Folytatás készül az eredeti Robotzsaruhoz

  • Írta: fojesz
  • 2018. január 24.
  • Cooltúra
Link másolása
Hamarosan visszatér a Robotzsaru, a hírek szerint az eredeti író bevonásával készül az új film, aminek a története az összes korábbi folytatást figyelmen kívül hagyná.

A Zeitgest szerint készül az új Robotzsaru, a jó hírt maga Ed Neumeier, az eredeti film írója osztotta meg a lappal. Neumeier nem árulhatott sok részletet, de azt mondta, a tervek szerint az 1987-es mozi történetét szőnék tovább, így az összes korábbi folytatást és a rebootot is figyelmen kívül hagynák, és egy ízig-vérig old-school anyagra számíthatunk.

A Robocop először 1990-ben, majd 1993-ban kapott folytatást, később pedig egy élőszereplős és egy animációs tévésorozat is készült a cím alapján. A fent említett reboot 2014-ben mutatkozott be, és bár nem sokkal később arról lehetett hallani, hogy folytatni fogják, úgy tűnik, már nem ez a terv.

11.
11.
Őrnagy
Nekem meg pont a 2014es reboot tetszett.
10.
10.
strike19
#1: Szerintem a második rész nagyon jó film volt. Valamiért IMDB alulértékelt filmnek tekintik.Közbe meg a Birodalom visszavág rendezője rendezte.
Második rész csak a zene fos a történet is egész jó.
9.
9.
delphijos
#8: Ez igaz, tényleg rosszul öregedett a film ( ahogy Heldengeist is írja ) , de a reboot valami borzalom volt.
8.
8.
Yanez
Látom néhány emberkénél jó sokat szépítettek az emlékek a filmen! :)
7.
7.
Heldengeist
Szerintem az első rész is egész borzasztóan öregedett, most csinálni hozzá egy folytatást, úgy hogy kellően modernnek hasson, de egységes az elsővel, a lehetetlennel határos feladat.
6.
6.
DzsonRembó
Kíváncsian várom (főleg ha maradna a gore-faktor), az első rész a mai napig nagy kedvenc! A második még szódával elment, viszont a több rész/feldolgozás csak a franchise gyalázásáról szólt.
5.
5.
BrockSamson
Akkor mar csak Paul Verhoeven kell, es mehet is a dolog.
4.
4.
Extol
Az új részek semmit se értek a régiekhez képest amit gyerekkoromban annyit néztem, várós!
3.
3.
markoci555
én se a folytatásokat, se a remaket nem láttam, szóval nekem pont jól jönne
1.
1.
maktub
Miért nem hagyják szegény Robotzsarut békén? Már épp eleget szenvedett!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...