GC 2017: Teljesen új IP-n dolgozik a Dontnod

  • Írta: zoenn
  • 2017. augusztus 23.
  • Bejelentés
Link másolása
A Bandai Namcóval kötött partnerséget a Life is Strange és a Vampyr fejlesztője. Ennek értelmében egy vadiúj cím készül a franciáknál a japán kiadó bábáskodása mellett. Az első részletek 2018-ban várhatóak.

A Bandai Namco a Gamescomon bejelentette, hogy a partnerséget kötött a Dontnod Entertainmenttel. Ennek gyümölcse egy vadonatúj IP, amit a franciák készítenek el, és egy teljesen új narratív kalandon alapul.

A kiadó szerint a játék már 2016 óta készül nagy titokban a Life is Strange és a Vampyr fejlesztőjénél. Az anyag egy fiktív amerikai városban játszódik, ám a további részletekre, a platformlistára és a látnivalókra 2018-ig várnunk kell.

Mint ismert, a párizsi székhelyű csapatnál két projekt készül: az egyik a Life is Strange 2 (a Square Enix gondozásában), a másik pedig a Vampyr nevű akció-RPG, amit a Focus Home ad ki. A frissen elhintett cím nem érinti hátrányosan a Life is Strange folytatásának munkálatait, mivel egy teljesen másik belső csapat szorgoskodik rajta.

7.
7.
Shifty
#6: Azt hittem, a LiS 2 = az előzménnyel :) Kicsit félreértettem :)
6.
6.
xanatos0911
#5: Nope. A Deck Nine a most augusztus vegen megjeleno 3 epizodos mellekagat viszi, a "Before the Storm" tortenetet ami a LiS elozmenyet meseli el. A LiS 2 tovabbra is kizarolag Dontnod projekt.
5.
5.
Shifty
#1: A Life is Strange folytatását nem ők viszik, hanem a Deck Nine. A Vampyr 30 perces demóját egyébként láttuk, be is számolunk róla.
2.
2.
xanatos0911
+1 adom. Remelem nem kaptak verszemet es a mennyiseg nem megy a minoseg rovasara.
1.
1.
fearer
Szóval egyszerre csinálják a LiS2-t, a Vampyr-t, meg ezt is? Nem tudtam, hogy ennyi szabad kapacitásuk van, de remélem ez is olyan jól sikerül majd, mint a LiS.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...