Íme, az Offworld Trading Company-csapat új játéka

  • Írta: fojesz
  • 2018. február 6.
  • Bejelentés
Bemutatkozott Soren Johnson és a Mohawk Games új játéka, amelyet a Starbreeze ad majd ki. A 10 Crowns egy klasszikus 4X-stratégia lesz történelmi körítéssel és néhány radikális újítással.

Soren Johnson igazi veterán a stratégiával foglalkozó játékfejlesztők között, már a Civilization III és a Civilization IV munkálataiban is közreműködött, az Offworld Trading Companyt pedig a saját csapata, a Mohawk Games fejlesztette. A srácok következő projektje a 10 Crowns lesz, amely a Starbreeze kiadásában jelenik meg.


Habár a játék még csak prototípusszinten létezik, a bejelentés szerint "egy epikus körökre osztott stratégiát kapunk, amelyben a világ legnagyobb dinasztiáját hozhatjuk létre". Johnson szerint a klasszikus 4X-koncepciót követik majd, azonban néhány radikális újdonsággal is készülnek a rajongók számára. Egyelőre néhány concept artot csodálhattok meg belőle - a munkálatokban Dorian Newcomb, a Civilization V artdirektora is részt vesz.

4.
Mortis
#3: hát valóban nem. én kb. 1500 órát tehettem már be 4x játékokba, de még mindig nem merem Emperor-nál följebb emelni a nehézséget Civ-ben.
3.
Necreon
Nem tudom mennyire lehet radikális újdonság egy történelmi körítésű körökre osztott 4X-ben :D.

Egyébként kifejezetten rákattantam a műfajra az utóbbi időben, akarok is írni az egyikről mindenképp, csak úgy érzem még sokat kell tanulnom hozzá hogy átfogóbb képet adjak róla. Tudjuk azért hogy 30 óra egy 4X-ben az csak a jéghegy csúcsa, ugyebár.
1.
mestermagyar
Kicsit Crusader Kings 2 szagot érzek a leírás alapján.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...