Kiszivárgott néhány infó a Nintendo NX-ről

  • Írta: Shifty
  • 2016. február 29.
  • Pletyka
Link másolása
Még mindig nem tudni, hogy mikor debütál a Nintendo új konzolja, és arról se hallottunk sokat, hogy milyen specifikációval kerül majd gyártásba az új, állítólag hibridnek készülő kütyü. A friss pletykák most ehhez visznek közelebb.

Geno neve ismerős lehet, hiszen korábban neki köszönhettük a HoloLens- és a PlayStation 4-specifikációk leleplezését is, amelyek aztán végül igaznak is bizonyultak. Ettől függetlenül a lentebb összefoglaltakat érdemes némi fenntartással kezelni, hiszen amíg nem érkezik hivatalos bejelentés Kiotóból, addig minden csak találgatás.

A kiszivárgott részletek szerint a készülékhez tartozni fog egy kábel nélküli HDMI-adapter, amit csatlakoztathatunk majd az NX-hez, amit így aztán bármilyen HDMI-portos kijelzőre rá lehet dugni. A készülék a szóbeszédek szerint a streaming szolgáltatások terén is újítani és fejlődni fog, így végre rendes HD-ben tehetjük majd meg mindezt. 

Az analóg karok kapnak majd egy kis motort, amivel haptikus visszajelzéseket tudnak küldeni a játékosnak. Például ha neki rohanunk egy falnak, akkor a kontroller erre úgy reagál, hogy a karok ellentétes irányba kezdenek el mozogni, ezzel is érzékeltetve a játékbeli történéseket, legyen szó lövésről, sebzésről vagy különböző minőségű felszíneken való bóklászásról.

Ha igazak a pletykák, akkor Bluetoothon keresztül is képes lesz kommunikálni, így például játék közben is felvehetjük a telefont, ha hívást kapunk vagy küldhetünk válaszüzenetet, ha éppen SMS-ünk érkezik. Ami a konzol teljesítményét illeti, az leginkább az Xbox One-éhoz lesz a legközelebb, ráadásul a rajta futó rendszernek köszönhetően bármilyen játék, ami fut PlayStation 4-en vagy Xbox One-on, az könnyen, lényegében a forráskód minimális módosításával átírható lesz NX-re is.

Ami a szolgáltatásokat illeti, azon a területen is erősíteni fog a Nintendo, így a tervek szerint az AR, a multiplayer és a StreetPass koncepció is új szintre fog lépni. Állítólag a készülék legnagyobb erőssége pont az egyszerű használhatóságában fog rejleni. A fejlesztők elmondása szerint az NX olyan, mint a 2DS és a Samsung termékeinek szerelemgyereke, egyszóval egyszerre tűnik nagyon barátságosnak, könnyen használhatónak, miközben a külleme nem téveszthető össze semmivel, tipikusan nintendós.

33.
33.
Norbiii
#32: Én 10 évvel fiatalabb vagyok nálad, 3 éves korom óta játszom (1993) és nekem is akadt azért tapasztalat szép számmal, de ez akkor is nagyon szép múlt gratulálok hozzá! :)

És látod Te egy Wii U-nak sőt, Wii-nek is, hogy örülnél, hihetetlen hozzáállás, biztosan nagyon jó ember lehetsz, a hozzáállásod becsületre méltó, bárcsak még több és még több ilyen ember lenne a világon!
32.
32.
Csoki80
#31: Én rég kezdtem és konzolon, ami abban az időben necces volt. 5 évesen 85'-ben a család kapott kölcsön egy tv focit, pár évre rá egy atari 2600at 90-ben a nagybátyám hozott egy megadrive 1-et, (közben sárgakazettás nes utánzat), Game Gear, SNES, CD32, PS1, N64, Dreamcast, PS2, PC (2003 tól), XBOX360.

Láthatod GC-től kimaradt a Nintendo pedig a Projekt64 ás a ZNES emulátort a mai napig tolom. A N64 emet már nem tudtam helyhiány miatt hova rakni, és csillagászati áron eladtam (a Conker's volt a vevőcsalogató) a többi géptől is megszabadultam már.

Szeretnék egy WII U konzolt, mert azon mindent pótolhatok majd. De ha nem lesz annyi pénzem veszek egy sima WII azzal is elleszek jó pár évig biztos. Az új gépektől nem várok sokat, mert nem jelennek meg rá jó játékok ami érdekel az újak közül a Fallout 4 de csak kibírom nélküle.
31.
31.
Norbiii
#29: Én is tervezek majd Ps4-et venni, ami számomra egy csúcs konzol, egy hihetetlen álom, de ha meglesz a Ps4 sosem fogok senkit megszólni azért, ha másnak nem telik rá, vagy ha mást fog szeretni! Én ilyen vagyok, és ahogyan látom Te is! :)
30.
30.
Norbiii
#29: Esküszöm, ezt a hozzászólást, mintha én írtam volna! Örülök, hogy vannak, akik így gondolkodnak!

Még rengeteg ember ps3/360-on játszik, az ismerőseim túlnyomó része vagy ps3/360 vagy pc-je (nem gamer) van. Így hirtelen mondom, de egy embert ismerek, akinek van ps4-e....egyáltalán nem mindennapos egy ps4, de már az is rossz sokaknak! :(
Unokatestvérem nemrég vett egy ps3-at, és úgy örül, hogy neki is van egy ps3 konzolja! Én ugyanilyen vagyok, örülök a ps3-nak, megbecsülöm, és a ps4-re egy CSÚCS KONZOLKÉNT tekintek!

Bármim van megbecsülöm, mert a mai világban mindent meg kell becsülni, és nem szabad leszólni a másét, ha esetleg az nem olyan jó, vagy ő mást szeret....De sajnos ez a hozzáállás főképp a mai fiatalokból (tisztelet a kivételeknek, mert sok van) hiányzik. :(
29.
29.
Csoki80
#27: Nem lenne többé értelme a cégnek, akkor sem, ha 50 milliókat adnának el belőle. Nem az lenne ami, olyan áron nem kérnék belőle nem minden a pénz remélem egy ilyen patinás múltú cég nem adja el magát. Szerintem még a WII U sincs kihasználva nem tudom mit akarnak az emberek. A PS3 és a 360 sincs kihasználva de sokaknak már a 4 és az one is szutyok... Csak jelzésképpen a Final Fantasy VI pár megájába száz órákat lehetett tolni, most meg lehet 8-30 órát játszani a csili vili semmiben (tisztelet a kivételnek)...
28.
28.
Norbiii
#25: Egyetértek, sajnos a mai világban szinte tényleg minden a grafikáról és a felbontásról szól, de az XO gyenge lenne? Hogy lehet a legújabb konzol, ami csak 2 éves, konzolok szintjén gyenge lenne? Hiszen nincs XO 2....
27.
27.
Norbiii
#26: Én is ezt remélem, hogy a Nintendo nem lép arra az útra, amire a Sony és az MS rálépett! A Nintendo maradjon Nintendo, de természetesen ez nem zár ki egy bizonyos változást, akár más stílusú játékok stb... de úgy, hogy a hagyományok maradjanak meg! :)
26.
26.
Csoki80
#25: Én meg remélem az ellenkezőjét, hogy nem ku*vul el a Nintendo is.
25.
25.
Vigohouse
#22 Szerintem meg nem. Hiába készít egyedi,fantasztikus játékokat a Nintendo ha a végén elmarad a third-party támogatás a gyenge hardwer miatt. Sajnos mai világban minden a grafikáról és felbontásról szól. Elég ha a telefonokat vagy a fényképezőgépeket nézzük. Vagy csak a fórumokat. Sajnos! Remélem és bízom benne,hogy a Nintendo mint anno a wii-vel megint forradalmasít valamít a játék világban. :)
24.
24.
Norbiii
#23: Ott a pont, így van!
23.
23.
myrte
#22: Elég nagy tábora van, csak valahogy rá is kell venni, hogy váltsanak. Sokan még mindig csak Wii-t használnak a Wii U helyett.
22.
22.
Caleon
Szerintem egy XO-szintű Nintendo teljesen jó. Mindig is fantasztikus és egyedi játékok jöttek rá, megvan a rajongótábora, a cég is nagy hangsúlyt fektet a játékokra. Egy 900-1080p-s játékfelhozatallal teljesen versenyképes lesz.
21.
21.
Seggeszkexkluzív
Már a WiiU is egy túlárazott gép volt a játékokról nemis beszélve aminek a lényege a tablet kontroller kise volt használva, pedig csak a kontroller miatt volt drága. Ha csinálnak egy erősebb gépet, amiben szintén jelentős szerepet kap ez a kontroller és nem lesz különösebb funkciója, ( a kontroller hordozható legyen és lehessen rajta játszani néhány játékkal gép nélkül is.) és ennek fejében még drága is lesz. Az N végleg tökön szúrja magát.
20.
20.
Seggeszkexkluzív
a kontroller erre úgy reagál, hogy a karok ellentétes irányba kezdenek el mozogni, ezzel is érzékeltetve a játékbeli történéseket,
Szerintem ez inkább csak idegesítő lesz mint hasznos, hangulatfokozó elem, reméljük kikapcsolható lesz.
19.
19.
Norbiii
#17: Ezzel egyetértek, valóban ilyen a játékostársadalmon egy jelentős része, az meg valóban hátrány lenne, ha drágábban tudná ugyanazt az NX :( Az már megint más kérdés, hogy napjaink legújabb konzoljai a ps4 XO, konzolszinten náluk NINCS jobb, ezért sem értem ezt a grafika dobálózást....Hajrá N, igen! :) :)
18.
18.
myrte
#17: Persze olyan pletyka is van, ami szerint erősebb a ps4-nél. Majd kiderül, hogy milyen, leghamarabb az e3-on. Szerintem nem idén fog jönni, mert még devkit sincs hozzá. Játék pedig kell rá.
17.
17.
Vigohouse
Én még mindig azt mondom legyen erősebb a PS4/Xbox One-nál (nem sokkal csak egy picit),mert a mai játékos társadalom nem fog egy olyan konzolt vásárolni ami olyan hardwerrel rendelkezik ami épp ugyanolyan belsővel rendelkezik mint az elöbb említett konzolok. Sajnos tudom,tapasztalom mivel konzolok eladásával foglalkozom. Szóval hajrá Nintendo!!! :)
16.
16.
traumraise
#9: Az X1 a leggyengébb platform, lassan egy csúcstelefon is tudja azt. Egyhelyben toporog a konzoltechnológia...de ugy látszik ez elég az embereknek. Ennyi.
15.
15.
Thor Vath
Most megint egy generációval hátrébb lesznek, úgy látszik ez már Nintendós hagyomány. Azt hiszem, az N64 verte kenterbe grafikailag utóljára a konkurens konzolokat, azóta valaki nagyon tapossa azt a féket. Az NX-nek már nem a PS4-hez, meg a ONE-hoz kellene zárkóznia, hanem a next-genhez, legalábbis valahová a kettő közé kellett volna belőniük magukat a gép megjelenése alapján. Grafikailag ezt a Wii U-nak kellett volna tudni. Oké, nem minden a grafika, de miért akarnak minden géppel ekkora hátránnyal indulni?
14.
14.
azert NX, mert Nintendo Nagyon Xuper-bol lett roviditve. bizony.
13.
13.
markoci555
Én a kontroller rezgését soha nem tudtam hova tenni, 100%-ban ki szoktam kapcsolni, max egy két jelentnél ahol rezeg a föld, átjöhet egy kis hangulat, mondjuk Jurassic Park TREX (de nem is játszottam még jurassic parkkal, de egyébként hülyeségnek tartom, és energiapazarlónak is. Ez a kis motoros dolog viszont nagyon érdekesnek és szórakoztatónak tűnik, felkeltette az érdeklődésem mint a Steam Controller érintős cuccosa. Még sok kis más dologhoz el tudom képzelni.
12.
12.
Norbiii
#11: Ez rendben is van, jöhet NX-re GTA stb... de akkor is ha XO erősségű lesz, hiszen ezek a nagyszerű játékok XO, és Ps4-en is játszhatóak, akkor ugyanolyan erősségű NX-en miért ne? Persze legyen minél erősebb, nem vitatom!

aordog:

Dettó, miszerint nagy Nintendos vagyok, van egy Wii U-m, és most, vagy kicsit később, de Ps4-et szeretnék, persze ez talán függhet az NX-től is! Lényeg a lényeg ha XO erősségű lesz, akkor kb mind a három játékkonzol (Ps4, XO, NX) egy erősségű lenne, nincs ezzel semmi baj szerintem, de itt is megismétlem, nem vagyok a még erősebb vas ellen! :)
11.
11.
mestermagyar
#9: Az eddigi közönségnek fog szólni a konzol, nem fognak vele elszállni de itt az ideje azért gondolkodni előre és végre adni valamit a külsős játékok alá. Igen, valszeg nem akarják az egész piacot behúzni de azért 1. ti végre kaptok némi "mainstream multiplatformos" támogatást, nem kell konzolokat venned egy GTA-hoz mégha egy Mafia nem is biztos hogy megjelenik rá. 2. Páran át tudnak váltani. Nem tudom de nekem tisztára linux-féle. Ott is inkább a sysadminok kaptak játéklehetőséget és a windowsutálók is ki tudnak szabadulni a nagy gaminghiány miatti dualbootolásból.
10.
10.
aordog
#9: Az erősebb azért kell, hogy másokat is megnyerjen..
Egy nintendósnak elég a Wii is...
de egy olyan embernek, aki jelenleg PS4-ezik vagy XO van, az megint nem fogja megvásárolni!
Én is inkább PS4-et veszek a WIIU mellé, mint hogy lecseréljem a WIIU-t az NX-re...
de azt is mondhattam volna, hogy a WIIU mellé nem fogok NX -et venni!
Hogy miért? Mert ahogy írták, megint hátrább lesz! És akkor ez azt jelenti, hogy ha 6 év múlva veszek egy NX-et, akkor sem veszítek semmit.
Tudják a másik 2 konzol dolgait...így lehetett volna erősebb gép!
Ebböl megint az lesz, hogy csak only for gamek jönnek..és a többi stúdió majd nem is említi meg!
120-150ezerért (mert szerintem kb. ennyire számíthatunk) kevés egy olyan gép, amir semmi tartalom nincs. Normális gondolkodással a másik 2 gép jobban megéri!
Tehát Én, mint nintendós: maradok a WIIU mellett és hozzá veszek egy PS4-et.
9.
9.
Norbiii
De hova akartok már erősebbet? :D Tényleg mindent hardver, grafika szemüvegen kell nézni? Fontos elem persze, a szebb grafika sem árt, na de a lényeg a majd rá megjelenő játékok lesznek, és az, hogy milyen konzollal rukkol elő az N, a graf ennek csak az egyik szelete! Ha már XO erősségű lesz, akkor gyenge biztosan nem lesz!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...