Már megint a Nintendo NX-ről pletykálnak

  • Írta: fojesz
  • 2016. április 5.
  • Pletyka
Link másolása
Ha a Nintendo valóban idén dobná piacra az NX-et, hamarosan meg kell ejtenie a bejelentését, míg azonban erre sor kerül, maradnak a pletykák - szerencsére ezekből jut bőséggel.

Ezúttal a Reddit egyik megbízhatónak tartott felhasználója szivárogtatott információkat, így például kiderült az is, hogy az NX-ben dolgozó vas immár az x86 architektúrára épít. Mindez azt jelenti, hogy a Nintendo a PC-gyártók, a Sony és a Microsoft nyomába ered, és az összes otthoni játékgép azonos alapokra támaszkodik majd a fejlesztők legnagyobb örömére.

De nemcsak a közös architektúra miatt indít majd jól a konzol, a hírek szerint teljesítményben is pariban lehet a PS4-gyel és az Xbox One-nal, így gond nélkül megbirkózik majd a jelengenerációs játékok portjaival. Úgy tudni, hogy az NX a másodlagos képernyőket is támogatni fogja, tehát egyre valószínűbb, hogy a kétképernyős megközelítés marad, illetve okostelefonos alkalmazásokkal is képes lesz együttműködni a masina.

További információ (bár egyáltalán nem meglepetés), hogy az NX-et is bedrótozzák a My Nintendo keretszolgáltatásba, így például az NX-es játékokért is jár majd jutalompont a rendszerben.

Elszólta magát az AMD?

A Nintendo az NX-ről annyit mondott eddig mindössze, hogy még idén be fogja mutatni, de a premier kapcsán már semmilyen konkrétummal nem szolgált. A pletykák szerint még idén boltokba kerülhet az új konzol, és ezt erősítheti meg egy, az AMD befektetői konferenciáján elhangzott kijelentés is: a cég szerint az év második felében is jól teljesíthet a konzolchipeket gyártó részlegük, méghozzá egy új üzletnek köszönhetően.

Habár azt még nem erősítették meg, hogy az NX-be is az AMD szállítja majd a rendszerlapkákat, ez a forgatókönyv a legvalószínűbb. A többit rakjátok össze ti.

15.
15.
zozo76hun
Mindegy, a lenyeg hogy eros gepet tegyenek vegre le az asztalra. Erosebbet mint a jelenlegi konzol-generacio.
7.
7.
Galdech
#2: Azért választották az AMD-t, mert egyedül ő tudott olyan hardverkonstrukciót letenni az asztalra amire szüksége volt a két cégnek. Mindenki más csak később.
A játékosok 95%-a elégedett az új konzolokkal. Azért viszik őket, mint a cukrot. Semmilyen hivatalos közleményt nem adott ki a Sony, miszerint bővíthetőségről és erősebb hardverrel megjelenő új kiadásokról lenne szó. Egyedül az MS a moduláris felépítéssel.
5.
5.
aordog
Nem èrtem. Tudják a másik kêt konzol teljesítményèt...de akkor miért nem akarnak egy picivel jobbat? Persze a Nintendo játèkokhoz nem kell erômû, mert ezek így is a legjobbak között vannak.
Viszont, hogy egy hatalmas szeletet harapjon a tortából...mindenképpen kellene, különben megint csak marcipán marad az N-nek.
3.
3.
zozo76hun
"hírek szerint teljesítményben is pariban lehet a PS4-gyel és az Xbox One-nal"

azert nagyon remelem joval komolyabb hardware-t kap, kulomben jon a WII U szindroma.
2.
2.
Heldengeist
#1: Az AMD alig keres valamit a konzol hardveren. Azért őket választották, mert egyedül ők vállalták ennyire olcsón. Cirka 3 éve vannak piacon a jelen generációs konzolok, meg lehet nézni, az AMD bevételeit és nyereségeit, hogyan alakultak azóta. Talán egy negyedévet zártak pozitívban.

És amit azok a konzolok nyújtanak, az legalábbis megosztó. A játékosok egyik része elégedett, másik része szerint már a megjelenésükkor elavultak voltak, a gyártók pedig bővíthetőségről és erősebb hardverrel megjelenő új kiadásokról beszélnek. Ezzel a generációval igazán egyedül a Sony és a MS járt jól, mert hamar nyereségessé vált a hardverárusítás.
1.
1.
mestermagyar
Nemrég még az ment hogy az AMD-nek lőttek aztán most lassan az AMD lesz egyenlő a gamerhardverrel. Az intel és az nvidia érdekes hogy nem is jutottak szóhoz a konzolgenerációban.

Igazából az AMD csillió üzletet köthetett és nem hiszem hogy pont a nintendo az. Megint csak egy blikkszintű teória. Xd
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...