Augusztusban érkezik a Night Trap

  • Írta: gabeee
  • 2017. július 29.
  • Megjelenés
Link másolása
A Screaming Villains csapata bejelentette a várva-várt dátumot, vagyis a Night Trap: Anniversary Edition megjelenésének pontos napját. Most kiderül, melyik platformokon, mikor nosztalgiázhatsz egy jót!

A 90-es évek egyik híresen megosztó játéka visszatér. A kultikus cím az élőszereplős jeleneteivel hódította meg a játékostársadalmat anno, és éppen emiatt lesz érdekes jelen korunkban is. A fejlesztő, a Screaming Villains közzétett egy új trailert, amelyben pontos megjelenési dátumot is kaptunk.



A videóból az is kiderült, hogy elsőként PS4-en lesz lemezes változat, ami augusztus 11-én jelenik meg, majd rá négy napra, digitális formában is elérhető lesz a játék, immáron PC-n is. Az Xbox One-os változatot illető pontos dátumról még nem érkezett hír. Ami biztos, hogy mindhárom platformon extra tartalmakat fogunk kapni, olyan nyalánkságokat, mint például a színházi mód, a kulisszák mögötti dokumentumfilm, vagy éppen a sok vidámságot előrevetítő kihagyott jelenetek.

Annak idején valamiért nem nyerte el a szakma maximális elismerését, de a játékosok körében igazi felüdülés volt. Az ötlet, miszerint a jelenkor játékostársadalmával is meg kell ismertetni a különc címeket, üdvözlendő. Reméljük, sokak hétköznapjait tölti majd meg nosztalgikus és vidám pillanatokkal ez a game!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...