleg jo volt es voltak benne ujitasok, de a hot pursuit is bejott 360on sokat toltam jo iranyitasa volt es szep grafja akkoriba.
23.
23.
gyaloghuszar
Hát akárki akármit mond, nekem akkor is kötelező előrendelős vétel lesz :D
Több, mint egy fél éve csak csorgatom utána a nyálam, az első gameplay trailer óta és nagy érvágás volt, hogy késik PC-re :/
De végre itt van.
22.
22.
Caleon
#21: Jó szórakozást hozzá! :-)
Azért javaslom, ha lesz rá early access, tegyél majd vele egy próbát. Én ezzel a résszel amúgy nem játszottam, de a Rivals tényleg borzalmas, és az olvasott tesztekből az derült ki, hogy sajnos elég sok minden benne van ebben is annak a koncepciójából.
Ettől persze ha a hangulata behúz valakit, akkor behúzza, nincs ezzel semmi gond. :-)
21.
21.
D.Sz
#20: Én pont fordítva vagyok ezzel. Hosszú idő után ez lesz az első NFS, amit leárazáskor megveszek :)
20.
20.
Caleon
#18: Persze, hogy nincs. :-)
Amúgy hosszú idő óta ez az első NFS, amit még leárazáson sem vettem meg. A Rivals is botrányos volt, de már előtte a Most Wanted is a kifáradás erőteljes jeleit mutatta. Amíg nem lehet pause-t nyomni, rám ebben a játékban ne számítsanak. És ez a legkisebb problémája a játéknak.
19.
19.
Wolverine
Hát akkora durr nem lesz mint anno az U részek abban biztos vagyok, de aranyos tőlük, hogy megpróbálták újra felidézni azt a fílinget. Elvégre azok voltak a legutolsó jól sikerült nfs-ek, az azóta eltelt több mint 10 év terméseit figyelmen kívül hagyva (mivel többsége már csak izomszagú sz*r volt), ha ez fele olyan jó, akkor már talán van értelme játszani vele.
Kérdés hogy innen hova tovább, örökké nem lehet nosztalgiázni...vagy akkor nfs retro címmel hozzák inkább ki a játékaikat :)
18.
18.
drat576
#16: Bocsi, nincs veled semmi bajom. Nem neked címeztem a mondandóm, csak az indította el a gondolatfonalamat. Meg kicsit fáradt is voltam, bocsánat ha kicsit támadó hangvételű volt. Remélem nincs harag :)
17.
17.
drat576
#15: Meg is találtam. Tényleg az első rész zenéje (Lil Jon & THe Eastside Boyz - Get Low).
16.
16.
Caleon
#9: Félreértettél, én csak virágnyelven figyelmeztetni akartam mindenkit, hogy a játék gyenge. De nem akarom letörni senki lelkesedését. :-)
15.
15.
drat576
#13: Ja az lehet. Biztos igazad van. Nem néztem utána, csak az ugrott be. De akkor az első rész lesz az.
14.
14.
traumraise
#11: Várni kell és majd bekerül EA access-be amit meg lehet tolni 1200ft-ért/hó. :) amikor volt boxom, akkor adtak 10 óra trialt is hozzá, nekem tetszett, a grafika odaver, az irányítás jó. Amit iszonyat kevésnek éreztem az a tuningelemek, karosszéria. Illetve egy idő után nekem tul nehezek lettek a versenyek.
13.
13.
biohazard rex
#12: ami azt illeti a kettőben nem is volt benne...
12.
12.
biohazard rex
#8: Az 1-ben is benne volt :D
11.
11.
drat576
#9: A legnagyobb baj, hogy ugyebár EU-n belül vagyunk, így ugyanúgy kezelnek bennünket mint mondjuk a németeket. Csak nálunk forintba adják a fizetést, meg a kenyeret. Na most erre mindenki szarik rá. A rohadt magas áfát már meg sem említem. Ahhoz hogy egy ilyen értékű és ennyit nyújtó játékot ne töltögessenek, hanem vegyék ahhoz, kb 3k-ért kéne árulniuk. Persze kishazánk le van szarva. Úgyhogy én nem ítélek el senkit aki warezhoz folyamodik. Demó nincs, félrevezető és kompromisszumokkal teli tesztek tucatjai mellett ez nem jó üzlet a vásárlónak. Meg persze előrendelői extrák meg stb fiszfaszok. Ez nyugatabbra nem gond, megy is az EA szekere, de ebben a süllyedő trágyadombban ahol élünk ez így nem megy. Eredmény: mivel netes kapcsolat kell, lesz egy crackelt megnyirbált szar (valószínűleg sokára, mert EA = denuvo + állandó kapcsolat), meg lesz egy (a vásárlók számára) drága játék, kevés és az sem tökéletes tartalommal.
10.
10.
mestermagyar
Annyira érdektelen volt nem is tudtam hogy nem jelent meg PC-re. Xd
9.
9.
drat576
#7: 15k forintért hagy legyenek már elvárásaim. Itt sok ember úgy csinál, hogy nem is rossz annyira. Ha csak letöltöd és ingyér nyomogatják egyesek akkor ja. De ez az ami rohadtul lehúzza az ipart. A borzasztó ár-érték viszony. A vásárlónak nem kell érték, mert letölti. Az ár meg nem változik mert majd a többi szerencsétlenből bejön a profit. Így nem lesz semmi. Igen is kellenek magas elvárások, és igen is fizetni kell. Csak így jár jól a vásárló fél. Mert marad egy elégedetlen fizetős réteg, és egy hát-elvagyokveleéppen warezos tömb. Ez sehova nem vezet.
8.
8.
drat576
A konzolos verzió legtöbb helyen a veszélyes hulladék besorolást kapta, nem hiszem hogy azóta túl sok minden változott volna.
A zene UG2 menü zene, az az egy rendben van :)
7.
7.
Caleon
Sajnos a Rivals legtöbb rossz tulajdonságát megtartotta. Ne legyenek nagy elvárásaitok, és akkor nem fogtok csalódni.
6.
6.
zoomer
#5: H en a gameplayt azt nyomatni fogom vagy joyyal vagy egy kormannyal de lenyegebe veve unalmasnak nem mondanek 1 nfs.
5.
5.
#4: Ha gameplayt nezel akkor mar nem fog ennyire utni, kb ket honap utan akcios volt annyira kifutott mar...
4.
4.
zoomer
De jo...kell ez nekem ugy erzem,ha meg virusos cracket xd kell ahoz h meg csak ki is probaljam de biztos teszek vele egy probat s lessz ami lessz ezt a reszt en is kivancsian varom,trailer alapjan nem lessz ez rossz sztem egy probat meger...ahhh masodjara neztem a videot erre az evre befizetek erre az kocsis orgiara!:)
3.
3.
shooter1234
Nem rossz, nem rossz... várós. :)
2.
2.
Matt8888
NFS UG2 feeling actived :D
1.
1.
godach
:D :D Hát srácok, már csak a zene miatt is végignéztem a videót.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...