Husk - még egy horrorjáték a Kholat készítőitől

  • Írta: zoenn
  • 2016. április 23.
  • Bejelentés
Link másolása
Shivercliff nem az a békés kisváros, amit képeslapokon mutogatnak. Itt két világ, a valóság és a rémálom összemosódik, és egy családapa kétségbeesetten keresi szeretteit, de a sötét utcákon csak borzalmakkal találkozik.

Az IMGN.PRO alapítója szerint az UndeadScout csapata olyan remek koncepcióval áll elő, amelyre ők sem mertek nemet mondani. Így a Husk című PC-s túlélőhorror munkálataiba a Kholat lengyel fejlesztői is besegítenek, elsősorban a pályatervezésbe és a történetbe.

Már most kijelenthető, hogy az alkotás nagy kanállal merített a Silent Hillekből és az Alan Wake-ből. A sztori szerint egy tipikus amerikai kisvárosban járunk, hősünk Matthew Palmer - egy szerető férj és apa -, aki egy vonatszerencsétlenség után kutatni kezd eltűnt családja után.

Shiverclifben azonban olyan sötét titkok rejteznek, amiket kár volt megbolygatni. Minden lépéssel egyre mélyebbre furakodunk saját magunkba is, ahol eddig torz démonok vártak türelmesen, hogy felszínre törjenek.

Az Unreal Engine 4-es címben a felfedezésen és a fejtörők megoldásán lesz a hangsúly, de azért a harc sem hiányzik belőle.

Megjelenési dátum még nincs.

2.
2.
Extol
Tele vagyunk horrorral mostanában! Tetszetős.
1.
1.
crytek
Jól hangzik, várjuk
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...