GC 2017: Minden eddiginél nagyobb lesz

  • Írta: Shifty
  • 2017. május 4.
  • Rendezvény
Link másolása
Ugyan még az idei E3-on sem vagyunk túl, de a Gamescomot rendező csapat frissen kiadott közleményében már most tudatta, hogy minden eddiginél több kiállító lesz majd ott Kölnben.

Az idei kiállítási szezon kifejezetten sok izgalmat rejt, hiszen az új játékok mellett a konzolgyártók is jelentkeznek vagy jelentkezhetnek újdonságokkal. A sort az E3 nyitja, míg Európában a Gamescom hozza elérhető közelségbe a rajongók számára az újdonságokat, és szinte biztos, hogy az új Xbox-konzolt, a Project Scorpiót is alkalmunk lesz testközelből meglesni.

Nem véletlen, hogy a kiállítást szervező Koelnmesse is nagyon készül. Frissen kiadott közleményük szerint az augusztus 22-26. között megrendezett eseményen több mint 38 ország kiállítói mutatják be játékaikat, ami egyébként 12 százalékos növekedés a tavalyi esztendőhöz képest. Ez azt is jelenti, hogy a kiadható helyek több mint 70 százalékát már lefoglalták.

A kommünikéből az is kiderült, hogy a Bandai Namco, a Bigpoint, a CD Projekt, a Deep Silver (Koch Media), az EA, a Grey Box, a Kalypso Media, a Konami, a Microsoft, a Ubisoft, a Square Enix, a Wargaming és a Warner Bros. már biztosan részt vesz a Gamescomon.

Idén egyébként mi is ott leszünk egy kisebb különítménnyel, így első kézből szállítjuk majd az információkat és látnivalókat.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...