Nagyon mennek a mikrotranzakciók PC-n

  • Írta: zoenn
  • 2017. november 27.
  • Biznisz
Link másolása
Mostanság nagyon kényes téma a mikrotranzakciók és a lootdobozok létjogosultsága. A helyzet azonban az, hogy ezen a platformon továbbra is rengeteg pénz folyik be belőlük: kétszer annyi, mint 2012-ben.

Hiába is ostorozzák sokan a mikrotranzakciókat, az üzleti modell él és virul PC-n. A Superdata legfrissebb jelentése szerint a digitális bevételek megduplázódtak 2012 óta: öt éve még 11 milliárd dollár folyt be innen, míg idén ez a szám 22 milliárdra nőtt.

Az elemzőcég jóslata szerint a PC-s és konzolos játékok eladásai nem nőnek olyan ütemben, mint a mikrotranzakcióké: az eladások csak 2020-ban duplázhatják meg a 2012-es adatokat. Öt éve még 5 milliárd folyt be a teljes játékok értékesítéséből, 2017-ben pedig csak 8 milliárdnál járunk.

Ezzel szemben a játékon belüli eladások tovább nőnek majd a becslések szerint: 2022-ben akár 25 milliárd dollár is befolyhat mikrotranzakcióból. Így már abszolút érhető, hogy az AAA-kategóriás játékok fejlesztői miért erőltetik annyira a lootboxokat és a hasonló finomságokat.

Bár a játékosok egy rétege panaszkodik arra, hogy a kiadók a túlzottan is erőltetik ezt a modellt, a nagy többség továbbra is bőszen nyitogatja a pénztárcáját új tartalmakért. A Superdata szerint a nagy kiadók akár le is mondanak a 60 dolláros játékárakról, látva, hogy a free-to-play címek milyen népszerűek. Persze az is elképzelhető, hogy a közelmúlt tapasztalataiból kiindulva a kormányok szabályozni fogják ezt a piacot, így a kiadók kénytelenek lesznek visszatérni a régi modellhez.

28.
28.
hedzsooo
Ezt azért ti is írjátok alá szépen, én már megtettem: https://www.change.org/p/lucasfilm-revoke-ea-s-star-wars-license?recruiter=16335565&utm_source=share_petition&utm_medium=copylink&utm_campaign=psf_combo_share_message.combo_new_control_progress_sharingisfree111417

MMO-ban letojom 1ébként ezt a dolgot, de pl. az EA bekaphatja részemről a jelenlegi üzletpolitikájukkal. Remélem, h a Disney beint nekik! :-)
22.
22.
delphijos
#13: Sajnos el kell fogadni hogy még a kereskedelmi szoftvereknél is hasonló az irány. Vagy előfizetéses konstrukció van , vagy “kötelező” support díj. Mindenki “folyamatosan” keresni akar, nem egyszeri bevételt.
20.
20.
markoci555
A dlc-kel soha nem volt problémám, régen kiegészítőnek hívtuk, csak akkor van baj, ha a játékot abban adják el, ami újonnan szokás, vagy ha 0 tartalom van benne, ami szerintem talán még most is szokás de pár éve mintha alábbhagyott volna.
A mikrotranzakció az már más tészta, azt mindig is rühelltem, amikor a játék ingyenes és azzal lehet felgyorsítani mindent, vagy előnyre szert tenni, az undorító, de a másik eset is az, amikor csak kinézetet veszel... mi a bús k*rva életnek? Csgo a legjobb példa, minap láttam egy palit aki tele volt rakva mindenféle legdrágább cuccokkal, és ha belőtte akárki, akkor rögtön nyavajgott hogy biztos csal... itt nem a palival van gond hanem az eszmével, amit nem csak ő képvisel...

nem tudom hogy a south park-nak van igaza-e hogy tényleg csak pár ember költ rendesen vagy a tömegekből gyűlik-e be ekkora összeg, de ilyenkor érzem, hogy döglődik a játékipar, kijön majd 1-2 jó játék, amivel majd én 5-10 év múlva játszok, addig is az 5-10 évvel ezelőtti játékokkal nyomom inkább, ezt az időszakot meg átvészelem valahogy.
17.
17.
Juha
#15: Attól függ milyen az a dlc.
15.
15.
zozo76hun
szoval akkor: mikrotranzakcio vagy dlc legyen fizetos?

en: dlc
ti: ?
13.
13.
mestermagyar
#9: A "birka banda" tudattalanját az internet kezdete óta edzik rá és egyáltalán nem váratlan. Tegnap a weboldalak, ma a játékok, holnap az oprendszered jár "ingyen". Egy terjedő trend.
12.
12.
mestermagyar
#11: De ez nem feltétlen jelenti azt hogy elveszik előled a játék egy részét, ha a mai piac általános morális értelemben vesszük.
11.
11.
mestermagyar
#10: Sőt, a fejlesztők határozzák meg a DLC elérhető-e a játékfájlokban vagy külön le kell tölteni. Ismertem multis címet steamen vehető skin DLC-vel és ott aligha lenne jó az ha csak annak jönne le aki megvette.
10.
10.
mestermagyar
#8: Lehetséges, de sokszor a mikrotranzakció része az hogy olyan tárgyakat vehetsz ami grinddel nem érhető el, de még az is hogy azon keresztül adnak új tartalmat ami amúgysem ingyenes. Az én véleményem szerint inkább egy játékba implementált vásárlási rendszerről van szó és nem szükséges szorosabban meghatározni mi más alapján számíthat annak mert a piac eléggé tagolt ebben az esetben.

De igen, lehet elszóltam magam, a DLC tényleg nem mindenképp maga a mikrotranzakció. A DLC maga a tartalom és a fejlesztők döntik el min keresztül adják és/vagy hogy kiegészítőnek vagy annál kevesebbnek tekintik.
9.
9.
XuChi
Szégyen, hogy ennyi ember sajàt maga ellensége. Ha belàzadtak volna tömegesen ez ellen a model ellen, akkor most fülüket farkukat behúzták volna. De nem, a birka, agyhalott banda vàsàrol vàsàrol ès vàsàrol. Csak gratulàlni tudok, hogy tönkrevàgtàtok a single player jàtèkokar is.
8.
8.
Heldengeist
#5: A DLC nem mikrotranzakció. A DLC új tartalmat ad, a mikrotranzakció meglévő tartalmat tesz elérhetővé a grind megkerülésével. Az egyik esetben fizetsz, hogy tovább játszhass, a másikban fizetsz, hogy kevesebbet kelljen. A DLC tartalom, a mikrotranzakció anti-tartalom.
6.
6.
kirschakos
Engem nem érdekelne, de az, hogy már megpróbálják single player játékba is normálissá tenni újabban az kiveri a biztosítékot. Így is nagyítóval kell keresni a normális single player játékokat. Szégyen.
5.
5.
mestermagyar
#3: Jobb volt a kiegészítőért fizetni, a DLC is mikrotranzakció csak a fejlesztő nem integrálja annyira a játékba.
4.
4.
Stranger
#3: "sztem jobb volt a dlc-ert fizetni"
Egyébként jobb, mégpedig azért mert a mikrotranzakció és f2p kombó lényege, hogy cserébe évekig kapsz ingyenes tartalmat. Egy Battlefront szintű játékhoz max 2 évig kapsz támogatást, utána jön a Battlefront III és az összes eddigi pénzt amit beleöltél dobhatod ki a francba.
3.
3.
zozo76hun
kereslet-kinalat. ha mukodik a dolog a pc-s felhasznaloknal, miert ne lenne mikrotranzakcio?

ui: sztem jobb volt a dlc-ert fizetni, igaz annak is van hatranya, de valahogy az jobban elviselheto volt. vagy a fene tudja...
1.
1.
Stranger
Egyre több a jó F2P gém. Jöhet a Battlefront II is mikrotranzakciókkal ha kifizetődőbb (én szívesen elgrindelek), csak ne felejtsék el hogy ilyenkor ingyen kell kiadni a gémet... mert ez az apró részlet most valahogy kimaradt náluk.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...