The Division - közeleg az első nagyobb frissítés

Link másolása
Szűk két héten belül jön a The Division első nagyobb frissítése, mely rengeteg újdonsággal dobja fel a játékot, természetesen teljesen ingyen. Több játékvégi tartalomra, valamint Dark Zone-újításokra is számíthatunk.

Április 12-én egy nagyobb ingyenes frissítés érkezik a The Divisionhöz, mely a hibajavítások mellett pár újdonságot is hoz.

Először is érkezik az Incursion, mely a raid itteni megfelelője. A Falcon Lost nevű küldetés hard és challange módban lesz majd csak elérhető, ezért inkább a maximális szintű játékosoknak ajánlott. Emellett checkpointok sem lesznek, így egy hiba után már kezdhetjük is elölről az egészet. A későbbi frissítésekkel újabb Incursion-küldetések érkeznek majd, ráadásul mindegyiket újrajátszhatjuk friss lootokért.

Feldobják a fejlesztők a Dark Zone-t is, hiszen a frissítés után érkeznek a supply droppok. A zónába időnként ledobnak majd egy mesés lootokkal teli ládát, melyet a térképen mindenki lát és bárki megszerezhet. A benne lévő cuccok nem fertőzőek, ezért azokat nem kell megtisztítani, így kivonni sem a zónából.

A fenti újdonságok mellett kapunk négy új felszerelésszettet is, melyekkel megnyithatunk egy még ismeretlen új talentet. A fejlesztők egy-két kisebb hiányosságot is pótolnak, így ezentúl már cserélgethetjük is majd a cuccainkat, valamint halál után már a társainkat is figyelhetjük, így nem kell a holttestünket bámulni hosszú másodpercekig.

11.
11.
s4jtqkac
#9: Ilyennnel én is találkoztam már. Gamer tag csere?
10.
10.
EpicCorei7
Én kezdem megunni egyedül a játékot aki szintén így érez PC verziót tolom MasterCardHero néven vagyok az Uplay rendszerében.
9.
9.
zozo76hun
peldaul javithananak a hangokon is mert ha egyedul jarkalok (tehat nem csapatban) akkor alltalaban (=99%) nincs hangja a lepteimnek, sokszor a fegyverek is nemak (van hogy az elsodlegesnek nincs, a masodlagosnak meg van es forditva). mindez csak addig amig be nem jon valaki hozzam csapatba vagy en nem csatlakozok valakihez. onnantol minden hang rendben van, de ha kilepek es egyedul maradok, megint hang-bug van. mindez xbox-on...
7.
7.
pszihoapu
#3: egyebkent szerintem is. sima TDM, CTF, LMS, vannak jatekok amik evekig elvannak csak az ilyen modokra epitve. emelle a fejlodes orientaltsag es szinte a vegtelelnsegig lehet jatszani.
5.
5.
Caleon
"Feldobják a fejlesztők a Dark Zone-t is, hiszen a frissítés után érkeznek a supply droppok. A zónába időnként ledobnak majd egy mesés lootokkal teli ládát, melyet a térképen mindenki lát és bárki megszerezhet. A benne lévő cuccok nem fertőzőek, ezért azokat nem kell megtisztítani, így kivonni sem a zónából."

Ez TDM lesz a javából! Nagyon jól hangzik!
4.
4.
exonic
#3: -s
Ide pedig egy szerkesztés gomb jöhetne... :)
3.
3.
exonic
#1: Már csak valami késztetést kéne belerakni hogy legyen értelme gearelődnöd... pls TDM vagy mittomén
1.
1.
sejted
jó irányt vett a fejlesztés
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...