Halálos iramban-játék a Project CARS-csapattól?

  • Írta: fojesz
  • 2017. szeptember 20.
  • Pletyka
Link másolása
Nagyon úgy néz ki, hogy a Slightly Mad Studios vezérigazgatója elkotyogta a fejlesztőcsapat következő nagy projektjét: a jelek szerint a Halálos iramban-sorozat alapján készítenek játékot.

Egy ausztrál youtuber, SpotTheOzzie a Project CARS 2-t streamelte, amikor egy nem várt vendég is megjelent közvetítés chatfalán: Ian Bell, a Slightly Mad Studios vezérigazgatója. Bell ráadásul kifejezetten beszédes kedvében volt, ami aligha meglepő, elvégre saját bevallása szerint három napja nem aludt, és még egy kicsit ivott is.

Ilyenkor aztán előfordul, hogy olyan részletekbe is belemegy az ember, amikbe egyébként nem kellene, így kotyogta ki, hogy mi lehet a fejlesztőcsapat következő projektje. Konkrét címet ugyan nem említett, azonban elég egyértelműen utalt rá, hogy a Halálos iramban-sorozat alapján készítenek játékot - de az is elképzelhető, hogy játékokat.

"Tippelj, hogy mit csinál most a Need for Speed, és hogy melyik hollywoodi filmet próbálja koppintani. Annyit elmondhatok, hogy hatéves megállapodásunk van azzal a hollywoodi céggel, amivel le fogjuk nyomni a Need for Speedet. A következő hat évre" - mondta, majd további segítségként még Vin Dieselre is célozgatott egy sort, hogy biztosan ne értsük félre a nagy titkot.

Bell egyébként is őszinte volt a beszélgetés során, elmondta például, hogy a Project CARS 2 nem tökéletes játék, de szerinte a limitált erőforrásaikat figyelembe véve így is szép teljesítmény, hogy a Forza Motorsporttal és a Gran Turismóval fociznak egy ligában.

20.
20.
user101
... és a tchalád-ról se feledkezzetek meg !
19.
19.
kopic
Burnout 3 remaszti/remakert ölni tudnék !
Ezzel csak én vagyok egyedul ?
18.
18.
Beniciodeltoro
A számból vette ki a szót :)

https://www.youtube.com/watch?v=5hmBteR8w1g
17.
17.
Punker
Egy GTA szerű klónnak örülnék.
16.
16.
Beniciodeltoro
Dwayne Johnson & Vin Diesel, ez a két név mindent elmond, még a legütősebb Tarantino vagy Scorsese filmet is a legalja szintre vinné le, de jelen esetben nem csak a színészi játékkal van gond, vígjátéknak se megy el mert túl komolyan veszik ezt a szörnyszülöttet ,gagyi a köbön.
Elérték hogy saját maga parodizálja ki ez förmedvény.
Én egy hasonló témájú filmet egyszer oda adnék Antoine Fuqua kezébe (mert a Kiképzés és a Védelmező elég ütős lett, és jó a képi világa) és keresnék egy jó forgatókönyvírót, állítom azt nézve nem éreznéd kínosan magad a film alatt.
14.
14.
PaprikaJancsi
#13: Ki mondta, hogy kézpénznek vesszük? :D
13.
13.
shatterhand
Ja ezt veszitek keszpenznek? Csodas
12.
12.
PaprikaJancsi
#9: https://m.gamekapocs.hu/hir/54956/az_urben_is_jatszodhat_a_kovetkezo_halalos_iramban
9.
9.
shatterhand
#6: Hogy jön ide az űr amúgy?
8.
8.
Matt8888
Igazából "why not?" önmagukban az autósjátékoknak nem állnak másból, mint a vezetésből (nyilvánvaló), viszont ha egy story megy alatta méghozzá egy ismert akkor ebből még jól is ki lehet jönni. Tudjunk többet majd még.
7.
7.
Wolverine
Én adok azért nekik egy esélyt, hátha jobban csinálják majd, mint a megfáradt EA.

Az Undergorund szériát überelni mondjuk nehéz lesz, ha azt vették célnak, mert a maga idejében, azok kellően hozták a halálos iramot (persze mai technikával még jobbat is lehetne csinálni és remélhetőleg így is lesz), de az utána levő NFS részeket viszont könnyedén maga mögött tudhatja, mert jó ideje a nitro helyett már csak izzadságcseppek jönnek a játékaikból. :)

Szóval ha valóban 6 évre szeződtek és ilyen magabiztosak, akkor ott valami igencsak készül, de akkor nem csak az NFS-nek van félnivalója, hanem akár egy Forza szériának is.
Remélhetőleg nem csak a mellényük nagy és tényleg odatesznek valami ütőset.
6.
6.
Beniciodeltoro
....és az űrben játszódna, nitrós palackkal repülnének a Napig hogy beindítsák mert már kezd kihülni, és ezzel megmentik az emberiséget és a családot :P
5.
5.
Zisten
#1: Mert a NFS sz*r... e meg Yó lesz... vagy nem. ;)
4.
4.
crytek
Kéne valami atomüber tps -fps-autós vegyes cumo ami 1az1-be valamelyik részt dolgozza fel azt ha bejön itt is jöhet mindegyik rész feldolgozása.. De jó volna...
1.
1.
kastorhun
Sírok.
Minek?
Ott a Need for Speed, ugyan olyan mindkettő.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...