Saját virtuális pénze lett a Razernek

  • Írta: fojesz
  • 2017. március 10.
  • Bejelentés
Link másolása
A zVault felhasználói aranyat és ezüstöt tarthatnak a digitális pénztárcájukban. Az előbbi szolgál fizetőeszközként, míg az utóbbi a Razer hűségprogramjának jutalma, amit kedvezményekre válthatnak.

A januárban kezdődött tesztelés után hivatalosan is elrajtolt a zVault, a Razer digitális pénztárcája. A perifériáiról ismert cég célja az, hogy a zVaulthoz tartozó zGold a játékipar alapvető fizetőeszközévé váljon - vagyis lehetőleg mindent náluk, illetve rajtuk keresztül vegyél meg, a hardverektől kezdve egészen a játékokig.

A zVaultban a már említett zGoldot és a zSilvert tárolhatjuk. Az arany fizetőeszközként szolgál, 30, 50 és 100 dolláros tételekben vásárolhatunk belőle, utána pedig elkölthetjük a Razernél mindenféle kiegészítőre, illetve beválthatjuk a cég partnereinél is: a Razer szerint a Gamersgate, az IndieGala, a Hi-Rez Studios, a Smilegate West és a Trion Worlds is elfogadja a valutát.

Az ezüst a hűségprogram része: a vásárlásaid és az aktivitásod után ezüstöt gyűjtesz, amit kedvezményekre válthatsz be a Razernél. Most például 20 ezer ezüst 20 dollár kedvezmény jár bizonyos termékekre.

A Razer szerint a tesztidőszak során szép számokat mutatott fel a rendszer, hiszen 770 ezer pénztárcát hoztak létre a felhasználók, az már más kérdés, hogy ők összesen 375 ezer tranzakciót bonyolítottak le.

5.
5.
xICEMANx
Én csak azt nem tudom, hogyha valaki manapság vett Razer termékeket, akkor hogyan kell érte kapjak bármiféle érmét? Van fülesem, billentyűzetem és egerem. Megkell alaposan nézzem, hogy széria szám vagy em tudom mi alapján kaphatok e én is ilyen érméket...
3.
3.
Gykrizsi
Másrészt milyen perifériákról van szó? Tegyük fel, hogy veszek egy egeret, fülest, stb. Kapok ezüstöt és kész. Nem fogok hetente újat venni ezért.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...