Októberben érkezik a Silverfall

  • Írta: fojesz
  • 2006. július 18.
  • Hír
Fejlesztésének bejelentése óta az első információkat tudtuk meg a Silverfall című akció-szerepjátékról - ezek szerint a Monte Cristo játéka októbertől vásárolható meg.
Fejlesztésének bejelentése óta az első információkat tudtuk meg a Silverfall című akció-szerepjátékról - ezek szerint a Monte Cristo játéka októbertől vásárolható meg.

Ugrás a galériához

A játékosokra elképesztően nagy felfedezni való világ vár a fejlesztők szerint, s több, mint 150 különböző lény, valamint 130 varázslat és képesség kapott helyet a Silverfall-ban. Saját brigádunkat mind az egyjátékos, mind pedig a többjátékos módon belül kialakíthatjuk - utóbbiból kétfajta is létezik: az egyikben nyolc főből álló csapatok küzdhetnek egymás ellen, a másikban ugyanilyen klikkek tolhatják végig a sztorimódot együttesen. A képek alapján ígéretesnek tűnik a játék, kűlcsíne elvarázsolt minket, s minden bizonnyal rongybaba-fizikája is ütős eredményt hagy majd maga után. Októberben minden kiderül.

1.
dr3l
Jónak néz ki, én nagyon várom.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...