Uncharted 4 - úton a Survival mód

  • Írta: Shifty
  • 2016. november 21.
  • Letöltés
Link másolása
Jövő hónapban ismét frissül egyet az Uncharted negyedik felvonása, ugyanis érkezik a kooperatív Survival játékmód, amiben hullámokban érkező ellenfeleket kell majd társainkkal a túlvilágra küldenünk.

Bár az Uncharted-sorozat mindig is a nagyon erős kampányáról volt híres, a széria egy ideje már online is aktívan képviselteti magát. A negyedik részből sem hiányozhatott a multiplayer mód, ami a Naughty Dog és a Sony tájékoztatása szerint most december közepén ismét frissül egyet, méghozzá a Survival móddal, amit egyedül vagy kooperatív módban is kipróbálhatunk.

A játékmódban két másik társunkkal karöltve kell a hullámokban (összesen 50) érkező ellenfelekkel megbirkóznunk, miközben különböző feladatokat teljesítünk. Például adott területeket kell megvédenünk, kincsekre kell vadásznunk időre vagy előre megjelölt célpontot kell kiiktatnunk. A koncepció a veteránoknak ismerős lehet, hiszen az Uncharted második és harmadik részében megismert Co-Op Arena hasonlóan működött. Természetesen előrehaladva a teljes arzenálunkat fejleszthetjük majd. Minden tizedik hullám után egy főellenféllel kell majd összecsapnunk.

17.
17.
kopic
#14: Te meg milyen munkáról beszélsz ?
Legtöbbször moderáció hiánya, vagy ha van is, akkor sem csinálják rendesen.
Az meg csak hab a tortán hogy kb 10 év óta könyörög mindenki egy retkes szerkesztés gombert. Szóval full telibexarja a staff az oldalt, velünk az élen.

Ui: jöhet a moderáció, de ez az igazság.
16.
16.
DarkLord
Annyira nem foglalkoztam az online részével a játéknak, még kipróbáltam megjelenéskor, akkor nagyon nem nyerte el a tetszésem, de most kipróbáltam egy hete újra és azt kell mondanom, annyira nem is lett ez rossz dolog. Majd rálesek megint, ha kijön hozzá még ez is.
15.
15.
NECROSMOKE
WOW!!!
Vegre itt van ujra a jo oreg co-op is :D
Anno a 2-ben meg a 3-ban rongyosra jatszottuk. Tobb mint 250 orat oltem bele a 2-be. A 3-ba talan 350-400 is volt.
Amugy a 4-nek a multija is jo, csak nincs lvl up( valami rank van mint silver, gold vagy diamond, asszem)es ezert annyira nem kon be, de ez a co-op zsir lesz :)
13.
13.
RipHunter
12.
12.
kamgecam
#11: Kurva jó lett.Nálam az év egyik legnagyobb multis meglepetése.A legjobb a mûfejában a tps-ek között.
11.
11.
Caleon
Imádom az onlne részét is.
8.
8.
guba800
Coop nem nagyon izgat,de single dlc jöhetne.
6.
6.
Yanez
#5: Remelem igazad van, mert a pletyiknek hinni nem nagyon lehet, viszont a remeny hal meg utoljara!
3.
3.
exonic
Annak idején írták hogy jön a Coop, de haverral teljesen félreértettük, azt hittük a kampányt lehet majd játszani... :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...