Frissítve: Leáll a New Nintendo 3DS gyártása

  • Írta: fojesz
  • 2017. július 14.
  • Gyászhír
És bár formális bejelentés még nincs, általában az ilyen hírek a nyugati karrier végét is jelentik egyúttal. A New Nintendo 3DS XL és a Nintendo 2DS marad, a hónap végén pedig érkezik a New Nintendo 2DS XL is.

A Nintendo japán weboldalán egyértelmű üzenet hívja fel a figyelmet arra, hogy a New Nintendo 3DS gyártása - színtől és különleges kiadástól függetlenül - leállt. Habár formális bejelentést még nem kaptunk a cégtől, általában ez annak az előjele, hogy előbb vagy utóbb, de a világon mindenhol kivezetik a masinát a piacról.

A New Nintendo 3DS még 2014 októberében debütált Japánban, hozzánk pedig 2015 februárjában érkezett meg. Az új kézikonzol érdekessége az volt, hogy a Nintendo nemcsak a formaterven újított, de egy merész húzással a hardverbe is belenyúlt, és ezzel bevállalta a 3DS-közösség fragmentálásának veszélyét is. A New Nintendo 3DS egy kicsivel erősebb processzort és több memóriát kapott, két új gombot és egy plusz analóg kart szereltek rá, emellett beépített NFC-olvasójával külső segítség nélkül birkózott meg az Amiibókkal.

Fontos megjegyezni, hogy a gép méretesebb változatánál, a New Nintendo 3DS XL-nél és a Nintendo 2DS-nél nem szerepel ilyen figyelmeztetés, így azok a hónap végén megjelenő New Nintendo 2DS XL-lel párhuzamosan folytathatják pályafutásukat.

Update! A kiotói konzolgyártó pénteken megerősítette, hogy világszerte leáll a masina gyártása, így Európában sem lesz utánpótlás.

7.
MrLentoFan
#2: Money....money... money..... Ti melyik világban éltek? Nem is értem!
6.
myrte
Ahogy nézem, más szerint is jó a pici new 3ds. http://www.nintendolife.com/news/2017/07/editorial_in_praise_of_the_smaller_new_nintendo_3ds_-_the_best_3ds :D
5.
myrte
Nekem volt az első pici fekete, most egy új van és a páromnak csak XL-jei voltak. Szerintem már a new 3ds méretét eltalálták. A pici fekete tényleg kicsi volt, de ez már így jó lett. A cover plate-k cseréje is feldobja.
4.
Link21
#3: Hordozhatóság, nem is volt a mérettel gond, amíg a kezembe nem fogtam az XL-t. Na, onnantól kezdve a kicsi gagyinak érződött.
3.
dcba
#1: En sem ertem annak a kis csopsegnek mi ertelme volt
2.
dcba
#1: En sem ertem annak a kis csopsegnek mi ertelme volt
1.
Link21
Jól teszik, alapból az XL változattal kellett volna kezdeni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...