720p-ben fut Xbox One-on a Quantum Break?

A Digital Foundry elvégezte a szokásos méréseit a Quantum Breaken, mely hamarosan megjelenik PC-re és Xbox One-ra. A Microsoft konzolján a játék csak 720p-ben fut, de a beszámolók szerint így is lenyűgöző.

Nincs sok hátra a Quantum Break megjelenésééig, a Digital Foundry pedig már kipróbálhatta a játék tesztverzióját. Természetesen elvégezték a szokásos technikai analízisüket is, így rengeteg dolgot megtudhattunk a teljesítményről.

Először is: a játék az első pályák alapján, úgy tűnik, hogy jól fut Xbox One-on. A belső tereken stabilan hozza a 30 fps-t, de a külső helyszíneken és az akció dúsabb jeleneteknél sem esik le a sebesség 27 fps alá. A Digital Foundry emberei nem győzik hangsúlyozni, hogy a játék technikailag lenyűgöző, annak ellenére is, hogy azért néhol kompromisszumokat kellett kötni. Úgy tűnik, hogy a Quantum Break egyelőre 720-ben fut, de ez nem biztos, hogy a végleges változatban is így fog maradni. A Remedy már reagált a Digital Foundry elemzésére és elárulták, hogy lehetséges, hogy a végleges változat magasabb felbontásban fut majd.

A játék azonban így is jól mutat, a rengeteg effekt, melyek a filmes hatást próbálják fokozni, megteszik a hatásukat és elrejtik a kisebb felbontásból fakadó gyengeségeket. A felbontás mellett az árnyékok és a volumetrikus fények is kissé gyengére sikerültek, de a tűzharcok így is látványosak, valamint az arcok kidolgozása is lenyűgöző.

A Quantum Break április 5-én jelenik meg PC-re és Xbox One-ra.

158.
CitromH
#156: Igen abba kötöttem bele. Biztos én nem értek valamit, de a seal az nem egyenlő a beaver-rel. Ettől eltekintve sem volt kifejezetten vicces, ellenben a hozzászólásod többi részével, amit viszont az volt.
156.
uTOmi
#155: Ki nem tud angolul ? Ugye nem a SEALbe kötöttél bele ? ( mert ha igen akkor nincs humorérzéked) !
155.
CitromH
#149: Nagyon jó :) Csak angolul nem tud sajnos.
154.
uTOmi
#149: Sajnos utólag nem tudom betolni már de csak mert máris megkaptam (pedig eskü ,hogy nincs PSem) :
- a PS4en biztos menne 1080/60 fps-el
- Erről is a Zorbán tehet
Függöny 2!
153.
Ooorky
#149: A Zorbán tehet erről is.
152.
semike
:)))
Korrekt!!!
Imadni valo h egy jatek hirbol hogy es mive alakul at a kommnet haboru "ki mondjon nagyobb farkincat"c.rovata....
151.
Caleon
#149: Nálam eddig ez az Év kommentje! :-D
150.
spidey
#149: "PlayStationön biztos 1080/60-ban futna" komment nem volt? Fura.
149.
uTOmi
Na akkor összefoglalom a 148 kommentet:
- Az Xbox One szar de nem
- Hazudott a Microsoft de nem is
- a PCsek mind műmájer k@csogok
- a Quantum Break istenkirály de szar
- a Divison szar de nem
- van itt legalább 1db magyar HÓD ( gyengébbek kedvéért SEAL magyar megfelelője ) aki fejből tudja minden egyes golyó sebességet és , hogy hány centis fákat szaggat át adott golyó és a katonaságnál tankkal rombolt le faházakat és egyéb objektumokat
- a vga, HD , Full HD , 4k/8k felbontás ugyanaz csak a PCsek verik rá mert a lényeg, hogy a textúra szépen ki legyen dolgozva
- legalább egyszer le lett szarozva az MS Store csak mert biztos ami biztos
- valamint a végére egy kisebb fajta Barátok Közt jelent bontakozott ki néhány kolléga között de úgy tűnik megoldódott
Függöny
148.
delphijos
#136: Én még két megjegyzést fűznék a témához:

Az egyik hogy én igyekszem nagyon megválogatni a szavaimat, és SOHA nem személyeskedem. Ha valamit kritizálok, azt is igyekszem nem bántó módon tenni. Attól hogy ez nem leánynevelde, még lehet kultúráltan csevegni még ha nem is értünk egyet, és a személyeskedő durva beszólások szerintem nem elfogadhatóak.

Számomra azért rejtély ADMIN, mert elég értelmes fickónak gondolom, és érthetetlen hogy néha olyan stílusra vált, amit olyanoktól szoktam meg, akiktől 2 összetett mondatra sem futja, de pont ezért nem azokon nem is csodálkozom, és azzal nem is foglalkozom, mert nincs értelme.
144.
kopic
#140: Hol a moderálás, ha szabad kérdeznem ?
141.
AfterLife
#139: ...biztatva az *illetőt, hogy úgy írjon véleményt, ahogy akar.
140.
Norbiii
Most már tényleg mindenki elmondta a véleményét még a másikról is, beszélgetni, vitatkozni valamin normális dolog, lehet, semmi gond ezzel, de a személyeskedést és egymás sértegetését azt létszíves most már fejezzétek be! Köszönöm!
137.
AfterLife
#129: Nekem sem lenne közöm a vitához, csak részben engem is érintett. Amúgy befejeztem, ennyi volt.
136.
AfterLife
#134: Ha adhatok egy jó tanácsot, hagyd ezt a közösséget a fenébe. Lényegtelen mit mondasz, a büdös életbe nem értik meg, hogy mi a frászt akar az ember mondani nekik. A magam nevében, én azt szerettem volna elérni - nagy naivan -, hogy az oldalon egy halovány változás induljon meg... hogy beszéljenek az emberek normálisan és öröm legyen ide feljönni. Nem arra célzok, hogy mindenki értsen egyet velem, mert sok olyan vitám is volt, ahol ellenkező véleményen voltunk, de mégse ment át szejko-ba a dolog, hanem hogy beszéljünk civilizált ember módjára. Sajnos észrevettem, hogy fikarcnyi igény nincs erre. Pontosan azért, mert akkor elvileg unalmas lenne itt az élet. Nekem ez a képmutatás nagyon unszimpi. Ez olyan, mikor megfogadom, hogy nem fogok csúnyán beszélni, aztán a következő szavam a b*meg lesz.
135.
godach
#128: Én előre is szeretnék bocsánatot kérni, mert No Offense, csipázlak meg minden, de burkoltan én is észrevettem mostanában elég sok zavaró mondatodat, főleg az ELLEN, xbox hírek alatt.
Természetesen, inkább nem reagáltam rá, de úgy gondolom, ha egy (baráttól?) hallod, hogy pedig ha nem is olyan mértékben, mint ahogy Ő mondja, de igaza van, akkor elgondolkodsz te is rajta.
Mert így van. És én mint Win, Winphone és Xbox tulaj, aki használja is, én is zavarónak érzem ezeket a csípős megjegyzéseket.
134.
ADMlN
#128: kimoderált üzenet
131.
AfterLife
#125: Na most nem akarom felhozni MÁR MEGINT a múltat, de valaki az egyik kedvencemre azt írta, hogy egy hulladék..., amire én kezdetben ugyanolyan stílusban reagáltam vissza, majd röviddel azután megpróbálkoztam normális irányba terelni a vitánkat, mégpedig úgy, hogy adtam egy olyan tanácsot - nem pont ezekkel a szavakkal: ha már véleményt formál valaki, akkor azt ne sértően tegye és, ha lehet!!! ne tényeket állítsunk ki, ha egyszer ízlésről beszélgetünk. Erre jött szejko és azt mondta, hogy én egy érzékeny óvodás vagyok, vagy mi, és hogy én milyen jogon háborodok fel valaki (!)véleményén! Ja, hogy az vélemény volt? Hát bocsi. Később persze egyre szebb jelzőket kaptam tőle, mikor az igazamat akartam védeni. Erre jött néhány ember, aki azt írta, amit a 123-as kommentemben is leírtam már, majd hasonlóan egy görbe tükröt tartottam eléjük, hogy rávilágítsak arra: A saját logikátokba gázoltok bele! Mindenki besértődött, és persze megmondóembernek tartott mert hát miért is ne? Most meg fel vannak háborodva, hogy hülyézi valaki a másikat. És végül ennek a történetnek az lett a záróakkordja, hogy trollnak nevezett egy szerkesztő/moderátor.

Ja igen, mélyen tisztelt Barackostej! Még egyszer szeretném neked megköszönni a szép megnevezést, amit kaptam tőled! :) Nagyon korrektül kezelted a dolgot! Így kell példát statuálni.
129.
Norbiii
#123: Köszönöm a véleményed, de bocsáss meg, de én benne sem voltam abban a vitában, "a vita" végén írtam talán 1 kommentet, ADMIN még egyet is értett vele, itt meg Caleon és delphijos társalgott ADMINNAL, és csak utána írtam 2 komit, hogy ki mit hogy érthetett.
Nem is voltam érintett, sem a Division, sem a QB nincs meg, tehát nem is tudtam volna felháborodni a hülyézésen. :)
128.
Caleon
#123: Szerintem meg egyszerűen felnyomta az agyát, hogy korábban néhányan elmarasztalták a játékot a Division-hoz képest. Egyetlen főszabály van itt: az MS-re és az azzal kapcsolatos termékekre nem szabad csúnyát mondani. Ha mégis megteszed: aljas vagy, PS4 buzi vagy, hülye vagy, és biztos van, amit kihagytam.

Mint most eloszlatta a félreértéseket, ő a XO-s Division-t hasonlította össze a még meg sem jelent, de youtube-on 1080p-ben pompázó QB-vel.

P.S.: még egy jótanács, borotvákról se vitatkozz vele.

Üdv:
egy karaktergyilkos
126.
delphijos
#123: Tudom, direkt nem írta hogy szerintem, hogy fricskát mutasson. ( Sicc ! )

Amúgy meg ez engem tényleg nem érdekel, én így is a véleményének olvasom amit ír. Csak a stílus volt karcos.
125.
delphijos
#110: Ezen lehetne napestig vitázni. Szerintem nem ez a legcélszerűbb stílus. Ha azzal jöttem volna hogy "há' ez egy rakás szar a Divisonhoz képest" az sem hangzott volna elegánsan, ( Megjegyzem erről szó sincs ) Ha azt írja hogy szerinte ez szebb , az is egész más lett volna. Azon hogy kinek melyik tetszik sosem állnék le vitázni, mert ez tényleg ízlés kérdése.
123.
AfterLife
#119: Ne vedd támadásnak, de nagyon félreértetted a mondandóját. Először én is, mert azt hittem, hogy a saját maga által felállított szabályba tipor bele. (Valami rémlett abból a vitából, amit nemrég olvastam itt.) Aztán mikor írta, hogy baromságnak tartották a mondandóját, akkor már leesett, hogy mit is akar ezzel üzenni nektek. Nem tudok pontosan felidézni minden egyes gondolatot, de épp azt próbáltátok megmagyarázni neki, hogy felesleges állandóan úgy leírni egy véleményt, hogy az egyértelműen saját véleményt tükrözzön. Valami olyan is rémlik, hogy már te is nagyon unod, hogy mindent precízen kelljen megfogalmazni, mert különben támadni kezdenek az emberek. Ő szerintem más oldalakon, vagy a való életben betartja a saját szabályait és nem kezd el hülyézni másokat, itt viszont azért cselekedte az ellenkezőjét, mert leszavaztátok. Ezek után szerintem semmi jogotok nincs felháborodni ezen, elvégre a ti szabályaitokat követi itt.
122.
ADMlN
#119: Mert szerinted én csodálkozom? Azt hittem már leesett, hogy ez volt a cél.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...