Megnevezték a The Game Awards idei jelöltjeit

  • Írta: fojesz
  • 2017. november 15.
  • Rendezvény
Link másolása
Idén is megrendezik a The Game Awards díjátadót, összesen huszonkilenc kategóriában osztják majd ki az iparág legjobbjainak járó elismeréseket. Megérkezett a jelöltek listája.

Idén is megrendezik a Geoff Keighley nevével fémjelzett The Game Awards díjátadót, az idei esemény magyar idő szerint december 8-án, éjszaka fél 3-kor veszi kezdetét. Habár a játékbejelentések és előzetesek ezúttal sem maradnak el, a műsor gerincét továbbra is a díjak átadása jelenti.

Ezúttal huszonkilenc kategóriában versenyeznek egymással az év játékai, a minap pedig ki is hirdették a verseny jelöltjeit. A listát egy, a sajtó tagjaiból álló zsűri rakta össze, az viszont csak rajtatok múlik, hogy ki lesz a győztes: a hivatalos weboldalon és a közösségi oldalakon (a részletekért lásd ezt a posztot!) szavazhattok a kedvenceitekre.

A show-t élőben is követhetitek a YouTube-on, a Twitch-en, a Facebookon, a Twitteren, a Mixeren, a Steamen, az Xbox Live-on vagy a PlayStation Networkön keresztül - mi szokás szerint korán kelünk, hogy megosszuk veletek az újdonságokat. Most pedig következzenek a jelöltek:

Az év játéka:

  • Horizon: Zero Dawn (Guerrilla Games / Sony Interactive Entertainment)
  • Persona 5 (Atlus)
  • PlayerUnknown’s Battlegrounds (PUBG Corp.)
  • Super Mario Odyssey (Nintendo EPD / Nintendo)
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild (Nintendo EPD / Nintendo)


A legjobb rendezés:

  • Horizon: Zero Dawn (Guerrilla Games)
  • Resident Evil 7: biohazard (Capcom)
  • Super Mario Odyssey (Nintendo EPD)
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild (Nintendo EPD)
  • Wolfenstein II: The New Colossus (MachineGames / Bethesda)


A legjobb narratíva:

  • Hellblade: Senua’s Sacrifice (Tameem Antoniades, Elizabeth Ashman-Rowe / Ninja Theory)
  • Horizon: Zero Dawn (John Gonzalez / Ninja Theory)
  • Nier: Automata (Yoko Taro, Hana Kikuchi, Yoshiho Akabane / Platinum Games)
  • What Remains of Edith Finch (Ian Dallas / Giant Sparrow)
  • Wolfenstein II: The New Colossus (Jen Matthies, Tommy Tordsson Bjork / MachineGames)


A legjobb artdizájn:

  • Cuphead (Studio MDHR Entertainment)
  • Destiny 2 (Bungie / Activision)
  • Horizon: Zero Dawn (Guerrilla Games / Sony Interactive Entertainment)
  • Persona 5 (Atlus)
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild (Nintendo EPD / Nintendo)


A legjobb zene:

  • Cuphead (Kristofer Maddigan)
  • Destiny 2 (Mike Salvatori, Skye Lewin, C Paul Johnson)
  • Nier: Automata (Keiichi Okabe, Keigo Hoashi)
  • Persona 5 (Shoji Meguro)
  • Super Mario Odyssey (Naoto Kubo, Shiho Fujii, Koji Kondo)
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild (Manaka Kataoka, Yasuaki Iwata)


A legjobb audiodizájn:

  • Destiny 2 (Bungie)
  • Hellblade: Senua’s Sacrifice (Ninja Theory)
  • Resident Evil 7: biohazard (Capcom)
  • Super Mario Odyssey (Nintendo EPD / Nintendo)
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild (Nintendo EPD / Nintendo)


A legjobb szinkronhang:

  • Ashly Burch, Horizon: Zero Dawn (mint Aloy)
  • Brian Bloom, Wolfenstein II: The New Colossus (mint BJ Blazkowicz)
  • Claudia Black, Uncharted: The Lost Legacy (mint Chloe Frazer)
  • Laura Bailey, Uncharted: The Lost Legacy (mint Nadine Ross)
  • Melina Juergens, Hellblade (mint Senua)


A legnagyobb hatású játékok:

  • Bury Me, My Love (The Pixel Hunt / Figs / ARTE / Playdius)
  • Hellblade: Senua’s Sacrifice (Ninja Theory)
  • Life is Strange: Before the Storm (Deck Nine / Square Enix)
  • Night in the Woods (Infinite Fall)
  • Please Knock on My Door (Levall Games AB)
  • What Remains of Edith Finch (Giant Sparrow / Annapurna Interactive)


A legjobb "folyamatosan futó" játék:

  • Destiny 2 (Bungie / Activision)
  • Grand Theft Auto Online (Rockstar Games)
  • Overwatch (Blizzard)
  • PlayerUnknown’s Battlegrounds (PUBG. Corp)
  • Rainbow Six: Siege (Ubisoft Montreal / Ubisoft)
  • Warframe (Digital Extremes)


A legjobb független fejlesztés:

  • Cuphead (Studio MDHR Entertainment)
  • Hellblade: Senua’s Sacrifice (Ninja Theory)
  • Night in the Woods (Infinite Fall)
  • Pyre (Supergiant Games)
  • What Remains of Edith Finch (Giant Sparrow / Annapurna Interactive)


A legjobb mobiljáték:

  • Fire Emblem Heroes (Intelligent Systems / Nintendo)
  • Hidden Folks (Adriaan de Jongh / Sylvain Tegroeg)
  • Monument Valley 2 (ustwo games)
  • Old Man’s Journey (Broken Rules)
  • Super Mario Run (Nintendo)


A legjobb kézikonzolos játék:

  • Ever Oasis (Grezzo / Nintendo)
  • Fire Emblem Echoes: Shadows of Valentia (Intelligent Systems / Nintendo)
  • Metroid: Samus Returns (MercurySteam / Nintendo)
  • Monster Hunter Stories (Marvelous / Capcom / Nintendo)
  • Poochy and Yoshi’s Woolly World (Good-Feel / Nintendo)


A legjobb VR-, illetve AR-játék:

  • Farpoint (Impulse Gear / Sony Interactive Entertainment)
  • Lone Echo (Ready at Dawn / Oculus Studios)
  • Resident Evil 7: biohazard (Capcom)
  • Star Trek: Bridge Crew (Red Storm Entertainment / Ubisoft)
  • Superhot VR (SUPERHOT Team)


A legjobb akciójáték:

  • Cuphead (Studio MDHR Entertainment)
  • Destiny 2 (Bungie / Activision)
  • Nioh (Team Ninja / Sony Interactive Entertainment)
  • Prey (Arkane Studios / Bethesda)
  • Wolfenstein II: The New Colossus (MachineGames / Bethesda)


A legjobb akció-kalandjáték:

  • Assassin’s Creed: Origins (Ubisoft Montreal / Ubisoft)
  • Horizon: Zero Dawn (Guerrilla Games / Sony Interactive Entertainment)
  • Super Mario Odyssey (Nintendo EPD / Nintendo)
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild (Nintendo EPD / Nintendo)
  • Uncharted: The Lost Legacy (Naughty Dog / Sony Interactive Entertainment)


A legjobb szerepjáték:

  • Divinity: Original Sin II (Larian Studios)
  • Final Fantasy XV (Square Enix Business Division 2 / Square Enix)
  • Nier: Automata (Platinum Games / Square Enix)
  • Persona 5 (Atlus)
  • South Park: The Fractured But Whole (Ubisoft San Francisco / Ubisoft)


A legjobb verekedős játék:

  • Arms (Nintendo EPD / Nintendo)
  • Injustice 2 (NetherRealm Studios / Warner Bros. Interactive Ent)
  • Marvel vs. Capcom: Infinite (Capcom)
  • Nidhogg 2 (Messhof Games)
  • Tekken 7 (Bandai Namco Studios / Bandai Namco Entertainment)


A legjobb családbarát játék:

  • Mario Kart 8 Deluxe (Nintendo EAD / Nintendo)
  • Mario + Rabbids: Kingdom Battle (Ubisoft Paris + Milan / Ubisoft)
  • Sonic Mania (PagodaWest Games, Headcannon / Sega)
  • Splatoon 2 (Nintendo EPD / Nintendo)
  • Super Mario Odyssey (Nintendo EAD / Nintendo)


A legjobb stratégia:

  • Halo Wars 2 (Creative Assembly, 343 Industries / Microsoft Studios)
  • Mario + Rabbids: Kingdom Battle (Ubisoft Paris + Milan / Ubisoft)
  • Total War: Warhammer II (Creative Assembly / Sega)
  • Tooth and Tail (Pocketwatch Games)
  • XCOM 2: War of the Chosen (Firaxis Games / 2K)


A legjobb sport-, illetve versenyjáték:

  • FIFA 18 (EA Vancouver / EA)
  • Forza Motorsport 7 (Turn 10 Studios / Microsoft Studios)
  • Gran Turismo Sport (Polyphony Digital / Sony Interactive Entertainment)
  • NBA 2K18 (Visual Concepts / 2K Sports)
  • Pro Evolution Soccer 2018 (PES Productions / Konami)
  • Project CARS 2 (Slightly Mad Studios / Bandai Namco Entertainment)


A legjobb multiplayer:

  • Call of Duty: WWII (Sledgehammer Games / Activision)
  • Destiny 2 (Bungie / Activision)
  • Fortnite (Epic Games)
  • Mario Kart 8 Deluxe (Nintendo EAD / Nintendo)
  • PlayerUnknown’s Battlegrounds (PUBG Corp.)
  • Splatoon 2 (Nintendo EPD / Nintendo)


A legjobban várt játék:

  • God of War (Santa Monica Studio / Sony Interactive Entertainment)
  • Marvel’s Spider-Man (Insomniac Games / Sony Interactive Entertainment)
  • Monster Hunter: World (Capcom)
  • Red Dead Redemption 2 (Rockstar Games)
  • The Last of Us: Part II (Naughty Dog / Sony Interactive Entertainment)


A legnépszerűbb játékos:

  • Andrea Rene (What’s Good Games)
  • Clint Lexa (“Halfcoordinated”)
  • Guy Beahm (“Dr. Disrespect”)
  • Mike Grzesiek (“Shroud”)
  • Steven Spohn (AbleGamers)


A legjobb e-sport játék:

  • Counter-Strike: Global Offensive (Valve)
  • DOTA 2 (Valve)
  • League of Legends (Riot)
  • Overwatch (Blizzard)
  • Rocket League (Psyonix)


A legjobb e-sportoló:

  • Lee Sang-hyeok “Faker” (SK Telecom 1, League of Legends)
  • Marcelo “coldzera” David (SK Gaming, Counter-Strike: GO)
  • Nikola ‘NiKo’ Kovac (FaZe Clan, Counter-Strike: GO)
  • Je-hong “ryujehong” Ryu (Seoul Dynasty, Overwatch)
  • Kuro “KuroKy” Salehi Takhasomi (Team Liquid, Dota 2)


A legjobb e-sport csapat:

  • Cloud 9
  • FaZe Clan
  • Lunatic-Hai
  • SK Telecom T1Team Liquid


A legjobb diákprojekt:

  • Falling Sky (Jonathan Nielssen, Nikolay Savoy, Mohsen Shah / National Film & TV School)
  • From Light (Alejandro Grossman, Steven Li, Sherveen Uduwana / USC)
  • Hollowed (Erin Marek, Jerrick Flores, Charley Choucard / University of Central Florida)
  • Impulsion (Hugo Verger, Remi Bertrand, Maxime Lupinski / IIM)
  • Level Squared (Kip Brennan, Stephen Scoglio, Dane Perry Svendsen / Swinburne University)
  • Meaning (Hariz Yet / DigiPen Institute of Technology Singapore)


A legjobb bemutatkozó indie alkotás:

  • Cuphead (Studio MDHR Entertainment)
  • Golf Story (Sidebar Games)
  • Hollow Knight (Team Cherry)
  • Mr. Shifty (Team Shifty)
  • Slime Rancher (Monomi Park)


Kínai különdíj:

  • Honor of Kings (Timi Studio Group)
  • ICEY (FantaBlade Network)
  • Gumballs & Dungeons(QcPlay Limited)
  • jx3 HD (Kingsoft Corporation)
  • Monument Valley 2 (ustwo games)
44.
44.
Duken
#41: Nem mondom azt hogy a legjobb multi a cod de utoljára a BO2-t élveztem annyira mint most a ww2-t. A sztori meg fényévekkel jobb mint a bf1ben.
34.
34.
ADMlN
#33: Pontosan erre számítottam. :)
33.
33.
kamgecam
#32: Dehogy vagdalkozok kedves barátom, az nem az én szokásom.Konkrétumokat meg nem fogok neked sorolgatni.Veszed a fáradtságot és körülnézel a neten.
32.
32.
ADMlN
#14: Vagdalkozhatsz, ilyen semmitmondó nagy szavakkal, mint, hogy "leginnovatívabb" meg "(leg)eredetibb". De fogadok, hogy nem sok olyan konkrét dolgot tudnál összeszedni, amit még sehol máshol nem láttunk.
30.
30.
Nothing
Egy kategóriában a Zelda és Mario? Hány díjat is osztanak?
Nem erre mondta Brown doki, hogy "felborulhat a tér-idő kontinuum és megsemmisül az univerzum"?
25.
25.
guba800
A horizon szinte mindenhol ott van,megèrdemli, nagyszerű játék
19.
19.
kopic
#8: Talán azért, mert nem jövőre jön ?
18.
18.
Norbiii
A Horizon és a Zelda is megérdemelné, bármelyik is nyer, nem azért nyer, mert nem érdemelné meg, és nem azért, mert túl van hypeolva! Horizonnal nem játszottam, nem az én stílusom, de jó játéknak tűnik, a Zeldákat meg SOSEM szerettem, ettől függetlenül, ha nyer a Zelda megérdemli! Mondjuk ezek közül az új Mario tetszik a legjobban. :)
16.
16.
kamgecam
#14: Bár akár a Zelda vagy HZD vagy (a másik hatalmas kedvenc és lehet a Zeldanál is jobban megérdemelné a gotyt az) a P5, én örülni fogok.
15.
15.
delphijos
Mondjuk engem ezek a díja különösebben nem ízgatnak, de örülnék ha a Persona 5 nyerne valamit. Nem volt akkora hype körülötte, de szerintem nagyon jó lett. Ugyanígy vagyok a Mario + Rabbids-al. Zenében én a Mario Odyssey-re szavaznék. De ha egyik se nyer, azért akkor is jól fogok aludni. Csak tényleg ne egy PUBG legyen már az év játéka....
14.
14.
kamgecam
#13: Akkor győzne a hype ha a Horizon győzne a Zelda helyett. Mondom ezt ps fanként. Zelda messze a leginnovatívabb eredtetibb játék lett, pont egy ilyen vérfrissítésre volt szüksége az iparnak. Szomorú látni egy ilyen kiemelkedő játéknál a habzó szájú hatereket akik csak youtubon "játszották", (nyugi nem rád értem)és a még náluk is rosszabb és hisztisebb picsogókat akik szükségét érzik hogy még az életük árán megvédjék a játékot, holott semmi szükség rá. A ZBotW nagybetűs "A" Játék lett és én nagyon hálás vagyok az éleményért amit adott és ad.
13.
13.
ADMlN
Én is a Horizon-nek szurkolok, de tartok tőle, hogy a Zelda hype fog győzni...
Viszont ha a legjobb zenét nem a NieR nyeri, akkor nagyon csalódott leszek.
12.
12.
exonic
A legjobb zene és audiót remélem a Nier vagy a Persona viszi, ezek ketten tényleg kitettek a kategóriában...
10.
10.
Stranger
Az idei mainstream verseny. Azért ilyen soundtrack-el nem bekerülni a zenei listába...
https://www.youtube.com/watch?v=r2FC7uv_6D4
https://www.youtube.com/watch?v=ozLplgJudtQ

"A legjobb "folyamatosan futó" játék"
Oké hogy a lista alapján nem kellene annyira meglepődni, de itt is mit keres egy Destiny 2? Hogy lehetne ennyi idő alatt ezt megítélni? Ott van még egy rakat játék War Thunder, Planetside 2, Payday 2, Guild Wars 2, Eve meg a tököm tudja még egy rakat gém nagyon jó supportal. De neeem, Destiny 2 és PUBG az idei évről.

Na már megint hőbörgök, bocsi...
9.
9.
Norbiii
Két Nintendo játék az év játéka díjra, és a családbarát kategóriában is egy kivételével az összes N-es cím...szép!
8.
8.
Yanez
#5: Attól még miért nem lehet legjobban várt?
7.
7.
Yanez
Az a pár exclusive, amely mit sem számít...
6.
6.
#2: Fog díjat nyerni, de nem lesz az év játéka. Remélem a Horizon több díjat is kap majd.
5.
5.
kopic
Legjobban várt játéknál TLoU2 mit keres ? Mivel tuti h 2019-ben fog jönni szerintem...
4.
4.
3.
3.
kopic
PUBG ?!?!
Mivaaaaaan ?!
2.
2.
Anonymus11234
Zelda, Zelda, Zelda, Zelda...
Ahol jelölve van tuti nyerni fog, de év játékánál biztos.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...