Képtelen lassítani a Milestone, jön a Ride 2

  • Írta: fojesz
  • 2016. május 26.
  • Bejelentés
Link másolása
Egy ötödik játékot is bevállalt az idei évre a Milestone, még ősszel megjelenik ugyanis a Ride második felvonása. A motorszimulátorban kétszáz különböző járgány nyergébe pattanhatunk majd fel.

A Milestone fennállása óta még egyszer sem fordult elő, hogy öt játékkal is előrukkoljon a cég egy évben, kíváncsian várjuk tehát, milyen hatással lesz az erőltetett munkatempó a csapat munkásságára. A menetrend a következő: a Sébastien Loeb Rally Evo és az MXGP 2 már a boltokban, hamarosan jön a Ducati - 90th Anniversary és a Valentino Rossi: The Game, ősszel pedig a most bemutatott Ride 2 is megérkezik.

A játékról egyelőre nem sokat tudunk, ami a cég közelgő játékai és az E3 miatt annyira nem meglepő, de az már biztos, hogy PC-re, PS4-re és Xbox One-ra fog megjelenni, valamint úgy áll a helyzet, hogy most már a kiadást is a Milestone vállalta magára. A Ride 2 több mint 200 motort vonultat majd fel, ezek mellett új játékmódokra, pályákra és testreszabási lehetőségekre számíthatunk.

9.
9.
Őrnagy
#8: Hi, nekünk egyezik az ízlésünk, úgy látom :D , zenében is. Pont most olvasom, hogy jön a 3., gondoltam, megszerzem hirtelen a másodikat. Csak én PS tulaj vagyok.
8.
8.
semike
Valaki jatszik ezzel manapsag X -en?
Ha igen, csekkoljon mar ram es nyomjunk par versenyt online!! En csak nemreg jutottam a jatekhoz es SZERINTEM ultra metal kurv@ jo lett!!!
Gyertek csapatni!!
:)
6.
6.
Morzsi1
Nekem is bejött a Ride, nem volt az olyan rossz. Ja, és motoros vagyok ám:-)
5.
5.
krisz360
de sok motoros van itt :D:D:D nekem nagyon be jött az első rész ;)
4.
4.
Gykrizsi
Ez a cég inkább azon gondolkozhatna el, hogy mikor zár be, mert ezekre a fércmunkákra nincs szükség. Három, azaz 3 motoros játék helyet inkább egy elfogadhatót adnának ki. Többet nem is várok, mert az hogy jó legyen, az tőlük olyan elvárás, mint hogy mi nyerjük meg az EB-t idén. Ez a cég teljes mértékben fölösleges, ha nem lennének, akkor ezek a jogok olyan kezekbe kerülhetnének, akik talán kezdenek is vele valamit.
3.
3.
Ez komoly? Ultra gyenge volt az elso...
2.
2.
Őrnagy
"A mennyiségi változások minőségi változásokba csapnak át."
Henry Ford
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...