Készül a Tempest 4000, Jeff Minter is a fedélzeten

  • Írta: fojesz
  • 2017. augusztus 9.
  • Bejelentés
Link másolása
Az Atari bejelentette, hogy folytatja a Tempest-sorozatot, a fejlesztéshez ráadásul az előző két játék atyját, Jeff Mintert is leigazolták. Látnivalókat még nem kaptunk hozzá, de az ígéretek szerint idén játszhatunk is vele.

Idén karácsonykor érkezik a Tempest 4000, az Atari klasszikus sorozatának folytatása. A fejlesztést az előző két részt jegyző Jeff Minter és csapata, a Llamasoft végzi, a megjelenést pedig PC-re és "konzolokra" ígérik.

Az eredeti Tempest - amit Ernest Cline Ready Player One című regényében is megemlítenek - az egyik első olyan játék volt, amely 3D-s vektorgrafikát használt, egy Claw nevű űrhajót kellett benne irányítanunk, amivel minden szembejövő ellenséges lényt le kellett vadásznunk. A fenti videó mutatja, hogy hol hagytuk abba legutóbb, és az ígéretek szerint most is hasonló élményre számíthatunk, csak huszonegyedik századi grafika mellett.

A Tempest 4000 három játékmódot, száz pályát, szintlépést és ranglistát ígér, de egyelőre nehezen tudjuk elképzelni - az Atari semmilyen látnivalót nem csatolt a bejelentés mellé.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...