Az űrben is játszódhat a következő Halálos iramban

  • Írta: Shifty
  • 2017. július 11.
  • Cooltúra
Amikor már azt hiszed, hogy a készítők nem tudják hova fokozni a Halálos iramban őrültségeit, akkor jön a nyolcadik epizód rendezője, F. Gary Gray, aki szerint az sem kizárt, hogy az új rész akár a Marson is játszódhat.

A filmipar Call of Dutyja, a Halálos iramban gyakorlatilag nem ismer határokat. A korábban csak egy menő, illegális autóversenyzés világába elkalauzoló, majd abból magát újrapozicionáló széria részről részre egyre elborultabb mutatványokkal szórakoztatja rajongóit. Legutóbb Dom és a család egy tengeralattjáró elől menekült, és ha azt hitted, ezt az őrültséget már nem lehet hova fokozni, akkor tévedsz.

Merthogy a nyolcadik rész rendezője, F. Gary Gray a ScreenRantnek nyilatkozva elmondta, hogy nem elképzelhetetlen, hogy a kilencedik epizód már az űrben játszódjon. Mint mondta, amikor olvasta a legutóbbi forgatókönyvet és látta, hogy egy tengeralattjáró ellen vívnak majd a szereplők, azt mondta, hogy rendben van, akkor ebben az univerzumban bármi lehetséges. Ugyan még nem olvasta a "Dom a Marson" forgatókönyvet, de csak ismételni tudta önmagát, soha nem tudhatjuk, milyen irányt vesz a széria.

És hogy mennyire nem elrugaszkodott ötletről van szó, Chris Morgan a sorozat írója korábban hasonlóan nyilatkozott. Morgan ugyanis akkor elmondta, hogy több rajongó is kérte tőle, hogy ne vigye az űrbe a Halálos iramban csapatát, de megerősítette, hogy ha lenne egy jó ötlete, biztosan így tenne.

21.
Nothing
Amekkora elrugaszkodott baromság volt eddig is, csak hab lenne a pudvatortán.
Hajrá. Remélem Alf is benne lesz a csupakróm űr-Cadillacjével...
20.
Mirror
Cool!
"A halálos ürömben"
19.
PS4jacksony
Ez már túlzás halljátok illegális autóverseny sztoriból már űrhajós filmet...Phej de gáz
17.
Wolverine
Nem lenne semmi baj ezzel a szériával, ha megmaradtak volna a földön és azt a fílinget folytatnák amit az első 2-3 részben, persze nyílván a mai kornak megfelelő tuning formákkal, mert lássuk be a 2000-es évek eleji tuning autók ma már kissé giccsesnek hatnak. :)
Ha most elkezdenek marson száguldozósdid játszani, akkor azt hiszem kellőképpen elássák magukat (na nem mintha eddig nem dolgoztak volna meg érte).

Ez a széria ékes példája annak, hogy mennyire csak a pénz számít, mert a további nagy nevek leigazolásával és a hatásvadász jelenetekkel, amiket utóbbi időben csinálnak semmi más célt nem szolgál, csak hogy minél többen üljenek be a filmjeikre.
Ha levennék a húzóneveket és kevésbé ismert nevek lennének benne, ez a film egy zs kategóriás valami lenne, amit kb a 18 éven aluli korosztály tud díjazni.

Nem is értem, hogy egy Jason Statham (Aki a szállító első részével azért bemutatta milyen egy jó autós film) vagy Charlize Theron (Aki szépsége mellett megválogatja a filmjeit eléggé), hogy tudtak egy ilyen filmben részt venni, de valszeg nekik is van az a pénz.
16.
sloth
#12: Ugyanolyan, mint a többi blockbuster mozi, csak volt a készítőkben annyi önirónia, hogy inkább kivették a történetet, és elvonatkoztattak a valóságtól. Én személy szerint előbb megnézek egy halálos iramban-t, mint egy huszadik marvel mozit... Mert szerintem ezek egy kategóriába tartoznak. Csak valamiért ez lett nagyon kipécézve.
Ha valaki igényes filmet akar nézni aminek van filmművészeti jelentősége, menjen a helyi filmklubba és ne a Cinema Citybe
15.
Matt8888
A színészek helyében lennék el sem vállalnám már..
14.
Fakjee
Nem értem mi bajotok Vin Diesellel az egyik legváltozatosabb karakterszínész. Fél percnyit nézve egy filmjéből nem mondod meg hogy Riddicket néztél,Tripla X-et Halálos Iramban-t vagy melyik egyéb remekművét.:D
13.
MérgesMegapicsa
az utolsó részt én 20 percig bírtam nézni konkrétan, de még az is sok volt én szerintem
12.
MérgesMegapicsa
hogy lehetett így elszarni a szériát... még jobb kérdés, hogy erre miért vevők olyan sokan? Mi az amit élvezni lehet rajta, tekintve hogy régen még komolyan vette magát, de ez a valami ez már kabaré... egy rossz vicc komolyan a pénzért bármit kategória
11.
Juha
Azt hittem 3 rész van/volt, a többit valahogy kitörölte az agyam. Az Amerikai Pitével, meg a Jurassic Park-al is hasonlóan érzek. Meg volt valami a vasember 1-2 után is talán...
10.
Neo1989
Gyakorlatilag sikerült egy kezdeni autós szériából egy trágya minőségű paródia brand-et csinálni.
Csapjanak még hozzá pár lézerágyús csillámpónit is úgy az igazi.

Akár csak a COD mézeskalács emberei, instant siker.
9.
Beniciodeltoro
Gondoltam miután meghalt a csávó, elengedik ezt a xarkonténert, és méltón búcsúztatják.
Erre lehugyozzák a sírját a további részekkel.
8.
shatterhand
Omg
Kritikusok kezdtek el ezt az űr temat ,ezek meg rohogve trollkodnak. Mit kell ezen komolyan venni. A sorozat olyan amilyen, megvan a rajongoi tabora, de a mostani resz se veletlenul lett "kisebb" siker. Es nem a tengeralattjaro miatt, hanem inkabb a tulzott cg autozombihorda miatt. Az 5.resz pont a vegevel tette uj iranyba a sorozatot. A 6. ban is zuztak rendesen kocsikat. 7.ben kevesbe de az ugye paul halala miatt is sikeres. A 8.ban ellenben visszavettek a valodi tores zuzasbol, szar is lett. Ezek utan egy űrben jatszodo resz a koporsoszog lenne a sorozatban. Nehogy ma komolyan vegyetek.
7.
delphijos
#5: Remelem lesz Alien vs Predator vs Vin Diesel. Vagy Jurassic Iramban.
6.
KőbányaKispest
Nyugi, amig Vin Diesel él és mozog, ezek az Androméda galaxysba is átmennek, sőt, a komplett tér idő fizikát meghazudtolják és egy fekete lyukba bepattanva üldözik egymást, majd elmondják a végén a szokásos "együtt a család" dumát egy vacsinál valahol egy másik életben.
5.
Yanez
Ezek mintha követnének a CoD sorozatot. Mi lesz a címe? Halálos Iramban: Ádvánc Varfér? Aztán a kövi része a 2-ik VH-ban fog játszódni, ahol tankokkal fognak kaszkadőrködni.
4.
Gykrizsi
Azzal újabb kasszarobbantást vinne véghez, akkora hülyeség lenne, hogy egyszerűen látni akarnák az emberek.
3.
amadeusz gyermeke
2.
hedzsooo
#1: +1 ;D Meghallom a címét ennek a vminek, vhol/vkitől, már rosszul vagyok tőle. XD
1.
Solomon
Remélem olyat mint a Transformers, folytatja egyenes útját odáig, hogy már anyagilag is bukás.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...