Brutális méretű a Quantum Break Xbox One X-en

  • Írta: gabeee
  • 2017. november 3.
  • Letöltés
Szűk négy nap múlva érkezik a Microsoft nagy dobása, a következő konzolgeneráció előtti legerősebb masina, az Xbox One X, ezért a játékok sorban kapják az ehhez szükséges frissítéseket. A Quantum Break ettől szép nagyra hízott.

A Quantum Break körülbelül másfél éve debütált Xbox One-on, és meglehetősen jól sikerült, még ha voltak is bosszantó hibái. Nemsokára újraélhetjük a játék nyújtotta élményeket, ezúttal azonban már Xbox One X-en.

November 7-én érkezik a Microsoft legerősebb konzolja, az Xbox One X, ezzel egyidejűleg pedig sorra kapják a játékok az új géphez szükséges frissítéseket. A Quantum Breaknél ez a csomag a nagyobbak közé sorolható, hiszen mindennel együtt 178 GB-ot tesz ki így a program. Ez elsőre nagyon durván hangzik, de talán valamelyest árnyal a képen, hogy pusztán a szépítő csomaggal "csak" 102 gigás lesz a játék.

Mint ismert, tartozik a játékhoz egy 76 GB-os sorozat is, amelyet viszont nem kötelező letöltenünk. Ezt egyébként streamelve is megnézhetjük, de a legjobb minőség elérése érdekében, ezt is le kell húznunk a gépre. Így jön ki összességében a félelmetes 178 GB-os méret.

Kíváncsian várjuk, hogy a Microsoft többi címe mekkora helyet fog birtokolni az új konzolon!

31.
supair
#30: Ok. .....nem figyeltem eléggé_))
30.
Pain
#29: Szerintem te is félre értettél :) Az alap és az X között észrevehető a különbség természetesen. Én arra gondoltam, és arra reflektáltam, hogy a Pro illetve az X között nem látom a különbséget. (de ahogy írtam is egymás mellé állítva biztosan feltűnne néhány apróság)
29.
supair
#19: Nekem is volt szerencsém futni látni a Halo 5-öt. Hát Pain vitatkozni nem akarok........nagy Halos vagyok saját csapattal úgyhogy azt hiszem észreveszem a különbséget akkor is ha nem egymás mellett pörög a gét gép.....kifolyt a szemem és csak néztem! De holnap este bárkivel szívesen elbeszélgetek aki kíváncsi a dologra...saját tarisznyából..fullos tévével...fullos hangzással.
26.
delphijos
#25: Visszafogottság? Te más fórumra jársz? Most komolyan.
21.
delphijos
#19: Az új gen kint van már egy ideje, és aki egyik vagy másik platformot választotta az már úgyis "felhalmozott" egy adag játékot. Nem hiszem hogy mindenki csak lemezes játékot vesz, és rögtön eladja. És ha másért nem, ezek miatt nem vált olyan könnyen. Persze biztos van olyan is akinek a teljesítmény minden, de én nem gondolom hogy az X-nél bárki is arra számít ( az MS sem ) hogy ha valakinek ps4 van ( főleg ha Pro ) az most kidobja és rohan X-et venni.
16.
Pain
#12: "nyilvan szebb is lesz grafika" Ezt annyira nem kiabálnám el. Ma volt szerencsém az AC Originshez XoX-en is. Konkrétan semmi különbséget nem érzékeltem úgy, hogy nem egymás mellett láttam a két verziót. Nyilván vannak apróbb dolgok az X javára, de ezt egyáltalán nem veszed így észre. A DF féle teszteknél előjön persze, de ők is megjegyzik nem egyszer, hogy ha leülsz játszani az egyik vagy a másik elé nem fogsz szemmel jól látható különbséget érezni.
10.
frankdelgado
#7: Én is ezért hagytam félbe, de màr vannak jutyubon magyar feliratos àtvezetők, úgyhogy most majd fullosba ujrakezdem.
8.
zozo76hun
#6: ez is egy velemeny. a sajatod, magadnak...
7.
PaprikaJancsi
#6: Én majd tuti beszerzem PC-re a magyar felirat miatt. Nem olyan mesteri az angol nyelvtudásom, és egy ilyen sztoris játékot mindenképp úgy akarok játszani, hogy 100%-ban értem. :)
6.
NemecsekErno
T. kollegák a #3 és #5-ben mindent elmondtak, amit el szerettem volna.
Akkora csalódás játékkal kapcsolatban, mint ami ezzel ért az ritkán volt. Nem is fejeztem be, és ezen a frissítés sem fog segíteni.
5.
KRAT0S
Tőlem aztán 500GB is lehet,akkor is 1 rakás szar marad...
4.
delphijos
Én beszerzem, amit láttam belőle az tetszett.
2.
Ecneb
Hát az élőszereplős átvezetők, amik szintén nagy felbontásúak szerintem a játékméret felét kiteszik!
1.
zozo76hun
hiaba na, a nagyfelbontasu texturaknak ara van. tuti baromi jol nezhet ki, kakao meglesz hozza! ;)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...