Indul a Rend első alfatesztje

  • Írta: szlav
  • 2018. május 9.
  • Korai verzió
Link másolása
Hamarosan kipróbálható lesz a Frostkeep Studios túlélő játéka, a Rend. Ti is regisztrálhattok az északi mitológián alapuló fantasy cím első tesztjére, ahol a vadon szörnyei mellett a többi frakció is veszélyt jelent majd ránk.

A Rend felett bábáskodó Frostkeep Studios nem egy kezdő csapat - a srácok annak idején a World of Warcrafton dolgoztak, a Blizzardtól elválva nyitottak saját stúdiót. Az első saját játékuk pedig elég rendhagyónak (hehe) ígérkezik, egy olyan túlélőcímen dolgoznak, ahol a játékosok frakciókba verődve, falvakat létrehozva szállhatnak szembe a zord külvilággal, vagy az ellenséges kisvárosokkal.

Egy ilyen kisebb közösség 20 játékost számlál, velük kell összedolgoznunk a túlélés érdekében. Szerencsére minden városka közepén megtalálható egy rúnákkal kifaragott mágikus fa, amely egy misztikus védőpajzzsal óvja a lakókat. A fa energiája azonban véges, így ha az megadja magát, akkor a vadon szörnyei és az ellenséges falvak lakosai előtt is védtelenek leszünk.

Az előzetesekből ítélve egy külső nézetes címről van szó, ahol a harc mellett nagy hangsúlyt kap majd a vadászat, a craftolás és a városkánk építése is. A koncepció már önmagában a 20 fős közösségek miatt is érdekesnek hangzik, így tehát ha ti is kedvet kaptatok hozzá, akkor mostantól regisztrálhattok az alfára ezen az oldalon.

A Rend a tervek szerint még az év folyamán elhagyja majd az alfastádiumot, utána pedig az Early Access keretein belül folytatja majd a pályafutását Steamen. Az esetleges konzolos megjelenésről egyelőre sajnos nincs hír.

5.
5.
#1: Yanez, neee :D azért ez így karmolt, most hogy leesett hogy ez poén volt! xd
4.
4.
almaspite
Érdekes, egész tetszetős. Azonban azt megkérdezhetem, hogy free to play model lesz, vagy a normális fizetős verziójú? Open beta ként indul vagy rendesen befejezik és úgy adják ki? Illetve egy központi szervere csatlakozhatunk fel, vagy lesznek dedikált szerverek(remélem nem)?
Még valami kértem alpha kulcsot, gondolom nem fix a dolog, azt a üzenetet kaptam, ha 5 percben belül nem érkezik meg akkor nézem meg a spam mappába, de semmi nincs benne. Szóval remélem nagyobb hullámokba dobják ki a kódokat?
3.
3.
Yanez
2.
2.
Shannaro
#1: Nem, hanem az előzménye. A Rendből lett a Kupi.
1.
1.
Yanez
Ez nem a Kupi folytatása?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...