Játékstreamelő szolgáltatáson dolgozhat a Google

  • Írta: fojesz
  • 2018. február 8.
  • Pletyka
Link másolása
A Google januárban leigazolta a játékipari veteránnak számító Phil Harrisont, és bár nem volt hajlandó részletezni az új vezető érkezésének apropóját, nem kizárt, hogy az új projektje állt a háttérben: a Yeti kódnevű játékstreamelő szolgáltatás.

Habár a Google csak közvetve képviselteti magát a játékiparban, a pletykák szerint komolyan fontolgatja az aktívabb szerepvállalást: a The Information úgy tudja, hogy a cég egy előfizetéses játékstreamelő szolgáltatáson dolgozik, amely a Yeti kódnevet viseli egyelőre.

A Yetiről nem sokat tudni, még az sem világos, hogyan férhetnek majd hozzá a játékosok. Az egyik feltételezés szerint a Chromecaston keresztül is elérhető lesz a rendszer, míg a másik álláspont úgy tartja, hogy egy saját konzol is készülhet a cégnél. Komolyabb hardver persze ebbe sem kerülne valószínűleg, hiszen a felhőalapú szolgáltatás nem követeli azt meg.

A Google egyébként január végén jelentette be, hogy leigazolta Phil Harrisont, aki korábban a PlayStation- és az Xbox-csapatban is vezető szerepet töltött be.

5.
5.
Cooper911
Szerintem itt néhány kommentelő félreértett valamit. Ez nem egy Twitch féle dolog lesz ahol emberek streamelik ahogy játszanak, hanem egy OnLive szerü szolgáltatás ahol egy gyengébb hardveren is lehet AAA játékokat tolni mert a szerver számolja és szreameli a játékot. Szóval nem vágom hogy jön ide a streamer társadalom :D
Ha valaki most azzal jön hogy az Onlive is bebukott, annak mondanám hogy sok olyat láttunk már, hogy valaki csinált valamit, bukta. Valaki más is megcsinálta és nagy sikere lett.
4.
4.
Death-Wanderer
Sajnos nem az érződik hogy kivàltsàg valakit azért nézni mert igenis tesz érte hanem mert van egy fos valamie és a fejlesztők meg supportàljàk alap dolgokkal hogy a nézet minőség is szarabb legyen.
3.
3.
markoci555
#1: nem lesz itt semmi kalózosdi, bár nekem pont jól jönne, mert nincs olyan hú de jó választék
lecsengett Assassins Creed-del, most csak jön egy gyerekeknek való multis hülyeség, amit itt a gamekapocson is szétreklámoznak mert gondolom adtak egy kis pénzt microsofték vagy valakiék. Ez a játék is le fog menni a süllyesztőbe szerintem elég hamar.
Persze nem szólhatom le amíg nem próbáltam, de talán lesz nyílt béta is, a 300ezres zárt béta szinte annak érződött, mi volt abban zárt azon még most is gondolkozom...
2.
2.
markoci555
már most szégyen az egész streamer társadalom de úgy látom a helyzet csak fokozódni fog, kb 2 napon belül két idióta streaming hír, az egyik meg olyanokat támogat akik játszani se tudnak
1.
1.
Death-Wanderer
ez a baj.... semminek nincsen egyedisége. Manapsàg ami elviekben divat azt 200 mòdon kell terjeszteni. làsd stream, vagy battle royale mod stb. értem én hogy pénz van belőle de akkorsem tudom elfogadni a tényt. Mondjuk régen az MMORPG az ami igy elfajult... Halld szavam.... 1 éven bellül nagyonsokan ràtérnek a pirate feelingre... még ha kis ideig is, de ezt a stílust is kipaszírozzàk.nem a jatekosokrol beszelek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...