Prey for the Gods - akadt egy kis jogi vita

  • Írta: Shifty
  • 2017. május 5.
  • Hír
Link másolása
A mai napon boltokba küldött Prey miatt kénytelen majd a mindössze három főt számláló No Matter Studios megváltoztatni készülő játéka, a Prey of the Gods nevét.

A Shadow of the Colossus által inspirált Prey for the Godsot mindössze a három főt számláló No Matter Studio csapata készíti, akik már eddig is a közösség támogatásának köszönhetik, hogy egy sikeres Kickstarter-kampány után tető alá tudják majd hozni projektjüket. A fejlesztők viszont egy friss hírlevélben megerősítették, sajnos egy szerzői jogi vita miatt kénytelenek lesznek megváltoztatni a játék címét, a Bethesda és a Zenimax ugyanis úgy döntött, megfúrja a Prey név használatát. 

A csapat pedig az így is szűkös anyagi erőforrásait nem szeretné egy felesleges pereskedésre elkölteni, újabb adománygyűjtő akciót pedig nem fognak kiírni, így inkább megváltoztatják a játék címét Praey of the Godsra.

A történtek után a rajongók természetesen hangot adtak elégedetlenkedésüknek, így a Bethesda sajtófőnöke is kénytelen volt megszólalni az ügyben, aki elmondta, sajnálják a dolgot, de nem volt más választása a kiadónak. Mint mondta, ha nem mondanak ellent a kérelemnek, akkor azt kockáztatták volna, hogy elveszítik a Prey védjegyét, ezt pedig nem merték vállalni. Mondandóját azzal zárta, hogy a szerzői jog sajnos ilyen.

A játék 2017 decemberében jelenik meg PC-re és konzolokra.

10.
10.
Shannaro
#8: Elolvastam még egyszer, és az utolsó előtti bekezdés nem volt ott az elejétől :D De a lényegen nem változtat, mert ilyet nem lehet csinálni. Gyakorlatilag az van törvénybe foglalva, hogy ha valaki levédet, egy egyszavas címet, akkor azt a szavat más nem használhatja semmilyen környezetbe ágyazva egy másik címhez? Ez egy marhaság! A szerzői jog nem ilyen! A szellemi terméket lehet védeni, de annak semmi értelme, hogy kisajátítanak a szótárból egy szavat, és az csakis az övék. Ez a szerzői jog kiforgatása.
9.
9.
biohazard rex
Sajnálom a srácokat, mert jobban néz ki, mint bármi amit a Bethesda az az asztalra rakott az elmúlt 4-5 évben. Nem baj kaptak egy is ingyen reklámot :)
8.
8.
Drazhar
#2: Én is gyűlölöm, de most emiatt miért? Olvasd már el mégegyszer. Nem a Bethesda akasztott be nekik közvetlenül, hanem a szerzői jogban lévő dolgok "léptek életbe" önállóan, azt követően, hogy valaki más is használni akart egy hasonló nevet. Ahogy a fickó is mondta, "ilyen a jog".
6.
6.
Tipikus húzás, nem először tőlük, mocskos banda.

4-es?? Te meg miről beszélsz jóember?
Itt a Bethesda az aki B kategóriát gyárt évek óta, csak a sok jampi nem veszi észre, mert elvakultak agyilag.
Ezek még az Activison-nél is rosszabbak már.
5.
5.
Shannaro
#4: Amiket említettél, azok direkt arra apellálnának, hogy összekeverjék őket. De így a Heroes of the Storm és a Heroes: Might & Magic miatt is pereskedhetnének. Azt megértem, hogy az általad említett lehetőségeket el akarják kerülni, de azért nem kellene túlzásokba esni.
4.
4.
dcba
#2: Vhol pedig ertheto, pl mit szolnal egy olyan jatekhoz aminek az lenne a cime, h The Mortal - Combat Fight. Vagy Street Final Fight. Konnyen osszetevesztheto es nem akarjak, h ezt az indie jatekot azert vegyek, mert esetleg azt hiszik az emberek, h valami koze van a Preyhez.

Ez olyan mint az asylum, akik egy ideig abbol tudtak megszedni magukat, h moziban levo filmeknek csinaltak meg az olcso valtozatat, adtak egy hasonlo cimet es Bela a tesco turciban vigyorogva vitte haza a az I am omegat, az Alien vs Huntert vagy a Terminatorst, mert azt hitte a mozifilmet vette meg lelemenyes modon a tescoban 990ftert.
3.
3.
Machiavelli
Nem kell parázni, ha jó játék lesz úgy is viszik mint a cukrot.
2.
2.
Shannaro
Aztán nehogy, mikor elhangzik a NatGeo-n, hogy: "Az oroszlán a prédájára vár..." rögtön pereljenek, mert olyan szót használtak, amivel ők levédettek egy játékot. Hogy én mennyire gyűlölöm az embereket...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...