Még több mobiljátékot szeretne a Nintendo

  • Írta: fojesz
  • 2017. december 13.
  • Pletyka
Lapértesülések szerint még több mobiljátékot szeretne a Nintendo, mert maga is belátta, hogy későn ugrott rá a területre, és be kell hoznia a lemaradását. Állítólag most további fejlesztőpartnerekkel tárgyal a cég.

A Wall Street Journal értesülései szerint a Nintendo még több mobiljátékot szeretne, a cég további fejlesztőpartnerek bevonásával növelné a tempót. A lap úgy tudja, a kiotóiak már le is ültek tárgyalni a GungHóval, akivel már korábban is együttműködtek a Puzzle & Dragons 3DS-exkluzív tartalmai kapcsán. Érdemes megjegyezni persze, hogy mindez csak pletyka, és a GungHo képviselője cáfolta is, hogy történtek volna ilyen megbeszélések.

A Nintendo jelenleg DeNA-val közösen fejleszti a mobiljátékait, nekik köszönhetjük a Miitomót, a Super Mario Runt, a Fire Emblem Heroest és az Animal Crossing: Pocket Campet is. A két cég öt címre írt alá annak idején, de nem lenne meglepő, ha folytatnák az együttműködést, a Nintendónak ugyanis 10 százalékos részesedése van a DeNA-ban. A Wall Street Journal szerint az új partnerekbe már nem fektetne be a vállalat.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...