Másfél hét múlva jön a Shadwen

  • Írta: Shifty
  • 2016. május 6.
  • Megjelenés
Link másolása
Azt már korábban is tudtuk, hogy a Frozenbyte lopakodós akciójátéka, a Shadwen ebben a hónapban jelenik meg, az viszont csak most derült ki, hogy pontosan mikor. Nem kell sokat várni rá, alig másfél hét, és itt a premier!

Múlt hónapban jeleztük, hogy a Trine-trilógiát is készítő finn Frozenbyte csapatának legújabb játéka, a Shadwen ebben a hónapban jelenik majd meg. Most már azt is tudjuk, hogy mikor, a fejlesztőcsapat ugyanis megerősítette, hogy a PC-re és PlayStation 4-re is készülő, lopakodós akciójátéka május 17-én mutatkozik be, 16,99 euró ellenében.

A játék női főhőse egy bérgyilkos, aki ezúttal a kegyetlen király meggyilkolására vállalkozott. Utunk során azonban belebotlunk egy árva kislányba, Lilybe, aki aztán mindenhova követni fog minket. Így hiába veszélyes az út, amire vállalkoztunk, csakis lopakodva, az őröket kicselezve, minél kevesebb konfrontációval kell teljesítenünk a küldetéseket, különben Lily rossz szemmel néz majd ránk.

2.
2.
KeXxX
#1: Múltkor PS blogon teljesen leírtam ezt a játékot és írtam is, hogy majd ne vegyék meg ezt a szemetet, erre pedig válaszként írt a producer (vagy nem tudom ki) hogy sajnálja, hogy nem jött be blabla.. a többi már sablon szöveg, hogy ezt máshogy kell megközelíteni, máshogy játszani, sok a lehetőség stb.. de szart sem ér. Még ha ingyen adják sem!
1.
1.
crytek
Bundle tag lesz ez is... várjuk a pillanatot Ránézésre jóval gyengébb mint a Trine 3.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...